SI
Jean-Philippe
Rameau: Hippolütosz és Aricia
Zenés tragédia öt
felvonásban (egy szünettel)
Francia nyelvű előadás
Ősbemutató: 1733.
október 1. (Párizs)
Bemutató:
Magyar Állami Operaház, 2013. június 26.
Szövegkönyv:
SIMON-JOSEPH PELLEGRIN
Magyar
szöveg: FAZEKAS GERGELY és VASHEGYI GYÖRGY
Rendező:
KÁEL CSABA
Díszlettervező:
SZENDRÉNYI ÉVA
Jelmeztervező:
HAAMER ANDREA
Animáció:
BORDOS LÁSZLÓ ZSOLT
Koreográfus:
KERÉNYI MIKLÓS DÁVID
Karmester:
VASHEGYI GYÖRGY
Közreműködik
a PURCELL KÓRUS és az ORFEO ZENEKAR (korabeli hangszereken)
Koncertmester:
SIMON STANDAGE
Continuo:
REGŐS JÚLIA (viola da gamba); SCHOLZ ANNA (cselló); JANZSÓ GYÖRGY (nagybőgő);
FÁBRI FLÓRA, GYÖNGYÖSI LEVENTE (csembaló)
Hippolyte
(Hippolütosz, Thészeusz fia): JEFFREY THOMPSON
Aricie
(Aricia, Hippolütosz szerelme): SZUTRÉLY KATALIN
Phèdre
(Phaedra, Thészeusz hitvese, Hippolütosz mostohaanyja): VIZIN VIKTÓRIA
Thésée
(Thészeusz, Athén királya): KOVÁCS ISTVÁN
Pluton
(Plútó, az alvilág istene), Neptune (Neptunusz, a tenger istene): TILL FECHNER
Diane
(Diana, a szüzesség istene): SCHÖCK ATALA
Oenone
(Oinone, Phaedra bizalmasa): NAGY BERNADETT
Arcas
(Arcas, Thészeusz barátja), Mercure (Merkúr, az istenek követe): MEGYESI ZOLTÁN
Tisiphone
(Tisziphoné, fúria): CSIZMÁR DÁVID
Papnő,
matróz, vadász: BALLABÁS ALIZ
Papnő,
vadász: STEFANIK MÁRTA
A
három párka: MÉSZÁROS PÉTER, KÁLMÁN LÁSZLÓ, BLAZSÓ DOMONKOS
További
előadások: június 29., 30.
Először mutat be Rameau-operát a Magyar Állami
Operaház. A szerző Hippolütosz és Aricia című művét Vashelyi György barokk-specialista dirigens vezényletével, Káel Csaba rendezésében június 26-án láthatja először a
közönség. Az alkotók futurisztikus látványvilágba helyezik a cselekményt, Haamer Andrea jelmezeivel, Szendrényi Éva díszleteivel és Bordos Zsolt világhírű videomap
animátor segítségével. „A szerelem mindent átható erőként van jelen az
operában, ami erőteljesen a görög világszemlélethez kapcsolja a művet. A
görögök makrokozmosza valahol az Olümposz tetejénél ért véget, a 21. századi
ember számára azonban a makrokozmosz, ha lehet ilyet mondani, tágabb: az
űrkutatás végtelenné tette. A populáris művészetre, a science fiction
regényekre és filmekre ez nagy hatást gyakorolt, és az utóbbi évtizedekben
született néhány olyan mű, amely nem pusztán ennek a technikai oldalával
foglalkozik, hanem az emberi konzekvenciákat is megpróbálja levonni. Vagyis azt
a kérdést, hogy miként kapcsolódik egymáshoz ember és makrokozmosz. Bármily
meglepő, a kulcs e viszonyban (is) a szerelem. A görög eredetmítoszok egyikében
olvasható, hogy az őskáoszból a szerelem teremti a világot. Úgy is
fogalmazhatunk, hogy szerelem nélkül nincs ember, ember nélkül nincs
makrokozmosz.” – emeli ki Káel Csaba.
