A Godot Galéria az idei évben részt vesz a Millenárison megrendezésre kerülő Art And Antique Művészeti vásáron.
A standunkon a látogatók találkozhatnak többek között Bukta Imre,
drMáriás, feLugossy László, Földi Péter, Gaál József, El Kazovszkij,
Szikora Tamás és Váli Dezső műveivel.
Ma egy éve, 2019. február 13-án,
budapesti otthonában hunyt el a XX. századi magyar irodalom óriása, Tandori
Dezső. Az író kedves folyóirata és könyveinek kiadója, a Tiszatáj folyóirat és
a Tiszatájonline szerkesztősége az évfordulóhoz kapcsolódóan Napi Tandori
címmel sorozatot indít a www.tiszatajonline.hu oldalon, melyben a szerző
kéziratos töredékeiből, vázlataiból, írásokból és rajzokból, valamint a művész
jellegzetes ideogrammáiból naponta egyet-egyet bemutatva próbálja felvillantani
a művészi pálya utánozhatatlan sokoldalúságát. A Napi Tandori rovatban
minden esetben eddig nem olvasható-látható tartalmak jelennek meg, hogy
emlékeztessenek Tandori egyedülálló teljesítményére és hogy valósan kiterjesszék
a mindenki számára hozzáférhető Tandori-életmű határait. A szerkesztők reményei
szerint a napi publikációk felidézik Tandori legendás irodalmi „teherbírását”
és újabb Tandori-olvasók számára teszik megtapasztalhatóvá, értelmezhetővé a
sajátos intenzitásában megmutatkozó Tandori-jelenséget.
Tandori Dezső 2013-as
Szellem és félálom című kötetétől kezdve a következő megjegyzés
kíséretében kérte közreadni minden további munkáját: „Tandori Dezső
összegyűjtött műveiből”. Tegyük fel, hogy a lezárás és összegzés terveit
fontolgató szerző gesztusa gyakorlatias irodalomtörténeti útmutatás kívánt
lenni, olyan olvasási javaslat, mely a kései művek befogadásához mindig kéri
hozzászámítani a könyv-, folyóirat- és rajzlapokon tornyosuló, beláthatatlannak
elkönyvelt életmű-Egészt. De feltehetjük azt is, hogy Tandori ajánlata az
alkotás általa meglelt lehetőségére, a művészi rögzítés idővel folytatott
küzdelmére, az írás ennek következtében előállt új feladatköreire utal. Az
ismert élet-középpontok biztonságérzetét korán elvető nagypoézis és az itt
nyert belátásokat látványosan bemutató Tandori-próza az irodalom „válogatott”
szavai helyett a „meglevés szóismétléseire” voksolt, létrehozva és fenntartva a
megszólalásnak azt a sajátos, rögtön felismerhető auráját, mely a következő
évtizedekben fáradhatatlanul ontotta üzeneteit. Tandori világában minden összegző
tett értelmetlen, legalább két okból: mert semmilyen összegyűjtés sem tudja
helyreállítani az idő különös tapasztalatából keletkezett más-időszámítás
művészi nyilatkozatait. S értelmetlen azért is, mert – s talán ekkor járunk
közelebb Tandori sugalmazásához – a mű, a művi összegyűjtés bizonyára
elkövetkező fázisait megelőzően már mindig összegyűlt. Vagyis, „Egyetlen”,
ahogy az első kötet eredetileg szándékolt címe jelezte és „töredék”, miként a megjelent
könyv híres, sokat értelmezett, hamleti mozdulattal végül elénk helyezi
eredményeit. Tandori pályájának egyik legnagyobb tette talán, hogy páratlan lehetőségeket
kínáló és termékenységet lehetővé tevő képességei ellenére és azok
segítségével, lényegében tapodtat sem mozdul eredeti meglátása paradox
téridejéből. Így nem csodálkozunk, ha a hagyatékban maradt, talán könyvcímnek
is szánt töredékek egyike („kezdetlen végetlen”) még mindig a linearitásban
testet öltő értelmen túl kutat kiutat irodalomból (?), életből (?), a kettő
egymást feltételező rendszereiből.
Vállalkozásunk,
mely Tandori Dezső „kezdetlen és végetlen” jelenlétének felidézését tűzte ki célul,
a fent leírtakra hivatkozva, nem keres kezdő- és végpontokat, a viszonyítás
mindig mesterséges menedékeit, melyekhez tartva magát felméri a nehezen
felmérhetőt, Tandori hozzájárulását az elmúlt évtizedek magyar- és világkultúrájához.
