A
Pannonhalmi Főapátság gazdag képzőművészeti gyűjteményeiből rendezett
válogatás anyaga ritkán látható a nagyközönség
számára, hiszen legnagyobb részük a
monostori klauzúrában, a látogatók elől elzárt területen
található. A kiállítás elsősorban az
arckép funkcióit és funkcióváltásait igyekszik bemutatni,
természetesen nem hagyva
figyelmen kívül az ikonográfiai és ikonológiai
vonatkozásokat sem. A szerzetesi műgyűjtés
szempontjai nem mindig estek egybe az esztétikai
szempontokkal, és a századok során igen
változó színvonalú anyag gyűlt össze, ezért
kiállításunk rendező elve nem a hagyományos
művészettörténeti megközelítés, hanem elsősorban a
kulturális antropológia és a
művelődéstörténet szempontjai.
A portré
nemcsak az adományozók emlékezetét őrizte. Az uralkodó, vagy a főpap
arcképe egyben a hatalmi reprezentációt is szolgálta
(tárlatunkon Lécs Ágoston tihanyi apát,
Rimely Mihály pannonhalmi főapát, vagy a bencés
Vaszary Kolos esztergomi érsek
arcképe). Az arcmás a követendő példaképekre is
figyelmeztetett. A szerzetesek ideáljait a
rend szentjei képviselték. A 16-18. század világi
nemessége számára pedig a vitéz ősök
jelentették a mintaképet. Az ősgalériák megfestésénél
általában nem ügyeltek a történeti
hűségre. A korábbi századok királyait, hőseit, nagy
embereit – hiteles ábrázolásuk nem
lévén – önkényesen alakított vonásokkal örökítették
meg, ezt nevezzük fiktív portrénak. Ilyen
kitalált portré Andreas Schroth Szent István-szobrának
feje 1828-ból vagy az Istvánnak
koronát hozó Anasztáz-Asztrik brevnovi apát,
ismeretlen barokk mester alkotása.
Az
emlékezésnek mindig nagyon fontos szerepe volt a portrék elkészítésében,
birtoklásában, ajándékozásában, akár a nagyméretű
családi képmásokról, akár a kicsiny
miniatűr festményekről van szó.
A vonások
arányainak megváltoztatásával, eltúlzásával jött létre a karikatúra vagy
torzkép. Kiállított példánk a 19. század eleji Bécsből
származik, s azt mutatja be a képi
szatíra eszközeivel, hogy miként készül a portré a
terebélyes, ám annál életvidámabb
özvegy jövendő, harmadik férje számára.
A gyűjteményekben számos kuriózumot is őriznek. Ilyen a közel kétszáz
éves
tangram, eredetileg Kínából származó
játék, vagy a különféle portré-kollázsok: hun királyok
közé ragasztott erdélyi rablóvezér,
obsitos huszár emléklapja, vagy apácák fotóit is
felhasználó zárdamunka.
A tárlaton látható alkotások a főapátsági kollekciók törzsanyagába
tartoznak. Ezen
belül külön érdeklődésre tarthat számot a
Lónyay-hagyaték: Stefánia belga királyi hercegnő, özvegyen másodszor Lónyay Elemérhez ment férjhez. A hercegi pár a második
világháború végén oroszvári kastélyából Pannonhalmára menekült, és egyedüli örökösének a
főapátságot nevezte meg. Így kerültek ide a belga királyi családot ábrázoló festmények és miniatűrök. Ezek közül a 19. század neves osztrák festőjének, Franz Xaver Winterhalternek
két alkotását állítjuk ki, de láthatóak kisméretű,
kifejezetten ajándékozásra is szolgáló
portrék is a 19. századból illetve a múlt század
elejéről.
A kiállítás idejére három olyan műtárgyat is kölcsönöztünk, amely más
bencés
gyűjteményekben található: a soproni egykor
ferences, ma bencés templomtól (népszerű
nevén Kecske-templom) középkori
donátor-szobrát, Tihanyból Lécs Ágoston apát barokk
kori arcmását, és a győri bencés perjelségtől
Jakobey Károlynak Czuczor Gergely költőt
megörökítő festményét.
A főapátsági fotótár Magyarország leggazdagabb
egyházi fényképgyűjteménye,
melynek feltárása jelenleg is folyik. A szerzetesi hagyatékokban fennmaradt nagy
számú 19.
századi arcképfotón jól látható, hogy
akkoriban mennyire kapcsolódtak a festészet
hagyományaihoz. A fotográfusok egy része
ugyanis korábban festészettel is foglalkozott, de
a megrendelők is olyan képet akartak
magukról, amelyen a modell beállítása, a kéztartás, a
gesztusok, a ruházat elrendezésére, a
háttér, stb. a festett arcképekre emlékeztetett.
Válogatásunkban a közösség arcát jelentő
csoportképekből, a testvéri vagy a baráti
kapcsolatokat reprezentáló kettős
portrékból, az életutat ábrázoló fotósorozatokból, a
fotográfiai önarcképekből mutatunk be
eddig nagyobbrészt publikálatlan darabokat.
Láthatjuk, miként örökítették – és
örökítik – meg magukat a szerzetesek kedvenc tárgyaikkal,
festett díszletű műtermekben vagy saját
környezetükben, hogyan ragadják meg a meditáció,
a gondolkodás pillanatait, vagy hogyan
látják az objektív segítségével gimnáziumi
tanítványaikat.
A régi idők portréi mellett a pannonhalmi
portrékészítés ma is élő példáival a
gimnázium diákjai szolgálnak. Tanárukkal
együtt a kiállításhoz kapcsolódva készítettek
fotókat az őket körülvevő közösségről:
szerzetesekről, nevelőkről, családtagokról – és
legfőképp társaikról.
A kiállítás kurátora Bogdán Melinda
muzeológus, vizuális antropológus és Petneki Áron
művelődéstörténész, a varsói egyetem
nyugalmazott tanára. Az ünnepséget Várszegi Asztrik főapát úr vezeti be, s
megnyitó beszédet mond Bokody Péter művészettörténész. A kiállítás a
Pannonhalmi Főapátság Kulturális igazgatóságának szervezésében kerül
megrendezésre.
A kiállítás
2013. március 21-től november 11-ig látogatható.
Forrás: http://bences.hu/cikk/imago.html

