Határtalan
antikvitás
A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési
Program 2007-2013 keretében megvalósuló „Határtalan antikvitás” című program
hamarosan véget ér.
A
Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye (Éós) és a Nagyszombati
Egyetem (Trnavská univerzita v Trnave)
2012. augusztus 1 – 2013. július 31. között „Határtalan antikvitás“
címmel közös projektet valósított meg a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló
Együttműködési Program 2007-2013 keretében, amelyet az Európai Unió
148 964 euróval támogatott.
A
múzeumpedagógiai rendezvénysorozat részeként sor került workshopokra, családi
napokra, osztályfoglalkozásokra és egy levelező pályázatra, melyek egyenként is
sikert arattak, miközben megvalósult az előre meghatározott cél: a szlovák és magyar régióban egyaránt
közelebb került az iskolásokhoz a múzeum és a klasszikus ókori kultúrák világa,
miközben a látszólag élettelen tárgyak megelevenedtek.
A hat
workshop során több tucat történelem,
rajz és vizuális kultúra, művészettörténet szakos pedagógus kapott új
módszereket, megközelítésmódokat, melynek köszönhetően a diákok nem
hagyományos módon ismerhették meg az antik történelem és művészet világát. A
workshopon résztvevő nyolc pedagógus speciális
osztályfoglalkozás keretén belül mutatta be az újonnan elsajátított és
alkalmazott eszközöket.
A
múzeumpedagógusoknak tartott workshopok során a családokat megszólító, múzeumba bevonzó módszerek kerültek terítékre.
Ezek prezentálására a magyarországi régióban három családi napon –Gödöllőn, Győrben és Sopronban — került sor.
A programok között kézműves foglalkozások, kiállítási barangolás családi
felfedezőfüzettel, interaktív színházi előadás és sok játék szerepelt. Az utolsó családi nap még hátra van,
melynek igazi különlegessége nemzetközi jellege. Ez alkalommal, 2013. június
29-én a szlovák és a magyar szervezők együttesen rendezik meg a valóban
határokat átívelő családi napot Komáromban és Révkomáromban.
A projekt
kiemelt programjaként került sor „A
diadalív árnyéka” című levelező pályázatra. A cél minél több diák játékos
formában történő bevezetése volt az ókori Róma monumentális épületein keresztül
a kora császárkor kultúrájába. A csapatok egy napjainkban játszódó, rejtélyes
történet keretében ismerkedtek meg a korszakkal.
A pályázatra 308 csapat jelentkezett a két
országból, 188 csapat, közel 3300 diák töltötte ki mind a négy feladatlapot. Az
utolsó kört, a diadalív-makett elkészítését 167 csapat, mintegy 2200 diák
teljesítette. A
feladatlapokat és a pályaműveket két, egymástól független zsűri bírálta el. A díjnyertes művekből álló vándorkiállítást
Budapesten és Nagyszombatban láthatja a közönség. Korosztályonként az első
három helyezést elérő csapat részt vehet a Szépművészeti Múzeum Antik
Gyűjteményének múzeumpedagógiai programján.
A projekt zárórendezvényeként
Budapesten 2013. június 22-én, a
Múzeumok Éjszakáján, szintén a római
kultúrához kapcsolódóan, hagyományőrző légiós és germán csapatok bemutatójával,
interaktív színi előadással, gasztronómiai előadással,
kézműves-foglalkozásokkal, ókori játékokkal várjuk a közönséget. A projekt utolsó programja pedig a 2013.
július 14. és 20. között 60 diák részvételével a Jedliny üdülőközpontban
megrendezett római tematikájú nyári tábor.