2014. április 18., péntek

Cirkuszparádé

SI
Ismét érkezik a tavaly nagy sikert aratott parádé
A Cirkusz Világszövetség kezdeményezésére 2008 óta minden évben, április hónap harmadik szombatján tartják a cirkusz világnapját azzal a céllal, hogy a cirkuszbarátok rendkívüli cirkuszélményekkel gazdagodhassanak, bepillantást nyerhessenek a cirkuszművészet közönség elől elzárt, rejtelmes világába. A több évszázada hódító cirkusz népszerűségét gazdag tradícióinak is köszönheti. 19. századba visszanyúló hagyomány például, hogy a városba érkező vándorcirkuszi társulatok díszes menetben vonulnak végig az utcákon. Ez a szokás Amerikából indult, és hosszú évtizedek óta nagy népszerűségnek örvend Európa nagyvárosaiban is. A Cirkuszok Világnapján ismét felelevenítjük a régi hagyományt és április 19-én 13.30 órakor a Fővárosi Nagycirkusz elől útnak indítjuk a tavaly már nálunk is nagy sikert aratott Cirkuszparádét. A színes, látványos parádén felvonulnak díszes járművek, kosztümös artistanövendékek, gólyalábasok, állatok, a Circus Classicus című új műsorunk teljes társulata. A pompás menet egészen a Hősök teréig vonul, majd visszatér a cirkusz elé, ahol igazi kedvcsináló szabadtéri cirkuszi műsor veszi kezdetét.
http://www.fnc.hu/hirek/item/129-cirkuszparade
Programok a Fővárosi Nagycirkusz előtt
2014. április 19.
10.00                                 
 
Köszöntőt mond - dr. Kriza Zsigmond ügyvezető igazgató

10.05-10.45

Színpadi műsor, fellépnek: Corrodini Bűvész Egyesület, Magyar Zsonglőr Egyesület, Maka Gyuszi ének, Balogh Ibolya és tanítványa, Bűvész Iskola és Tanítványai, Nedó József tányérforgató, Varga Viktor ének

11.00-13.00


Circus Classicus - előadás

13.30-14.10  

Parádé

14.10-14.45

Színpadi műsor, fellépnek: Corrodini Bűvész Egyesület, Magyar Zsonglőr Egyesület, Maka Gyuszi ének, Balogh Ibolya és tanítványa, Bűvész Iskola és Tanítványai, Nedó József tányérforgató, Varga Viktor ének

15.00-17.30

Circus Classicus – előadás
19.00-21.30
Circus Classicus – előadás