Magyar
könyvdizájn a legjobbak között Amerikában, az Art Directors Club világversenyén
(93.
Art Directors Club Annual Awards díjátadó fesztivál, Miami)
Rangos amerikai dizájníjat kapott a MúzeumCafé könyvsorozat első
darabja. Az elmúlt évben megjelent György
Péter: Múzeum, a tanulóház című könyv a kreatív szakma egyik legrangosabb versenyén, az Amerikai Egyesült Államokban 1921 óta megrendezett
Art Directors Club Awardon nyert rangos elismerést. A silver
cube winner díjjal, azaz ezüstkockával jutalmazott, a Lead82 alkotóközösség
által készített könyvtervet különleges betűkollekció és papírok, karakteres
élfestés, valamint dobozszerű megjelenés jellemzi. Az Art Directors Club 93.
alkalommal meghirdetett pályázatának dizájnkategóriás díjait Miamiban adták át.
Pablo Picassót és Salvador Dalit
marketingművészként is számon tartja a reklámszakma: az 1920-as évek végén
ugyanis a világ egyik legnagyobb gyémántvállalkozásának megrendelésére több
festményt készítettek, hogy ezzel is öregbítsék a vállalkozás hírnevét.
Az
1966-ban nemzetközivé bővült nonprofit szervezet 1921 óta minden évben
megrendezi azt a versenyt, amelynek tematikája időközben – a világ változásait
követve –, jelentősen kiszélesedett: ma különböző kategóriákban, így dizájn,
illusztráció, fotó, reklám, interaktív média és mozgókép területén várják a
pályaműveket. Az Art Directors Club
Annual Awards eredményhirdetése a világ kreatív szakembereit összekötő és
párbeszédre ösztönző vállalkozásának legfontosabb éves eseménye.
A
legjobbak közé választották, és ezüstkockával díjazták Salát Zalán Péter
művészeti vezetőt és kreatív csapatát, a Lencsés-Tóth Dávid, Németh L. Dániel
és Suszter Viktor tervezőgrafikusok, Kovalik Máté képszerkesztő és Patai
Zsuzsanna asszisztens alkotta Lead82-t. Nevük nem először bukkan fel a díj
történetében: a Szépművészeti Múzeumnak tervezett, A fotóművészet születése
Salát
Zalán Péter és a Lead82 csapatának legújabb, díjnyertes könyvterve az egyik
legmeghatározóbb magyarországi múzeumi szakember, György Péter esztéta Múzeum,
a tanuló-ház. Múzeumelméleti esettanulmányok című tanulmánykötetéhez
készült. A Szépművészeti Múzeum kiadásában, Radványi Orsolya
művészettörténész sorozatszerkesztő gondozásában megjelent munka egy hiánypótló
múzeumszakmai sorozat első kötete. A 2007-ben MúzeumCafé címmel múzeumi
magazint elindító, majd azt komoly szakmai fórummá fejlesztő intézmény ebben a
sorozatban a magazinnal párhuzamosan kívánja megjelentetni a múzeumügy vezető
hazai szakembereinek tanulmányköteteit.
A
magazint és a könyvsorozatot a tartalmi kapcsolat mellett markáns dizájnelemek
kötik össze: a koncepciózus arculati kapocs értelmében a kötet méretének
meghatározása a magazin legkedveltebb grafikai eleméből, a hátsó borítón
szereplő úgynevezett „kávébabszemek” rendszeréből történt. MúzeumCafé-dizájnt csak a könyvet körülölelő keménytáblás borító és
a kötet élei kaptak, utalva arra, miszerint a kiadvány a MúzeumCafé
gondozásában jelenik meg.
A könyvek papírja a magazinhoz hasonlóan
a svéd Arctic Paper papírgyár Munken papírcsaládjából származik: a magazinnál
fehérebb tónusú, exkluzív, finom tapintású kreatív papír.
A különleges kötészettel, direktszínnel
és duplexnyomással készülő fekete-fehér könyv az EPC Nyomda budaörsi műhelyében
készült.
Az extravagáns kötet,
amely több neves válogatásba is bekerült már, és címlapokon is szerepelt.
A György Péter
múzeumelméleti tanulmányait közreadó könyv után a Szépművészeti Múzeum
kiadásában ebben az évben, a sorozat második kiadványaként Nagy Árpád: Az antik
gyűjtemény története című kötete jelenik majd meg.
Az ADC ezüstkockáját
elnyerő könyvről hivatalos sajtófotók letölthetők az alábbi linkről:
Fotó: Villányi Csaba/Flaschback Photo
SI