Szeptember
20-tól érkezik a hazai filmszínházakba „A művészet templomai” ismeretterjesztő
mozifilm-sorozat következő epizódja, amely a híres itáliai mester, Caravaggio
életpályáját mutatja be a művészetén és személyes küzdelmein keresztül. A
filmet Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik, emellett
országszerte számos filmszínházban is látható lesz.
„A művészet
templomai” ismeretterjesztő mozifilm-sorozat keretében a nagy sikert aratott Vatikáni
múzeum, a Firenze és az Uffizi képtár, és Raffaello: A
festőfejedelem alkotóitól ismét egy kimagasló itáliai mester életét és
művészetét bemutató film következik. A Caravaggio – Vérről és lélekről
című film Michelangelo Merisi da Caravaggio pályáját mutatja be munkásságán és
személyes küzdelmein keresztül, akinek nem csupán a művészetét, de az egész
életét is a fény és az árnyék, a kontrasztok és az ellentmondások – az
ihletett művészi zsenialitás és a sötét alvilág lét váltakozása jellemezte. A
festészetet forradalmasító, kifinomult technikájának köszönhetően az európai
képzőművészet kiemelkedő, stílusteremtő alkotója lett. Miközben szentek életét
festette meg – a korszakban megszokottakhoz képest sokszor botrányosan
naturalisztikusan – ő maga kevésbé magasztos életet élt. Nem vetette meg az
alkoholt, javíthatatlan szoknyavadász és kötekedő volt, ennek ellenére a
legmagasabb egyházi és világi körökből kerültek ki megrendelői, mecénásai.
Rövid élete során körbeutazta Itáliát, hol önmagát keresve, hol az útja során
szerzett ellenségei vagy börtönbüntetés fenyegetése elől menekülve. Milánó,
Velence, Róma, Nápoly, Málta és Szicília után ismét a főváros felé vette az
irányt, majd a sors furcsa tréfájaként, 39 éves korában Porto Ercoléban érte a
halál, pár lépésre Rómától, ahol a megváltás várhatta volna. Roberto Longhi, a
legelismertebb Caravaggio-szakértő véleménye szerint a zseniális művész
munkásságát csak az életrajzával párhuzamosan lehet értelmezni, mivel minden
mesterművében személyes tapasztalatai is tükröződnek.
A negyedik éve
zajló sorozat eddigi legsötétebb hangvételű epizódja két irányból közelíti meg
a mestert, aki korának művészeti elvárásai ellen lázadva vált a manierizmus és
később a 17. század eleji naturalisztikus, realista ábrázolás iskolateremtő
képviselőjévé. A művészettörténeti szempontokat elénk táró neves szakértők
narrációja a korai festményektől (mint a Beteg Bacchus gyermek és a Gyümölcskosarat
tartó fiú) kezdve egészen a római korszakának művein át (Hamiskártyások,
Szent Katalin, Judit lefejezi Holofrenészt, valamint a Dávid Góliát
fejével) mutatja be az alkotót. A másik megközelítésben a már-már
fotószerűen realisztikus csendéletei kerülnek elemzésre, amelyek jellegzetesen szimbolizálják életét
és munkásságát, legyen alkotásai témája akár egy gyümölcskosár, egy hangszer,
egy kard vagy éppen egy börtön rácsa. A szakértői interjúkat a remekművek
hihetetlenül részletgazdag – 8K minőségű kamerákkal rögzített – közeli
felvételei és rövid játékfilmes jelenetsorok színesítik. Ezek az érzelmekkel
teli pillanatok, valamint a különleges képalkotási megoldások segítik a nézőt
abban, hogy betekintést nyerjenek Caravaggio elméjébe és lelkébe, szembesülve
félelmeivel és az őt ért hatásokkal is.
A látványos
művészeti ismeretterjesztő filmet szeptember 20-tól mutatják be a hazai
filmszínházak, a Pannonia Entertainment forgalmazásában, eredeti – angol, olasz
– nyelven, magyar felirattal. Budapesten kizárólag az Uránia Nemzeti
Filmszínházban vetítik, emellett országszerte számos helyszínen, többek között
Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Szolnokon és Szombathelyen is látható lesz.
Amellett, hogy a legújabb rész országszerte a mozikba kerül, A művészet templomai sorozat korábbi népszerű epizódjai visszatérnek a mozivászonra néhány vetítés erejéig a Várkert Bazár művészeti filmklubjában, ahol többek között a firenzei Uffizi-képtárat, Botticelli, Bosch és Hokuszai művészetét, valamint a hitleri diktatúra művészet-üldözését bemutató filmek is műsorra kerülnek az ősz folyamán.
Amellett, hogy a legújabb rész országszerte a mozikba kerül, A művészet templomai sorozat korábbi népszerű epizódjai visszatérnek a mozivászonra néhány vetítés erejéig a Várkert Bazár művészeti filmklubjában, ahol többek között a firenzei Uffizi-képtárat, Botticelli, Bosch és Hokuszai művészetét, valamint a hitleri diktatúra művészet-üldözését bemutató filmek is műsorra kerülnek az ősz folyamán.
forrás:
Pannonia Entertainment