A Tandori-mű legtermészetesebb, de persze utánozhatatlan ösztönzéseit és
mozdulásait követve úgy kívánjuk megidézni Tandori művészetét, hogy abban az
összegyűjtés alapvető és elodázhatatlan kötelessége éppúgy megjelenjen, mint az
élet-írás belékódolt, megrendítő tapasztalata, a végső összegyűjthetetlenség. A
töredékeket halmozó, de mindig az egész-értelmű Egyetlenen dolgozó Tandori
hagyatéka páratlan betekintést enged a folyamatos munkálkodás hétköznapjaiba, kiemelések
és ünnepek nélkül is emlékezetes menetrendjébe. Célunk tehát, hogy a kéziratos
hagyatékból kiválasztott művek, legtöbbször a mű szabatos fogalmának nem vagy
alig megfelelő töredékek, vázlatok, fogalmazványok, előkészületek, lényegében
azonban a mindenkori Tandori-élmény esszenciáját magukba sűrítő,
befejezetlenségükben is késznek mutatkozó alkotások megidézzék több nemzedéknyi
Tandori-olvasó alapélményét: az irodalmi jelenlét ritka, szinte állandósult
formáját.
A
Tiszatájonline honlapján a következő időszakban megjelenő Tandori-munkák – természetesen
– nem hivatottak arra, hogy az életmű főbb fejlődésvonalait, lehetséges
kronológiáit, felismerhető korszakait reprezentálják. Hiszünk azonban abban,
hogy a rendkívül terjedelmes, sokműfajú és rétegzett művészi hagyaték feltárása
során előkerülő és bemutatásra érdemesnek ítélt munkák közreadásával nem csupán
az irodalmárok, a Tandori-filológiával foglalkozó szakemberek viszonylag szűk
köre számára kínálunk értékes olvasni-, olykor látnivalót. A folyóirat
szerkesztőségéhez a szerző és örököse, Tandori Ágnes által évek során eljuttatott
művek megmutatásával azokat az éveket, évtizedeket kívánjuk megidézni, mikor a
magyar folyóiratkultúra együttesen segédkezett Tandori nagyszabású művészi
projektumának kiteljesítésén, s mikor mi, hajdani olvasói, a Tandori-élmény
követői, követelői, kortársakként fogadhattuk a meghívást, mely végig fennállt.
Jó, ha tudjuk, ma is fennáll: a Tandori-oeuvre, ebben a művek számára új, de
korántsem illetéktelen közegben, az interneten is felkínálja a találkozás, a
rácsodálkozás, a katartikus megpillantás élményét, mindazt, amivel oly régóta
és oly hosszan kápráztat minket. Közléseink „kezdetlen végetlen” sora, e
szabálytalan és utánozhatatlan pálya egy lehetséges megörökítésének tekinthető,
s nem tét nélküli, de szerény igyekezet, hogy – mint egy Tandori-barát írta – „ne
maradjon Tandori nélkül a világ.”
SI Asztali beszélgetések… – Beszélgetés a művészetről
Időpont: 2020. február 27. (csütörtök) 18:00
Helyszín: Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum + élő közvetítés
Beszélgetőtársak: SZABÓ T. ANNA – költő, író, műfordító VÁLI DEZSŐ – festőművész
Moderátor: GALAMBOS ÁDÁM evangélikus teológus
Beszélgetés a művészetről
A
beszélgetés első felében a művészek eddigi életműveiről, valamint a
társművészetekhez való viszonyukról beszélgetünk. Kitérünk az ihlet, az
inspiráció és az alkotói folyamat kérdéseire is. A második részben arra
keressük a válaszokat és a további kérdéseket, hogy miként létezik
kapcsolat művészet és transzcendencia között.
The Call of the East. Japonisme as Reflected in the Prints of the Austro-Hungarian Monarchy
Michelangelo Hall - 5 February - 17 May
The Museum of Fine Arts celebrates the 150th
anniversary of diplomatic relations between Japan and Hungary with two
exhibitions. Besides Treasures from Budapest, which opened in the
National Art Center in Tokyo two months ago and will run through early
March, a chamber exhibition can be seen in the Museum of Fine Arts in
Budapest focusing on the influence of Japanese woodcuts on the West, and
primarily, on artists in the Austro-Hungarian Monarchy.
The chamber exhibition organised from the collections of the Museum
of Fine Arts, the Hungarian National Gallery, the Ferenc Hopp Museum of
Asiatic Arts and the Hungarian University of Fine Arts will display some
seventy artworks, comprising Japanese woodcuts from the eighteenth and
nineteenth centuries that served as inspiration for European artists,
and prints from the Austro-Hungarian Monarchy conceived in the spirit of
Japonisme.
The Japanese works will be on display together with the finest
woodcuts found in Hungarian collections that were influenced by
Japonisme. Works by Hokusai, Hiroshige and many other Japanese masters
can be seen alongside colourful prints by Lucien Pissarro, William
Nicholson, Emil Orlik, Carl Theodor Thiemann, Carl Moll, Viktor Olgyai,
Gyula Tichy, Lajos Kozma and others.
A curiosity of the exhibition is that the overwhelming majority of
the displayed Japanese, European and Hungarian artworks entered the
collection of the Museum of Fine Arts in the early decades of the
twentieth century. Hence, they might have been exhibited together
hundred years ago; some of them might have been the decoration in the
“Japanese room”, a seasonal show in 1909.
For centuries Japan almost completely isolated itself from the world
commercially and diplomatically and only opened its ports in the middle
of the nineteenth century. During the bourgeoning commercial
activity of the time, Japanese artworks were introduced to the West
exerting a significant influence on artists. The visuality of these
works was completely new and inspiring for Western eyes and its ever
growing popularity gave rise to Japonisme, which was manifested
in applied and fine art, theatre, music, literature and fashion.
