A
Károlyi József Alapítvány 2018. szeptember 28. és 30. között 9.
alkalommal szervezi meg a „Quartettissimo” Európai Vonósnégyes
Fesztivált a Budapesti Francia Intézet támogatásával, valamint
együttműködésben a ProQuartet Európai Kamarazenei Központtal.
A
2010-ben útjára indult Fesztivál célja, hogy továbbra is elősegítse a
klasszikus zenekultúra terjesztését, ismertetését Magyarországon,
különös tekintettel a vonósnégyesekre, valamint a fiatal közönség
bevonását a zenei gyakorlatokba, egyben fiatal zenészek számára
nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségek biztosítását, hiszen minden
évben külföldi művészek és előadók fognak részt venni a rendezvényen.
Ezzel együtt az alapítvány szeretne hozzájárulni a folytonosság
fenntartásához a vonósnégyesek nagy magyar tradíciójában.
A
koncerteket kísérő programok között szerepel az a különleges időszaki
kiállítás, amely a vonósnégyes hangszereit mutatja be neves magyar
hangszerkészítők jóvoltából.
Akik pedig nemcsak az esti koncerteket szeretnék meghallgatni, hanem
napközben is részt vennének egy-egy koncerten, azok figyelmébe ajánljuk a
szeptember 29-én, szombaton, 11 órakor kezdődő ingyenes diák
vonósnégyes koncerteket.
Az esti koncertek programja
Szeptember 28. péntek, 20:00 Megnyitó koncert – Quatuor Yako (Franciaország):
- Edvard Grieg: g-moll vonósnégyes Op.27 (1878)
- Philip Morris Glass: Vonósnégyes No.2 (1984)
- Maurice Ravel: F-dúr vonósnégyes Op.35 (1904)
Szeptember 29. szombat, 20:00 Koncert – Alba Regia String Quartet (Magyarország):
- Joseph Haydn: d-moll vonósnégyes Op.76 (1797)
- Selmeczi György: Vonósnégyes No.3 (2007)
- Ludwig van Beethoven: Vonósnégyes No.16, Op.135 (1826)
Szeptember 30. vasárnap, 17:00 Koncert – Doležal Quartet (Csehország):
- Bartók Béla: Vonósnégyes No.4 (1928)
- Ludwig van Beethoven: Vonósnégyes No.6, Op.18 (1801)
- Bedřich Smetana: e-moll vonósnégyes No.1 „Életemből“ (1876)
Jegyárak: 3 000 Ft, 2 500 Ft, mindhárom koncertre: 8 000 Ft
Információ, jegyfoglalás: e-mail: info@karolyikastely.hu, Tel. 06 21 311 04 26