Tihany, 2013. augusztus 16-20.
A Monoprojekt szervezésében
megvalósuló és a félsziget több helyszínén is zajló ARTplacc egyik különleges
tulajdonsága, hogy észrevétlenül sétálhatnak bele a látogatók a kortárs
kultúrába. A gyerekeknek szóló képzőművészeti
napközis tábor, vagy a Balaton partján zenélő DJ-k és a képekkel és
fényekkel játszó VJ-k éppúgy része a kínálatnak, mint az olvasóligetek, a land
art projektek, vagy a gasztronómia és a művészet kapcsolatát kereső programok.
Az ARTplacc immáron harmadik alkalommal hozza össze a hazai
és nemzetközi kortárs képzőművészeti
galériák legjavát, hogy különleges nyári kiadásukkal Tihanyban találkozhassanak a közönséggel. Újdonság, hogy az idén
startoló Nagyon Balaton része lesz a
fesztivál, így az augusztus 20-i ünnepen a Balaton számos pontján várják
programok a látogatókat.
Az erre az alkalomra válogatott gyűjtemények kiállításként
és vásárként is értelmezhetők, nemcsak megismerhető egy-egy galéria és
galerista ízlése, művészeti fölfogása, hanem meg is vásárolhatók a műalkotások.
A tapasztalat szerint a
közönség felől is érezhető a nyitás és a kíváncsiság, hiszen a Tihanyba
látogatók és az itt nyaralók számára az ARTplacc egy izgalmas nyári művészeti fesztivál, amely a fővárosban megszokott
kulturális programok színvonalát integrálja a balatoni környezetbe.
Mindezt számos különböző
művészeti ág kiváló alkotói, illetve a fesztivál neves együttműködő partnerei
teszik lehetővé. Ha csak a műfaji felsorolást nézzük – képzőművészet, video,
fotóművészet, színház, zene, land art, urban art, film és art&food –, akkor
is elképesztő a felhozatal, mindebből viszont a legjobbak közül válogathatunk.
A gelériák közül
találkozhatunk a Deák Erika, a Dovin, az Erdész, a Faur Zsófi, az osztrák
Gaudens Pedit, az Inda, a kArton, a Molnár Ani, a Mono, a Nessim, a NextArt és
a Várfok válogatásaival, alkotóival. A szakmai találkozók, a beszélgetések, a
gyűjtői estek és a műteremlátogatások mind azt a célt szolgálják, hogy mind
többen megtalálják az őket érdeklő művészeti
programokat.
A
fesztivál zenei programja is sokszínűségre törekszik, a fellépők között olyan
ismert, valamint feltörekvő fiatal
előadók szerepelnek, akik haladó szellemiségükkel és karakteres művészetükkel kotődnek az ARTPlacchoz. Idén Barabás Lőrincet, a Volkova Sisterst vagy a Qualitons-t is meghallgathatjuk
Tihanyban.
Az olvasóliget irodalmi
programok, beszélgetések, író-olvasó találkozók színhelyéül szolgál majd, míg
progresszív színházi előadások, valamint mozifilmek és rövidfilmek (EUshorts,
RAFF) is gazdagítják a programot. Festői hangulatban, közvetlenül a
Balaton partján tájékozódhatunk a legfrissebb
hazai és nemzetközi videoművészeti (Crosstalk, Panel Contemporary) tendenciákról.
www.artplacc.hu