2018.
szeptember 30-án rendhagyó hangversennyel indul a Liszt Ferenc Kamarazenekar
2018/2019-es zeneakadémiai koncertsorozata. Az együttes egyik fő sajátossága,
hogy csak karmester nélkül, kizárólag koncertmester irányításával lép fel.
Baráti Kristóf hegedűművész kedvéért most kivételt tesznek.
“Hét-nyolc éve, Boldoczki Gábor trombitaművész
egyik lemezfelvételén dolgoztunk együtt - emlékszik vissza a Baráti Kristóf a
Liszt Ferenc Kamarazenekarral való találkozására - Nagyon izgalmas volt
játszani az együttessel, és Rolla Jánossal, akinek a zenei hagyatéka ma is
áthatja, meghatározza a zenekar szellemiségét. Az évek során egyre közelebbi
kapcsolat alakult ki köztünk, aminek az egyik legemlékezetesebb élménye
számomra az önálló estünk volt a Művészetek Palotájában.”
Baráti Kristóf Budapesten született, de gyermekkora
nagy részét Venezuelában töltötte. Ötévesen kezdett hegedülni tanulni,
nyolcéves korától már fellépett Venezuela legjobb szimfonikus zenekaraival. 11
évesen meghívást kapott a Francia Rádió Fesztiváljára Montpellier-ben. Tanulmányait
Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta Szenthelyi Miklós
és Tátrai Vilmos tanítványaként. Még egyetemistaként megnyerte az olaszországi
Lipitzai Nemzetközi Hegedűversenyt és második lett a párizsi Long-Thibaud
Versenyen. 1997-ban legfiatalabb versenyzőként harmadik díjat és közönségdíjat
nyert a rangos brüsszeli Erzsébet Királynő Versenyen. E sikerek után
újragondolva technikáját Párizsban képezte magát tovább a Milstein, Menuhin és
Szeryng iskoláit tovább örökítő Eduard Wulfsonnál. 2010-ben elnyerte a
hegedűsök Oscar-díjának tekintett Moszkvai Paganini Verseny első díját.
A szólista szabad kezet kapott a szeptember 30-i
hangverseny darabjainak kiválasztásában. A zeneirodalom viszonylag kevés, kifejezetten
kamarazenekari kíséretre komponált hegedűversenye között azokat kereste, amiket
még nem játszott az együttessel. Mint elmondta, Bach a-moll és E-dúr
hegedűversenyei népszerű és sokat játszott darabok, a Schubert rondó egy
kevésbé ismert, különlegesebb remekmű, ami szintén nagyon közel áll most hozzá.
“A művészi minősége egy együttesnek vagy zenésznek
nagyon nehezen definiálható - fejtette ki, miért különleges élmény számára
minden közös koncert a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. - A zenei kvalitások
mellett a nyitottság és a lelkesedés az, ami talán leginkább különbséget tesz a
profi szinten mozgó együttesek között. Az nagyon fontos jellemzője a Liszt
Ferenc Kamarazenekarnak, hogy egy kamara csapatként működnek. Nincsenek
hierarchikus keretek a próbákon, mindenki kifejezheti a saját elképzelését.
Közös ötletelésük, értelmezésük eredményeként szólalnak meg aztán a darabok.
Ezzel a fajta zenekari demokráciával ritkán találkozom.”
A hegedűművész olyan kiváló együttesekkel lépett
fel, mint a Royal Philharmonic Orchestra, az Orosz Nemzeti Zenekar, a Mariinsky
Színház Zenekara, a Szentpétervári Szimfonikus Zenekar, a Francia Rádiózenekar,
a Budapesti Fesztválzenekar, a Brüsszeli Filharmonikusok, a Japán Filharmonikus
Zenekar, a japán NHK Zenekar, a Deutsches Symphonieorchester, stb. Olyan jeles
karmesterekkel dolgozott, mint Kurt Masur, Jurij Tyemirkanov, Jiri Belohlavek,
Pinchas Steinberg, Fischer Iván, Kocsis Zoltán, Gilbert Varga, Charles Dutoit,
Jukka-Pekka Saraste, Valery Gergiev, Marek Janowski. Néhány éve karmesterként
is bemutatkozott. Kamarazenész partnerei között találjuk Natalia Gutmant,
Boldoczki Gábort, Jean-Efflam Bavouzet-t, Kocsis Zoltánt, Perényi Miklóst,
Enrico Pacét, Würtz Klárát, Misha Maiskyt, Várjon Dénest, Kim Kashkashiant,
Ning Fenget, Várdai Istvánt, Nikolaj Luganszkit, Jurij Bashmet-et. Munkásságát
előbb Príma-díjjal és Liszt-díjjal, 2014-ben Kossuth-díjjal és Bartók
Béla-Pásztory Ditta-díjjal ismerték el.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyik sajátossága,
hogy karmester nélkül, csupán a koncertmester vezetésével lép színpadra. Baráti
kedvéért most kivételt tesznek.
“Ez annak a közvetlen, közeli kapcsolatunknak
köszönhető, ami az évek során kialakult köztünk - meséli a szólista. - Nagyon
szeretek vezényelni, és készülök arra, hogy később aktívabban foglalkozok vele.
Úgy érzem, van mondanivalóm, koncepcióm a zeneművekkel kapcsolatban, amit ki
szeretnék fejezni. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy az együttes belement
az ötletembe. Már csak azért is, mert Mendelssohn “Olasz” szimfóniája, amit
választottam, némiképp kiesik a kamarazenekari repertoárból, szükségünk lesz az
együttgondolkodásra, hogy előadjuk. Úgyhogy egy igazán izgalmas második része
lesz a műsorunknak.”
A Liszt Ferenc Kamarazenekar hegedűművészeket
felvonultató zeneakadémiai sorozata Baráti Kristóf szeptember 30-i fellépése
után jövőre folytatódik: 2019. január 24-én az I. Bartók Világverseny és
Fesztivál győztese, a francia-holland Cosima Soulez-Larivière, március 9-én az
idei BBC Promson nagy sikert arató Lendvay József és május 25-én a fiatal
lengyel tehetség, Agata Szcymczewska koncertezik az együttessel.
2018.
szeptember 30.,19.30 – a Liszt Ferenc Kamarazenekar zeneakadémiai sorozata,
2018/19, 1. koncert; szólista: Baráti Kristóf, hegedű
J.S.Bach: a-moll hegedűverseny, BWV 1041
J.S.Bach: E-dúr hegedűverseny, BWV 1042
F.Schubert: A-dúr rondó, D438
– szünet
F.Mendelssohn: 10., h-moll vonósszimfónia
F.Mendelssohn: 4., A-dúr „Olasz” szimfónia, op. 90
– Vezényli: Baráti Kristóf
További információ: www.lfkz.hu
Liszt Ferenc Kamarazenekar
Franz Liszt Chamber Orchestra
Kiskorona 7, 1036 Budapest, Hungary
www.lfkz.hu