A barokk opera újszerű színrevitelében két világhírű
szólista: Jeffrey Thompson és Vizin Viktória is színpadra lép a
Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar kíséretével. „Olyan énekeseket kellett
találni – hangsúlyozza Vashegyi György –, akik meg tudtak felelni a darab
nyelvi, intellektuális, zenei kihívásainak, és akik képesek megbirkózni ezzel
az őrületes feladattal. A Hippolütoszt alakító Jeffrey Thompson William
Christie énekes iskolájában, a Jardin de Voix-ban nőtt fel, és ennek nyomán
lett a világ egyik vezető haute-contre-ja (azaz francia magas tenorja). Rameau
esetében azonban a „kisebb vokális szerep” felettébb megtévesztő: itt minden
hang rendkívül kényes és fontos.”
A francia
barokk repertoár annyira különleges világ még a barokkon belül is, hogy
megszólaltatása elképzelhetetlen a stílus speciális ismerete nélkül. „Rameau-nál
és a többi francia szerzőnél a zenekari anyag nem puszta hátteret nyújt az
énekes csillogásának, hanem az énekszólamok szerves részét képezik a
partitúrának. Részint ez okozza a stílus nehézségét, hiszen itt nem az a
feladat, hogy a zenekar lekísérje az énekest: olyan mértékig precízen van
megírva a zene, hogy az énekesek, a zenekar és a kórus tökéletes összhangja
nélkül az előadás meghal.” – mondja Vashegyi György.
Rameau a korabeli Franciaországban Racine jóvoltából széles körben
ismert Phaedra-mítoszt dolgozta fel az
Hippolyte et Aricie-ben. „A 18. századi művészet mitológiai párhuzamokkal
üzemelt, a korszak a görög-római mítoszokkal próbálta szinkronba hozni saját
nagyságát és dicsőségét. Rameau persze nem pusztán belehelyezkedett a
hagyományba, hanem a nagy alkotók többségéhez hasonlóan feszegette az örökül
kapott kereteket – ismertet Káel Csaba. – Tudjuk, hogy bármely történet
elmesélhető a legkülönfélébb perspektívákból: Hamlet tragédiáját elmondhatjuk
Hamlet, vagy éppen Rosenkrantz és Guildenstern szemszögéből. Rameau és
szövegírója nem – vagy nem pusztán – a tragikus főhősnőre koncentrálnak, amikor
Phaedra történetét elmesélik. A két címszereplő, vagyis a két boldog szerelmes,
tágabb értelemben tehát a szerelem nézőpontjából tekintenek a mítoszra.
Rendezőként számomra ez rendkívül fontos, mivel úgy gondolom, ez adja a darab
aktualitását. Hogy Racine művével szemben nemcsak a tragikus szerelemről szól
az opera, hanem a szerelem napfényes oldalát is megmutatja.”
A korabeli francia opera kötelező betétei, az úgynevezett divertissement-ok – vagyis az egyes
felvonásokban található zenés-táncos betétek – a tragédia feszültségét oldó,
látványos elemekként a közönség elvárásait szolgálták. A táncbetétek csak
szegről-végről kapcsolódnak a drámához, s nehezen tehetők a cselekmény szerves
részévé, eredeti, izgalmas, szenvedéllyel teli zenéjükkel, amelyek minden
ütemében ott lüktet a szerelem, mégis fontos részei az előadásnak – ezúttal Kerényi Miklós Dávid koreográfiáival
elevenednek meg.
A Hippolütosz és Aricie-t az 1733-as bemutatót követően 1742-ben és
1757-ben is színre vitte Rameau, aki mindkét felújítás során számos
változtatást eszközölt a darabon. A 2013-as budapesti színrevitel mindhárom
verziót követi. „Lényegileg az utolsó, drámai szempontból legfeszesebb, 1757-es
változatot követjük, de visszatettük bele az 1733-as verzióban szereplő tételek
közül azokat, amelyeket akár zenei, akár dramaturgiai szempontból
nélkülözhetetlennek ítéltünk. Az 1757-es változatot követve nem játsszuk a
prológust, amely az istenek – Diána és Ámor – vetélkedésének kerettörténetét
vázolja fel és nem nélkülözhetetlen a drámához.” – ismertet Vashegyi György.