Japonisme emerged in the Austro-Hungarian Monarchy following the
diplomatic agreement signed between the two countries in 1869.
The most frequent themes of Japanese woodcuts – depictions of nature
(landscapes, flora and fauna), portraits, as well as on items of applied art objects clearly show the characteristics of compositions, techniques and motives that inspired European artists the most. These include the handling of colour, the use of two-dimensionality, the close-ups, the decorative contours and elements that were different from the European tradition.
The meeting between East and West, which impacted a great many people
with the force of a revelation, was facilitated by the world fairs
organised during the nineteenth century across Europe: in London (1862),
Paris (1867) and in Vienna (1873). As a result of the huge interest in
Japanese art, including woodcuts, that arose in the wake of these
expositions, artists soon adopted the pictorial elements of these works
in their own art. Innovative European artists were inspired by seeing
their aesthetic ideas appear in the pure palette, daring visual framing
as well as decorative formal construction with an emphasis on contour
but lacking modelling and perspective. French and English artists often
incorporated these Japanese stylistic features in their works, while
retaining impressionist spontaneity and dynamism. A more abstract
Japanese approach appeared during the artistic environment of the
fin-de-siécle, when stylised representation grew ever more popular. The
artists active in the Monarchy in the last decade of the nineteenth
century were influenced by works melding Eastern and Western elements
often without realising the origin of individual pictorial details.
Hence, Japonisme equally reflected the visual approach of the East
steeped in tradition and perceived as novel by the West as well as the
most modern, contemporary trends of Western art. The new style gained
popularity all over Europe and played an important role in the
flourishing of printmaking, a genre that was enjoying a revival at the
time. By the 1890s, the Japanese forms of expression and Western
Japonisme had become part of the artistic tools of the Secession all
over Europe. Curators of the exhibition:Kata Bodor, art historian, Department of Prints and Drawings, Museum of Fine Arts, Budapest; Mirjam Dénes, art historian, Japanologist, Ferenc Hopp Museum of Asiatic Arts; Eszter Földi, art historian, Department of Print and Drawings, Hungarian National Gallery
Museum of Fine Arts
A Szépművészeti
Múzeum klasszikus ókori kiállításán 2020
tavaszán is várjuk a kicsiket és a
nagyokat:
KREATÍV
MŰHELYFOGLALKOZÁS 8-12 éves
gyerekeknek és szüleiknek a tavaszi
szünetben. Részletek és időpontok itt és itt.
Hétvégi KÉZMŰVES-MŰHELY
felnőtteknek alkalmanként különböző
tematikával Részletek és időpontok itt és itt.
Változatos témájú és szerkezetű
OSZTÁLYFOGLALKOZÁSOK
iskolai osztályok és tanáraik
részére. Részletek
>>
Amennyiben a program felkeltette érdkelődését,
várjuk szíves jelentkezését,
üdvözlettel: Birkás
Éva
Éós-programfelelős
Szépművészeti
Múzeum - Antik Gyűjtemény / Éós
(Museum of Fine Arts - Department of
Antiquities)
H-1146 Budapest, Dózsa György út 41.
Web: http://www.szepmuveszeti.hu
Az óbudai Artézi Galériában látható évadnyitó kiállítás címe: Találkozások.
A katalógus előszavában is hangsúlyosan fogalmazódik meg a különféle
találkozások során létrejövő élmények, gondolatok, a kommunikáció
lehetősége. A művészeti alkotások érzelmi és intellektuális
kölcsönhatást teremthetnek a művek és nézők között.
A jelenlegi kiállításon nyolc festőművész különféle technikával (akril,
pasztell, vegyes technika, szitanyomat, foto) készült dinamikus,
expresszív, lényegében nonfiguratív alkotása szerepel. Leginkább a XX.
század eleji korai izmusok és a II. világháború utáni absztraktok
hatottak a kiállításon szereplőkre (A Bak Péter, Galambos
Attila, Ghyczy György, Héder Mária Gabriella, Kőrösi Papp Kálmán, Laukó
Pál, Szőnyi Krisztina, Zsila Sándor).
A 2020. február 13-ig látható kiállítás sokszínű kiállítás fő címe: Találkozások, mely alatt szokatlan alcím szerepel: Újpesti és kőbányai művészek kiállítása.
Rendhagyó nálunk ez a fajta lokalitás (pontosabban: a lokalitás, mint
érték) annak ellenére, hogy Budapesten belül is számos helyi, kerületi
művészcsoport működik igen intenzíven. Laukó Pál tagja és rendszeres
kiállítója az Újpesti Festők Társaságának és az 1998-tól működő Kőbányai
Képző –és Iparművészek Egyesületének. Az előbbiek az Újpesti
Galériában, az utóbbiak a Kőrösi Galériában mutatják be rendszeresen
műveiket. Laukó Pál közülük választotta ki azt a nyolc képzőművészt,
akik most az óbudai Artézi Galéria közösségének mutatkoznak be.
