Az OperaKaland program lényege a következőképpen foglalható össze:
minden tanévben/színházi évadban - két szakaszban - egy-egy
előadás-szériát kínálunk a meghívott köznevelési intézmények számára,
egyet az őszi, egyet a tavaszi időszakban. A meghívottak köre kiterjed Magyarország összes középiskolájára: gimnáziumokra, szakközépiskolákra és szakképző iskolákra egyaránt, a fenntartó típusától (állami/egyházi stb.) függetlenül. A célközönség a mindenkori kilencedik évfolyam: e korosztályra pedagógus és kulturális szakemberek gondos szakmai érvei alapján esett a választás. Az
előadás-szám úgy kerül kialakításra, hogy – figyelembe véve az Erkel
Színház jelentős befogadóképességét – évadonként akár mintegy 70-75 ezer
diákot tudunk fogadni kísérőikkel.
A zenei élményen túl ezúttal további kalandozásra hívjuk a diákokat!
Idén tavasszal az OperaKaland résztvevői előtt MEGNYÍLNAK A
KÖZGYŰJTEMÉNYEK KAPUI is! A kalandozókat kedvezményesen fogadó
múzeumok, könyvtárak és levéltár nevét, illetve a május 12-22. közötti
időszakban általuk kínált kiállításokat, múzeumpedagógiai, könyvtári és
levéltári pedagógiai programokat a letölthető anyagok között olvashatók.
Az operaelőadás és a mellékletben szereplő kulturális tematikájú
foglalkozások a Köznevelésért Felelős Államtitkárság szakmai
támogatásával valósulnak meg. Amennyiben az iskola
helyi tanterve nem zárja ki az elsajátítandó tartalmak iskolán kívüli
helyszíneken történő átadásának lehetőségét, akkor a felhívásban jelzett
programok az adott iskola helyi pedagógiai programja szerint TANÓRÁNAK MINŐSÜLHETNEK.
Az OperaKaland program vezérelvei a következők:
· A program nyitva áll minden magyar középiskolás diák számára - anyagi helyzetétől és lakhelyétől függetlenül;· Az OperaKaland résztvevői minden egyes alkalommal minőségi, elsőrangú, teljes opera-/balett-élményben részesülnek;
· Az előadások komplex pedagógiai programmal egészülnek ki: ezek egy része az előadásba építve jelenik meg (szereplők bemutatása, magyarázatok beszúrása a digitális kivetítőn etc.), más részük a felkészítési időszakban kerül megküldésre az iskolák részére;
Az OperaKaland programra 2014. tavaszán (május 12. és május 22. között) kerül sor. Ennek keretében az Erkel Színházba érkező középiskolai diákok Mozart:
A színigazgató és Vajda: Mario és a varázsló című operáját tekinthetik
meg 300 Ft/fő egységáron – 20 előadás-időpontból választva.
Nem túlzás azt mondani, hogy a program megvalósítására nemzeti összefogás keretében kerül sor. Már a kezdetekkor a kezdeményezés mellé állt az EMMI Oktatásért Felelős Államtitkársága, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a MÁV-START Zrt. és a BKK Zrt.