Különleges díszletet és
jelmezkollekciót gyártottak az Opera műhelyei
Szendrényi Éva díszleteinek és Haamer Andrea jelmezeinek kivitelezését hosszas egyeztetés előzte
meg az Opera műhelyeiben. A futurisztikus ruhák és maszkok gyártásán a férfi-
és női jelmezműhely, a kalapos műhely és a cipészműhely huszonnégy munkatársa
dolgozik megfeszített iramban. A jelmezekhez elsősorban autentikus nyersanyagot
– többek közt nagy mennyiségű bőrt – használtak fel, a díszítésekhez alternatív
anyagokat; ezek kombinálásával érik el a figurák földöntúli megjelenését. A
gyártást megelőzően pusztán a megfelelő anyagok kiválasztása is hosszú ideig
tartott. A díszleteket a szcenikai műhelyekben harminchatan kivitelezték, a
szobrász- és festőművészek öt héten át készítették a különleges elemeket,
többek közt egy 10 méter átmérőjű, befüggeszthető gömböt, ami a Plútó bolygót
szimbolizálja majd egyedi technikával kialakított belső világításával, és egy
átlátszó fóliára festett, áttört hátteret, melynek hátsó megvilágítása nyújt
extra hatást. A színpadi látvány meghatározó elemei közt három darab, kilenc
méter átmérőjű, egyenként 100 légköbméteres, felfújható félgömb is szerepel,
amelyek a színpad fölé lógatva vetítőfelületként funkcionálnak majd. A vizuális
hátteret és keretet a produkció szerves részeiként a világhírű Bordos László Zsolt animációi teszik
erőteljessé, amelyeket – a már említett felfújható felületeken kívül – két hét
méter hosszú, sztreccs-anyagra is vetítenek. Utóbbi különlegességét nemcsak az
adja, hogy a vetítés plasztikus felületre történik, hanem az is, hogy a
fényvisszaverő festékkel mintázott anyag hét méter magasságból, két énekes
alálengő ruhájaként terül szét a színpadon. Bordos László Zsolt 2000 óta
foglalkozik vetítéssel, vj-ként kezdte a budapesti underground kultúrában.
Tanulmányait a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen és a MediaLab UIAH
(University of Art and Design), Helsinkiben végezte. Cége nevéhez fűződik az
első magyarországi, óriás felbontású 3d animációk készítése, nagyfényerejű kül-
és beltéri vetítésekhez. A korai 3d animációs vj vetítéseivel (2000-2004) és
formabontó vetítéseivel (2005-2006), illetve a 2007-es Heavent párizsi
projektjével a video mapping műfaj első generációjához tartozik, neve ma már
világszerte ismert. Az operaházi produkcióhoz tervezett animációihoz öt vetítőgépet
használnak majd, ami rekord az Operában.
„Tíz operányi zene” – Rameau
első operája (részletek)
Amikor 1733. október 1-ének estéjén
a zenés színházért rajongó párizsi arisztokrata közönség az Hippolyte et Aricie nyitányának gyors
részében felismerte, hogy az első hegedűkön elhangzó kezdő témára annak
tükörfordítása válaszol a második hegedű szólamában, egyesek talán már
sejtették, hogy a színházi körökben addig kevéssé ismert Jean-Philippe Rameau
(1683–1764) első operája számos újdonságot tartogat a számukra. Arra azonban
feltehetően kevesen számítottak, hogy a mű már a bemutatójával mekkora vihart
kavar. Az esztétikai viták iránt különleges vonzódást mutató francia fővárosban
már a premier másnapján megkezdődött a szellemi lövészárkok ásása.
