
Lyon, Isztambul, Moszkva, Genf és Shanghaj
után első alkalommal rendezték meg Budapesten 2014. március10-től 12-ig az
élelmiszeripar, a sütő- és cukrászipar, a szálloda- és vendéglátóipar szakvásárát,
a SIRHA-t.
A HUNGEXPO Vásárterületén zajló impozáns kiállítással
egyidejűleg több rendezvény is szolgálta a kiváló áruk és az irántuk érdeklődő
felhasználók, forgalmazók kapcsolatfelvételét.
Különös
figyelmet érdemelt ezek közül az a szimpózium, melyet a Lengyel Köztársaság
Nagykövetsége Kereskedelemfejlesztési és Beruházásösztönzési Osztálya szervezett,
s mely keretében több mint 30 lengyelországi vállalkozás mutatkozott be rövid
prezentációk formájában. A cél az volt, hogy felkeltsék a magyarországi cégek
figyelmét termékeik, szolgáltatásaik iránt. Nem titkolt szándéka volt
valamennyinek, hogy új üzleti partnerekre találjon Magyarországon illetve
Romániában. E célból személyesen jelen voltak a kompetens vállalati
döntéshozók, többnyire a kereskedelmi igazgatók, de olykor maga a tulajdonos,
illetve szövetkezetek esetében az elnök. A bemutatkozott vállalkozásoknál is
megfigyelhető volt, ami a lengyel gazdaság egészére is érvényes, tudniillik az,
hogy nő a magasabb feldolgozottságot igénylő termékek aránya. Másik szembetűnő
jellemző az egészséges élelmiszerek növekvő tendenciája volt, illetve több
gyártó azon szándéka, hogy biztosítani tudja a legjobb minőséget, hogy termékei
kiváló minőségben hosszú ideig legyenek eltarthatók.
Az egészségesebb élelmiszerek előállítására
való törekvés megnyilvánult például abban is, hogy a „MAT” (PW Mat Marzena Tkaczuk Podlaskie megye) édességgyártó termékpalettájában a cukorkák, csokoládék mellet már olyan
édességek is megjelentek, mint a nagy tápértékű madártej, vagy a csokiba mártott
gyümölcsök.
Az egyik tej- és sajtkészítményeket gyártó SM Mlekovita Tejipari Szövetkezet hangsúlyozta,
hogy csak tiszta ökológiai területről származó tej kerülhet náluk
feldolgozásra. Kijelentésüket földrajzi fekvésük is alátámasztotta, hiszen
székhelyük abban a térségben fekszik, melyet az ország tüdejének neveznek.
A malomipari cég „Janex"Jan Ciupak, Leszek Ciupak Sp. J esetében feltűnő volt, hogy a lisztek sorában az árpalisztet, az
őstönkölyt, továbbá a hajdinát, a kölest és a kuszkuszt is kínálja.
A kekszek, teasütemények gyártására szakosodott ZPC J.Chylak (Łódz megye ) vállalat
termékeinek ízében nem a cukor édessége a meghatározó, hanem a lekvárokban,
krémekben lévő gyümölcsöké, illetve a felhasználásra kerülő olajos magvaké.
Az „Octim” Ecet- és Mustárgyártó (Wytwórcza Spółdzielnia Pracy Społem-
Szövetkezet, Świętokrzyskie megye ) széles termékpalettáján pedig
megtalálható a kifejezetten gyógynövényekből készített ecet is.
A szimpózium
után Paulina Wilamowska, II. titkár állófogadásra, majd pedig a Lengyel
Nagykövetség és Lengyel Információs és Befektetési Ügynökség közös standjára
hívta meg a résztvevőket, ahol nemcsak az üzleti lehetőségek baráti légkörű
megbeszélésére kerülhetett sor, hanem a lengyel vendégszeretetet tükröző
kóstolókra is. A megízlelt termékek között sok olyanra találtunk, amelynek
szívesen lennénk jövőbeli vásárlói.
Szunyogh Ildikó