A Kelet vonzásában. Japonizmus az Osztrák–Magyar Monarchia metszeteinek tükrében
Michelangelo-terem - 2020. február 5. – május 17.
A Szépművészeti Múzeum, a
Magyar Nemzeti Galéria, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a
Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményéből válogatott kiállítás
mintegy 70 műtárgyat mutat be. A tárlaton az európai művészeket
inspiráló 18–19. századi japán fametszetek és a francia, az angol,
illetve a Monarchia művészeinek japonizáló művei láthatók.
A kiállítás az inspiráló
japán műtárgyak mellett a japonizáló fametszetek hazai gyűjteményekben
található legszebb darabjait mutatja be. Hokusai, Hiroshige és számos
japán mester művei mellett a többek között Henri Rivière, William
Nicholson, Emil Orlik, Carl Thiemann, Carl Moll, Olgyai Viktor, Tichy
Gyula és Kozma Lajos színes metszeteivel találkozhatnak a látogatók.
Japán több évszázadon át
szinte teljesen elzárkózott a más országokkal való kereskedelmi és
diplomáciai kapcsolatoktól, s csak a 19. század közepén nyitotta meg
kikötőit. Az ekkor megélénkülő kereskedelmi tevékenység során Nyugatra
kerülő japán műtárgyak jelentős hatást gyakoroltak az ottani művészekre.
Az európai szemnek merőben új és inspiráló látásmód nyomán megszületett
a japonizmus, amely az iparművészetben, a képzőművészetben, a
színművészetben, a zenében, az irodalomban és a divatban egyaránt
jelentkezett. Az Osztrák–Magyar Monarchia területén ez a jelenség a két
ország között 1869-ben kötött diplomáciai szerződés után bontakozott ki.
A japán fametszetek
leggyakoribb témáin – természetábrázolás (táj, növény- és állatvilág),
portré (gésák, színészek, kurtizánok) –, valamint az iparművészeti
tárgyakon jól láthatók azok a kompozicionális, technikai és motivikus
jellegzetességek, amelyek az európai művészeket leginkább
megihlették. Ilyen volt az európaitól eltérő színhasználat, síkszerűség,
közelnézet, dekoratív kontúrok és díszítőelemek szerepeltetése.
Kelet és Nyugat nagy
tömegekre, revelatív erővel ható találkozására a 19. század során
megrendezett európai világkiállítások adtak alkalmat, Londonban (1862),
Párizsban (1867), majd Bécsben (1873). A kiállításokat követő hatalmas,
többek között a japán fametszetek iránti érdeklődés nyomán a művészek
hamar beemelték saját törekvéseik eszköztárába az ezeken megjelenő képi
megoldásokat. Az újító szellemű alkotókra inspirálóan hatott, ahogy
saját esztétikai elképzeléseiket látták viszont a japán fametszetek
letisztult színvilágában, merész képkivágásában, dekoratív, körvonalakat
hangsúlyozó, modellálást és perspektívát nélkülöző formaalakításában. A
francia és angol művészek e japán stíluselemeket – az impresszionista
spontaneitás és mozgalmasság mellett is – sokszor beemelték munkáikba. A
mindjobban terjedő századvégi stilizálás világában a japán művek
absztraktabb felfogása is megjelent. A Monarchia művészeire e keleti és
nyugati elemeket vegyítő művek úgy hatottak a 19. század utolsó
évtizedében, hogy sokszor nem is tudatosult az egyes képi megoldások
eredete. A japonizmus így ezen a területen egyszerre reflektált a keleti
művészet múltból jövő, de Európában frissnek ható látásmódjára és a
nyugati művészet legmodernebb, kortárs törekvéseire. Az új stílus egész
Európában közkedveltté vált, és az egyébként is reneszánszát élő
nyomtatott grafika fellendülésében nagy szerepet játszott. A japán
művészeti formakincs és a nyugati japonizmus az 1890-es évekre egész
Európában bekerült a szecesszió eszköztárába.
A kiállítás kurátorai: Bodor
Kata művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum Grafikai gyűjteményének
munkatársa, Dénes Mirjam művészettörténész, a Hopp Ferenc Ázsiai
Művészeti Múzeum japonológusa és Földi Eszter művészettörténész, a
Magyar Nemzeti Galéria Grafikai gyűjteményének munkatársa.
szepmuveszeti.hu
