Napi Tandori
„Kezdetlen
végetlen”
„Mindent, amit ránk hagyott, védetté kell tenni!
(A legkisebb cetlit is)
Védeni!”
(Györe Balázs)
Ma egy éve, 2019. február 13-án,
budapesti otthonában hunyt el a XX. századi magyar irodalom óriása, Tandori
Dezső. Az író kedves folyóirata és könyveinek kiadója, a Tiszatáj folyóirat és
a Tiszatájonline szerkesztősége az évfordulóhoz kapcsolódóan Napi Tandori
címmel sorozatot indít a www.tiszatajonline.hu oldalon, melyben a szerző
kéziratos töredékeiből, vázlataiból, írásokból és rajzokból, valamint a művész
jellegzetes ideogrammáiból naponta egyet-egyet bemutatva próbálja felvillantani
a művészi pálya utánozhatatlan sokoldalúságát. A Napi Tandori rovatban
minden esetben eddig nem olvasható-látható tartalmak jelennek meg, hogy
emlékeztessenek Tandori egyedülálló teljesítményére és hogy valósan kiterjesszék
a mindenki számára hozzáférhető Tandori-életmű határait. A szerkesztők reményei
szerint a napi publikációk felidézik Tandori legendás irodalmi „teherbírását”
és újabb Tandori-olvasók számára teszik megtapasztalhatóvá, értelmezhetővé a
sajátos intenzitásában megmutatkozó Tandori-jelenséget.
Tandori Dezső 2013-as
Szellem és félálom című kötetétől kezdve a következő megjegyzés
kíséretében kérte közreadni minden további munkáját: „Tandori Dezső
összegyűjtött műveiből”. Tegyük fel, hogy a lezárás és összegzés terveit
fontolgató szerző gesztusa gyakorlatias irodalomtörténeti útmutatás kívánt
lenni, olyan olvasási javaslat, mely a kései művek befogadásához mindig kéri
hozzászámítani a könyv-, folyóirat- és rajzlapokon tornyosuló, beláthatatlannak
elkönyvelt életmű-Egészt. De feltehetjük azt is, hogy Tandori ajánlata az
alkotás általa meglelt lehetőségére, a művészi rögzítés idővel folytatott
küzdelmére, az írás ennek következtében előállt új feladatköreire utal. Az
ismert élet-középpontok biztonságérzetét korán elvető nagypoézis és az itt
nyert belátásokat látványosan bemutató Tandori-próza az irodalom „válogatott”
szavai helyett a „meglevés szóismétléseire” voksolt, létrehozva és fenntartva a
megszólalásnak azt a sajátos, rögtön felismerhető auráját, mely a következő
évtizedekben fáradhatatlanul ontotta üzeneteit. Tandori világában minden összegző
tett értelmetlen, legalább két okból: mert semmilyen összegyűjtés sem tudja
helyreállítani az idő különös tapasztalatából keletkezett más-időszámítás
művészi nyilatkozatait. S értelmetlen azért is, mert – s talán ekkor járunk
közelebb Tandori sugalmazásához – a mű, a művi összegyűjtés bizonyára
elkövetkező fázisait megelőzően már mindig összegyűlt. Vagyis, „Egyetlen”,
ahogy az első kötet eredetileg szándékolt címe jelezte és „töredék”, miként a megjelent
könyv híres, sokat értelmezett, hamleti mozdulattal végül elénk helyezi
eredményeit. Tandori pályájának egyik legnagyobb tette talán, hogy páratlan lehetőségeket
kínáló és termékenységet lehetővé tevő képességei ellenére és azok
segítségével, lényegében tapodtat sem mozdul eredeti meglátása paradox
téridejéből. Így nem csodálkozunk, ha a hagyatékban maradt, talán könyvcímnek
is szánt töredékek egyike („kezdetlen végetlen”) még mindig a linearitásban
testet öltő értelmen túl kutat kiutat irodalomból (?), életből (?), a kettő
egymást feltételező rendszereiből.
Vállalkozásunk,
mely Tandori Dezső „kezdetlen és végetlen” jelenlétének felidézését tűzte ki célul,
a fent leírtakra hivatkozva, nem keres kezdő- és végpontokat, a viszonyítás
mindig mesterséges menedékeit, melyekhez tartva magát felméri a nehezen
felmérhetőt, Tandori hozzájárulását az elmúlt évtizedek magyar- és világkultúrájához.
A Tandori-mű legtermészetesebb, de persze utánozhatatlan ösztönzéseit és
mozdulásait követve úgy kívánjuk megidézni Tandori művészetét, hogy abban az
összegyűjtés alapvető és elodázhatatlan kötelessége éppúgy megjelenjen, mint az
élet-írás belékódolt, megrendítő tapasztalata, a végső összegyűjthetetlenség. A
töredékeket halmozó, de mindig az egész-értelmű Egyetlenen dolgozó Tandori
hagyatéka páratlan betekintést enged a folyamatos munkálkodás hétköznapjaiba, kiemelések
és ünnepek nélkül is emlékezetes menetrendjébe. Célunk tehát, hogy a kéziratos
hagyatékból kiválasztott művek, legtöbbször a mű szabatos fogalmának nem vagy
alig megfelelő töredékek, vázlatok, fogalmazványok, előkészületek, lényegében
azonban a mindenkori Tandori-élmény esszenciáját magukba sűrítő,
befejezetlenségükben is késznek mutatkozó alkotások megidézzék több nemzedéknyi
Tandori-olvasó alapélményét: az irodalmi jelenlét ritka, szinte állandósult
formáját.
A
Tiszatájonline honlapján a következő időszakban megjelenő Tandori-munkák – természetesen
– nem hivatottak arra, hogy az életmű főbb fejlődésvonalait, lehetséges
kronológiáit, felismerhető korszakait reprezentálják. Hiszünk azonban abban,
hogy a rendkívül terjedelmes, sokműfajú és rétegzett művészi hagyaték feltárása
során előkerülő és bemutatásra érdemesnek ítélt munkák közreadásával nem csupán
az irodalmárok, a Tandori-filológiával foglalkozó szakemberek viszonylag szűk
köre számára kínálunk értékes olvasni-, olykor látnivalót. A folyóirat
szerkesztőségéhez a szerző és örököse, Tandori Ágnes által évek során eljuttatott
művek megmutatásával azokat az éveket, évtizedeket kívánjuk megidézni, mikor a
magyar folyóiratkultúra együttesen segédkezett Tandori nagyszabású művészi
projektumának kiteljesítésén, s mikor mi, hajdani olvasói, a Tandori-élmény
követői, követelői, kortársakként fogadhattuk a meghívást, mely végig fennállt.
Jó, ha tudjuk, ma is fennáll: a Tandori-oeuvre, ebben a művek számára új, de
korántsem illetéktelen közegben, az interneten is felkínálja a találkozás, a
rácsodálkozás, a katartikus megpillantás élményét, mindazt, amivel oly régóta
és oly hosszan kápráztat minket. Közléseink „kezdetlen végetlen” sora, e
szabálytalan és utánozhatatlan pálya egy lehetséges megörökítésének tekinthető,
s nem tét nélküli, de szerény igyekezet, hogy – mint egy Tandori-barát írta – „ne
maradjon Tandori nélkül a világ.”
Tóth Ákos
forrás: Tiszatájonline szerkesztősége
