Antall József Tudásközpont, 2014
"Henry
Kissinger (1923) az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója, majd
külügyminisztere volt Richard Nixon és Gerald Ford elnöksége alatt. A
huszadik századi amerikai külpolitika egyik legbefolyásosabb formálója
és a hidegháború második szakaszában a kínaiamerikai kapcsolatok fő
stratégája volt. Közel negyven évvel ezelőtt Richard Nixon elnök abban
a megtiszteltetésben részesített, hogy elküldött Pekingbe kapcsolatot
létesíteni egy Ázsia történelmében központi szerepet játszó állammal,
amellyel Amerikának már több mint húsz éve nem volt magas szintű
érintkezése. Az azóta eltelt időben ötvennél is többször jártam
Kínában. Mint olyan sok látogató az évszázadok alatt, én is a kínai nép
kitartása, kifinomultsága, családszeretete és kultúrája iránti
csodálattal eltöltve jöttem el onnan. Ugyanakkor egész életemben a béke
megteremtésének gondolata foglalkoztatott elsősorban amerikai
szempontból. Abban a szerencsében volt részem, hogy vezető
tisztviselőként, üzenetek közvetítőjeként és tudósként egyidejűleg
ismerhettem meg Kínát mindkét megközelítésből. Ez a könyv kísérletet
tesz arra, hogy részben a kínai vezetőkkel való beszélgetéseimre
alapozva megmagyarázza azt a szemléletet, ahogy a kínaiak gondolkoznak a
béke és a háború, a nemzetközi rend kérdéseiről, valamint ennek
viszonyát a pragmatikusabb, esetről esetre haladó amerikai
megközelítéshez. A különböző történelmek és kultúrák időnként egymástól
eltérő konklúziókra jutnak. Nem mindig értek egyet a kínai látásmóddal, s
némely olvasó is bizonyára így lesz ezzel. Szükségünk van azonban a
megértésére, mivel Kína kiemelkedő szerepet fog játszani a huszonegyedik
században kialakuló világban. Részlet az Előszóból"
http://bookline.hu