Az elveszett
paradicsom nyomában – Paul Gauguin élete és művészete a mozivásznon
Január 23-tól
érkezik a mozikba A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat legújabb
epizódja, amely Paul Gauguin életét és művészetét mutatja be, felelevenítve a
festő hosszú utazását, ami az egyik legnagyobb modern művésszé tette őt.
1891. április
1-jén, 43 éves korában Paul Gauguin elhagyta Marseille-t és a csendes-óceáni
Tahiti felé indult, hogy megtalálja a földi paradicsomot. Vajon valóban
rátalált? Létezett-e az a tiszta, érintetlen világ, amelyet a festményein
látunk? A művészet templomai sorozat Gauguin Tahitin – Az elveszett
paradicsom címmel mozikba kerülő új epizódja a művészet örök lázadójának
utazását követi nyomon az élet esszenciájának nyomában, Párizstól a Breton
partvidéken át Tahitiig és a Markézi-szigetekig.
De ki is volt Paul
Gauguin valójában, és miért nyűgözte le ennyire a trópusok világa? A film a
festő Tahitin és a Markézi-szigeteken írt, Noa-Noa című könyve,
levelezései és a közreműködő szakértők segítségével átfogó képet fest Gauguin
kalandregénybe illő életéről és művészetéről, amely nagy hatást gyakorolt az
európai festészetre, olyan modern irányzatoknak adva lendületet, mint a
szintetizmus és a posztimpresszionizmus. Az alkotás végigköveti Gauguin
gyermekkorát, amelyből több évet Peruban töltött, ifjúkori éveit, amikor
tengerészként bejárta a világot, majd bemutatja, hogyan ismerkedett meg jómódú
tőzsdeügynökként a festészettel, és végül miként adta fel a művészet iránt
fellobbant szenvedélye miatt polgári, majd családi életét.
A nyughatatlan
Gauguin időről időre ráeszmélt, hogy a modern városi élet nyüzsgéséből és a
korszak festészetét uraló impresszionizmusból egyaránt kiútra kell találnia,
hogy megtalálja a saját hangját, ezért többször is elhagyta Párizst. A
bretagne-i Pont-Avenben olyan kiemelkedő művei születtek, amelyek már magukon
hordozták a rá jellemző stílusjegyeket, mint a Látomás prédikáció után:
Jákob harca az angyallal (1888) és a Sárga Krisztus (1889). Idővel
azonban még különlegesebb, távolibb tájakra vágyott, hogy felkutathassa a
művészet legősibb formáit, s végül 1891-ben útnak indult a földgolyó távoli
sarkába, Francia-Polinéziába. Ahogy a film rendezője, Claudio Poli is elmondta
egy interjúban, Gauguinnek le kellett győznie kezdeti csalódottságát, amikor a
nyugati világ hatásait és sebeit magán viselő Tahitivel találkozott, és tovább
kellett keresgélnie a szigetvilág távolabbi sarkaiban, ahol még megtalálhatta
az „elveszett paradicsom” nyomait, buja és érintetlen tájaival, színeivel,
lakóival. Az ekkoriban már szegénységtől és betegségektől nyomorgó Gauguinnek
szüksége volt mindehhez egyedülálló művészi látásmódjára is, amely segített
felülemelkedni a kiábrándító valóságon. Ahogy ő fogalmazott: „Le kellett
hunynom a szemem, hogy elkezdjek látni”.
A Gauguin
Tahitin c. filmben a művész által hőn szeretett helyi lakosok segítségével
fedezhetjük fel azokat a mára legendássá vált egzotikus tájakat és útvonalakat,
amelyek Gauguin világhírűvé vált festményeit inspirálták. Meglátogathatjuk
azokat a helyeket, ahol a bambuszból és levelekből saját maga által ácsolt
házakban olyan fényeket és színeket fedezett fel, amelyek örökre megváltoztatták
a modern művészetet. Megismerhetjük az őslakosok gátlásoktól mentes
érzékiségét, ami oly nagy hatással volt a festőre, hogy feladta érte korábbi
életét. A film arra is rávilágít arra az ellentmondásra is, hogy bár a világ
zajától távol akart kerülni, lélekben mégiscsak ragaszkodott a gyökereihez:
Gauguin egyetlen műve sem maradt Tahitin, nagy részüket maga a művész juttatta
vissza Európába. Utolsó hátrahagyott képeit a helyi püspök megsemmisítette,
obszcénnek minősítve azokat, Európában és a nagyvilágban azonban hamarosan
óriási kultusza lett a képeinek. Festményei sorsára is jellemző ez a kettősség:
a civilizációtól távolra menekülve megalkotott remekművei ma
szinte kivétel nélkül a legmodernebb amerikai metropoliszokban lelhetők fel,
hatalmas nemzetközi múzeumokban, ahol évente emberek milliói csodálják meg
őket, vágyakozva a mindennapokból való kilépésre.
A mozikba kerülő
alkotás a festő életének európai állomásai és Francia-Polinézia szigetvilága
mellett ezekbe a múzeumokba is ellátogat, a New York-i Metropolitan Museum of
Art, a chicago-i Art Institute of Chicago, a washingtoni National Gallery of
Art és a bostoni Museum of Fine Arts Gauguin-gyűjteménye is megjelenik a
vásznon. A sorozatra jellemző részletgazdag közeli felvételeken megelevenednek
a festő különböző korszakai, a kezdetektől a Bretagne-i éveken át a polinéz és
tahiti időszakig, amelyek egy egészen sajátos stílusban teljesedtek ki:
szokatlan, szinte már természetellenes színhasználata a lélek finom rezdüléseit
jelenítette meg olyan csúcsműveiben, mint 300 millió dolláros rekord áron
elkelt Nafea faa ipoipo? (Mikor házasodsz meg?, 1892) vagy a közel 4
méter széles Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk? (1897)
A film január
23-tól érkezik a mozikba, Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik,
emellett országszerte számos további helyszínen, többek között Szegeden,
Pécsett, Miskolcon, Szombathelyen is műsoron lesz, magyar felirattal, a
Pannonia Entertainment forgalmazásában.
Pannonia entertaintment pannonia-entertainment.com
