Mai Manó Ház - Nobuyoshi Araki – Érzelmes utazás (2020.01.19-ig)
„Az én fotóim sokat beszélnek” – mondja Araki. Azt is mondja: „Ha az ember élete unalmas, a fotói is unalmasak lesznek.” A
japán fotós munkáiból készült tárlat pont annyira szerteágazó
témájában, amilyen maga az élet, habár minden mindennel
összekapcsolódik. A feleségéről, Yoko-ról készült nászutas képek
mellett, a halálos ágyához vitt rózsacsokor, kikötözött lányok,
meztelenség, prostituáltak helyezik kontrasztba egy élet minden
elkattintott pillanatát. A Mai
Manó falai előtt sétálva, a 80. életévében járó művész abszurditása és
érzelmessége úgy tud zavarba ejtő lenni, hogy közben kifacsarja belőlünk
az elismerést.
A
Műcsarnokban az elmúlt 60 év kultúráját és élettel teli pillanatait
nézhetjük végig Keleti Éva képein keresztül. Az 50-es évektől napjainkig
betekintést nyerünk mindenbe, ami színház, irodalom vagy zene.
Sztárportrék, arcképek, táncfotók, riportok, egy szóval zamatos
életképek sorakoznak a kiállítótérben.Keleti Éva fotóművész
harminc év után újrakezdte és 88 évesen ismét aktívan fényképez. Sokakat
felkeresett egykori kedves modelljei közül, köztük a kaposvári négyes
ikrek közül még élő három fivért, de olyan hírességeket is, mint Orosz
Adél vagy Gálvölgyi János.
Szépművészeti Múzeum - Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora (2020.02.16-ig)
A
Szépművészeti Múzeum elrepít bennünket Peter Paul Rubens és kora
flamand festészetének világába, az európai művészet barokk fellegvárába.
Negyven nagy közgyűjteményből, köztük a párizsi Louvre-ból, a
szentpétervári Ermitázsból, a madridi Pradóból, a washingtoni és a
londoni National Galleryből összesen 120 mű kerül bemutatásra a
tárlaton.A kiállításon Rubens mintegy harminc és Van Dyck
csaknem húsz remekműve mellett más flamand mesterek kiváló alkotásait is
megtekinthetik a látogatók.
Vintage Galéria - Maurer Dóra - Ahogy tetszik (2020.01.10-ig)
A
Vintage Galériában Maurer Dóra utóbbi években alkotott műveiből készült
válogatást mutatnak be. A tárlat címe az életmű egyik legfontosabb
műcsoportjára, a Quod libet-képek sorozatára utal. Történeti
perspektívából nézve a kifejezés olyan zenemű, amely az ellenpont eszközeivel
több különböző, főképp jól ismert dallamot kombinál. A cím - amely
latin jelentés az ahogy tetszik - sokkal inkább vonatkozik egy alkotói
módszerre és alapállásra, amelyet játékossággal párosuló kísérletezőkedv
jellemez.
Fontos
megemlíteni, hogy idén nyílt meg a Tate Modernben Maurer Dóra
retrospektív kiállítása, amely nemcsak a művész életműve, hanem
általában a hazai képzőművészet nemzetközi elismerése szempontjából is
mérföldkőnek tekinthető.
forrás: https://www.bpartweek.hu/hu/magazin/7-remek-kiallitas-ami-itt-maradt-2019-bol/