Kobayashi Ken-Ichiro és a MÁV
Szimfonikusok a Zeneakadémián
Április 3-án,
csütörtök este a legendás japán karmester, Kobayashi Ken-Ichiro vezényli a
zenekart a Zeneakadémia Nagytermében. A dirigens pontosan 40 évvel ezelőtt
nyerte meg a Magyar Televízió karmesterversenyét – a MÁV Szimfonikusok volt az
első zenekar, amelyet hazáján kívül vezényelt, és azóta is szoros barátságot
ápol vele.
Kobayashi Ken-Ichiro a magyar zeneértő közönség egyik kedvence
azóta, hogy 1974-ben elnyerte a Magyar
Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének első díját, valamint a
különdíjat. Nemzetközi karrierje ezzel a győzelemmel kezdődött, de
Magyarországhoz a mai napig szoros szálak fűzik. Ferencsik János annak idején másodkarmesterként
vette maga mellé, hogy az Állami Hangversenyzenekarnál fejleszthesse tudását,
Ferencsik halála után pedig ő lett a zenekar vezető karmestere, majd
zeneigazgatója. Akkoriban gyakran vezényelt más magyar zenekarokat is - különlegesen
szívélyes viszony fűzte azonban a MÁV Szimfonikusokhoz. A karmesterversenyt
követően több tucat koncertet dirigált a zenekar különböző sorozataiban; Japánban
is több alkalommal vezényelte a MÁV Szimfonikusokat, öregbítve ezzel hazánk és
az alapító jó hírnevét határainkon túl is.
Idén tavasszal nagyszabású
koncertsorozattal ünnepelte a Mester győzelmének 40. évfordulóját. Három
hét leforgása alatt hét koncertet adott hazánkban a legnevesebb magyar komolyzenei
együttesek részvételével. A sorozat gálakoncertjét a különleges barátságra való
tekintettel a MÁV Szimfonikus Zenekar rendezi a Zeneakadémia Nagytermében, este
7 órától.
A hangverseny
műsorán
a szimfonikus irodalom három rendkívül népszerű műve szerepel - Rossini: A
sevillai borbély nyitánya, Kodály: Galántai táncok és Berlioz: Fantasztikus
szimfónia című darabja. Különböző országokból származó szerzők különböző
stílusú művei - mindegyik nehéz, de hálás feladat zenekar és karmester számára.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a 10 órakor kezdődő főpróba is nyilvános a közönség részére
- 1000 forintos belépő fejében bárki megtekintheti Kobayashi Ken-Ichiro-t
felkészülés közben. A művekből csak részletek hangzanak majd el, de a Mester
tartalmas szórakozást ígér az érdeklődőknek.
Életrajz
Kobayashi Ken-Ichiro a Japán Filharmonikusok vezető
karmestere, az ország legismertebb dirigenseinek egyike. Rendszeresen vezényli
a hollandiai Arnhem városának Het Gelders Orkest nevű szimfonikus zenekarát,
valamint a Cseh Filharmonikusokat. Számos nagy nemzetközi zenekarral fellépett
már; egyebek mellett a Szlovák Filharmonikusok, a magyar Nemzeti Filharmonikusok,
az amszterdami Concertgebouw Zenekara, a Holland Filharmonikusok, a Moszkvai Filharmonikus
Zenekar, és a japán NHK Szimfonikus Zenekar dirigense volt. Európai turnéik során
vezényelte a japán Jomiuri Nippon Szimfonikusokat, és a Tokió Metropolitan Szimfonikus
Zenekart is.
Kobayashi számos lemezfelvételt készített a Canyon Classics
és az Octavia Records kiadóknál. Jelenleg Beethoven teljes szimfóniasorozatának
kiadásán dolgozik a Cseh Filharmonikusokkal, a III., II. és V., valamint az I.
és VII. szimfónia azonban már megjelent CD-n a vezényletével. Kobayashi annak
idején megbízást kapott egy zenemű komponálására is, amely a holland és japán diplomáciai
kapcsolatok létrejöttének 2000-ben ünnepelt 400. évfordulójáról volt hivatott
megemlékezni. Az elkészült művet, a Passacagliát 1999 őszén Amszterdamban
mutatta be először a Holland Filharmonikus Zenekar. 2002 májusában ő vezényelte
a Prágai Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjén Smetana: Hazám című teljes
szimfonikus ciklusát is.
Kobayashi Ken-Ichiro zeneszerzést és vezénylést tanult a
tokiói Nemzeti Képző- és Zeneművészeti Egyetemen. 1974-ben Budapesten, a Magyar
Televízió által rendezett első Nemzetközi Karmesterversenyen mind az első, mind
a különdíjat elnyerte. 1987-ben a Magyar Állami Hangversenyzenekar (1997-től Nemzeti
Filharmonikus Zenekar) vezető karmesterévé, később zeneigazgatójává nevezték
ki. Tíz éven át irányította az együttes munkáját, 1992 óta örökös tiszteletbeli
elnök-karnagyuk. Magyarországi tevékenységét 1986-ban Liszt Emlékéremmel, 1994-ben
pedig a Magyar Kultúráért Díjjal ismerték el. 1994-ben a kormány a Magyar
Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta
neki. Kobayashi Ken-Ichiro a Tokiói Nemzeti Művészeti Egyetem, a Tokiói
Zeneművészeti Főiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tiszteletbeli
tanára. 2010 óta a Magyar Kultúra Követe.
A MÁV Szimfonikus Zenekarról
A zenekart 1945-ben alapította a Magyar Államvasutak, amely
azóta is legfőbb támogatója a csaknem száz muzsikust foglalkoztató együttesnek.
Az ország élvonalbeli hivatásos zenekarainak sorában tartják számon,
repertoárja a barokk zenétől a modern, kortárs művekig terjed.
Az elmúlt több mint hat évtized során számos világszerte elismert
karmester – például Kobayashi Ken-Ichiro, Franco Ferrara, Herbert Blomstedt
vagy Irwin Hoffman - vezényelte koncertjeiket, olyan világsztárokkal dolgozott
együtt, mint Luciano Pavarotti, Placido Domingo, José Carreras, Miklósa Erika,
Rost Andrea, vagy Vásáry Tamás.
A zenekar magas művészi tudását számos külföldi turnén is
elismerték. Európa minden országában koncertezett már, de Brazíliában, Peruban,
Argentínában és Kolumbiában, valamint Libanonban, Japánban, Kínában,
Hong-Kong-ban és Cipruson is sikert aratott a zenekar. A MÁV Szimfonikusok
kezdettől fogva sikeres közreműködői a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak és a
Budapesti Fesztiválzenekar által jegyzett zenei maratonoknak is.
A zenekar kiemelkedő művészi munkásságáért 2011-ben az egyik
legjelentősebb zenei elismerésben részesült, megkapta a Bartók Béla-Pásztory
Ditta díjat. 2013. augusztusában az államfő a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét
adományozta Lendvai György, a zenekar ügyvezető igazgatója
számára.