Fél évvel a bemutatót követően, 1734
tavaszán a Mercure de France hasábjain egy anonim cikk foglalta össze a
Lully-hívek érveit: a szerző szerint Rameau operájából hiányzik a dallam, tele
van értelmetlen disszonanciával, túl gyakran változik benne a hangvétel, a
hangnem és a metrum, a szerző gondolkodás nélkül rohan végig a legkülönfélébb
kompozíciós eszközökön. A cikk során aztán kimondatik a zenetörténetű
jelentőségű ítélet: a mű valamennyi újdonsága csak kusza hangzavart eredményez,
minden, ami benne különleges, csupán „barokk”.
Az ítélet zenetörténeti súlyát nem
az adja, hogy a darab végül a 18. század egyik legjelentősebb operájaként
vonult be a remekművek panteonjába, mégpedig éppen azok miatt az újdonságok
miatt, amit Rameau ellenfelei a művön kifogásoltak, hanem az, hogy ebben a
névtelen írásban fordul elő először a „barokk” kifejezés a zene kontextusában.
Persze Rameau-nak sem maradtak
restek a hívei – a rameauneur-ök, vagyis „kéményseprők”, ahogyan a Lully-párt
nevezte őket –, Rameau-t azonnal a francia zene új Orfeuszának kiáltották ki,
és lelkesen üdvözölték a zenés tragédia műfajának megújítóját.
A bemutatót követő vita ellenére,
vagy éppen azért, a mű egyáltalán nem volt sikertelen: negyvenegynéhány
előadása volt 1733–1734-ben, s Rameau életében még két felújítást ért meg
majdnem ötven előadással az 1742–1743-as évadban és huszonöt előadással
1757-ben.
Fazekas
Gergely
Jeffrey Thompson
Az amerikai tenor
hangversenytermekben és operaházakban világszerte arat sikereket. A Cincinnati
konzervatóriumban diplomázott William McGraw növendékeként, majd hamarosan első
díjat nyert a Chimay-i (Belgium) Nemzetközi Barokk Énekversenyen, melynek
zsűrijében William Christie elnökölt. 2002-ben szerepet kapott az első Jardin
des Voix koncertsorozaton, amely William Christie Les Arts Florissants nevű
együttesének barokk zenei koncertkörútja volt Európa legnevesebb színházaiban.
Ezután több hangversenyen is fellépett a Les Arts Florissants-nal. Velük adta
elő többek között Händel Acis és Galatea,
valamint Herkules című operáit és
Etienne Moulinée motettáit a versailles-i palotában. 2004-ben a Rameau In Convertendo motettájának
tenorszólóját énekelte a Les Arts Florissants DVD lemezén, amely az Opus Arte
gondozásában jelent meg.
Karrierjének további fontos
állomásai: Zoticus szerepe Cavalli Elagabalus
című operájában René Jacobs vezényletével (Brüsszel, Innsbruck), Atys szerepe
Rameau Les Paladins című operájában
(Bázel), Purcell Tündérkirálynője
(Malaga), Philidor Sancho Panzája (Párizs),
Aldobrandin szerepe Grétry Le Magnifique
című operájában, amelyről a Naxos hangfelvételt adott ki (New York,
Washington), valamint Lurewel szerepe Monsigny A király és a paraszt című művében (New York, Washington,
Versailles-i Királyi Operaház), az utóbbi kettő Ryan Brown vezényletével és a
Lafayette Opera együttesének közreműködésével, Händel Júdás Makkabeusa és a Theodóra
(Budapest), Sebastian Brossard motettáit és kantátáit bemutató CD a Mirare
kiadó gondozásában, valamint egy szólólemez egy elfelejtett zeneszerző, Henry
Lawes műveiből a francia La Reveuse együttessel.
A közeljövőben Franciaország és
Amerika színpadai várják. Jeffrey Thompson Rochesterben született New York
államban, jelenleg Párizsban él.
www.opera.hu
