2014. március 29., szombat

Circus Classicus

SI


Az évszázadok óta sikert sikerre halmozó, nemzedékeket ámulatba ejtő klasszikus cirkusz örök érték. A Fővárosi Nagycirkusz ezúttal a szakma igazi mestereit hívta meg azért, hogy különleges tudásukkal a cirkusz minden szépségét megmutathassa a közönségnek.
Az ország egyetlen kőcirkusza március 29-én, egy fergeteges premierrel nyitja meg ismét a kapuit. A Circus Classicus műsorban igazi prémium kategóriás fellépők várják a közönséget, egészen augusztus 31-ig.


100% cirkusz!

A műsorban felelevenednek a cirkusztörténet csodái, így bepillantást nyerhetnek a nézők Kim Kenneth dán illuzionista mágikus műsorába, aki huszonöt éves pályafutása során most először vendégszerepel Magyarországon. Partnernője, Jessica Caveagna – Az univerzum fényei című műsorunkból már jól ismert Steve és Jones bohócok nővére – egy hamisítatlan klasszikus mutatvánnyal, a kardegyensúlyozó produkcióval ejti ámulatba a publikumot.

A háromtagú orosz The Mednikov’s csoport különleges magas kötél számában látható a világon egyedülálló bravúr: a dróton végrehajtott dupla hátra szaltó. Az állatszámok barátait a fenségesen szép tigrisek, köztük egy kecses fehér nagymacska, továbbá Monte-Carlo magyar bajnokának, Richter Flóriánnak klasszikus időket idéző lovas és elefántszámai ejtik ámulatba. A Baross Imre Artistaképző szakmai munkáját fémjelző Duo Deszka produkciója igazolja, hogy a fiatal magyar artistatehetségek már érettek a Fővárosi Nagycirkusz közönsége előtti bemutatkozásra.

Pókember visszatér és a téli budapesti cirkuszfesztiválon Ezüst Pierrot-díjas artista, Super Silva ismét hajmeresztő, hátborzongató élményt nyújt a publikumnak. Az izgalmak még fokozhatóak: lélegzetelállító az őrült iramban forgó halálkerék s rajta a két rettenthetetlen akrobata, a Duo Sifolinis. A dél-amerikai The Bazan Sisters látványosan szép, gondosan kidolgozott egyensúlyozó produkciója a klasszikus cirkuszt idézi, a Bazan család vidám, zenés bohóctréfái pedig teljessé teszik a hamísítatlan Circus Classicust!

Circus Classicus
100% cirkusz!

Hans Ludwig Suppmeier
tigrisek idomítása (Németország)
Az ötgenerációs artista családból származó idomár 12 évesen lovakkal kezdett dolgozni, majd trapézszámban jeleskedett. 1989-ben találkozott Flavio Tognival, akivel együtt dolgoztak Amerikában és sokat tanult tőle. 2003 óta kizárólag csak tigrisekkel foglalkozik. A négy nagymacska – Sumina, Delhi, Shiba és Tabi – nagyon tanulékonyak, intelligensek, kiválóan tudnak együtt dolgozni az idomárjukkal. A produkcióban látható még egy igazi különlegesség is: a fehér tigris.

Bazan Family
zenebohócok (Brazília)

A héttagú család Peruban kezdte karrierjét, majd felléptek brazil, német, angol és olasz cirkuszokban is. Mindenhol sikert aratott klasszikus zenebohóc műsorszámuk, amelyben nagy csinnadrattát produkálnak a manézsban a fúvós hangszereikkel. Bemutatják, hogy bármilyen eszközből elő tudnak varázsolni hangokat, legyen az akár egy főzőedény, kisméretű hegedű, vagy éppen egy szétesett zongora.


Capilar
levegő akrobatika (Kuba)
A kubai artista hölgy Dél-Amerika nagyvárosai és Monte-Carlo után a Fővárosi Nagycirkuszban mutatja be a cirkusz hőskorát idéző, ma már igazi különlegességnek számító hajlógó levegő akrobatika produkcióját. 

Richter Flórián
elefántszám (Magyarország)

Világsztárok összeszokott kettőse a Fővárosi Nagycirkuszban! Szandra, az elefánt - aki Roger Moore partnere volt a Polipka (Octopussy) című James Bond filmben – a világhírű cirkuszművész Richter Flórián vezetésével fergetegesen szórakoztató, meglepetésekben



bővelkedő produkcióval lép a közönség elé. A vadonatúj szám még soha nem volt látható a Fővárosi Nagycirkuszban!


Jessica Caveagna
kardegyensúlyozó szám (Olaszország)

Jessica Caveagna olasz bohóc dinasztia tagja, az őszi műsorban óriási közönségsikert aratott Steve és Jones bohócok nővére. Ő is a cirkuszban nőtt fel, és nyolcévesen mutatta be labdaegyensúlyozó számát. Már akkor érezte, hogy a cirkusz lesz az élete. 2003-ban találkozott férjével, Kim Kenneth-tel, akivel együtt dolgoznak Kim illuzionista számában is. Jessica magánszáma a klasszikus kardegyensúlyozó mutatvány, amelyben a szakmai tudás különleges látványelemekkel párosul, a tűz a cirkusz legendás hőskorszakát idézi.

Duo Sifolinis
gyorsöltöző szám/ transzformáció (Bulgária - Anglia)

Nyikolaj és szép partnernője, Hayley egy különleges - tánccal kombinált - illúzió-számot mutatnak be, amelyben Nyikolaj egy pillanat alatt új meg új ruhát varázsol Hayley-re. Charleston, színes ruhák és meglepetés a produkció végén.


Richter Flórián, Richter Edit, Richter Kevin
magasiskola (Magyarország)

Flórián számára mindig is fontos volt, hogy egy-egy produkciónak a szakmai értékein túl egyéni stílusa is legyen. Ebben a szellemben született meg a magasiskola műsorszám, amelyben közreműködik felesége, Edith és fiuk, Kevin. A gyönyörű holland fríz lovak precízen hajtják végre az oldaljárásokat, vágtaperdülést, vagy az ugrásváltást. A sztárcsalád produkciója világpremier.


The Mednikov's
Magas kötél (Oroszország)

A háromtagú orosz The Mednikov’s csoport hölgy tagja, Patimat férjével, Alexander Mednikoval együtt hozta létre a „Rope-walkers” műsorszámot, és sikert sikerre halmoztak, Japántól egészen az USA-ig. Jóval később - tizenhét év kihagyás után - Patimat úgy döntött, hogy új produkcióval állít emléket férjének és megszületett a Rope-walkers Mednikov’s. A dróton a klasszikus trükkök mellett hajmeresztő mutatványokat produkálnak. Konstantin az


egyetlen Alexander Mednikov után, aki képes a dróton a dupla hátra szaltóra. Valentin ezt megelőzően másik cirkuszi produkcióban szerepelt, de Patimat felkérése után eldöntötte, hogy kipróbálja magát a magas kötél számban is.


Kim Kenneth
illuzionista (Dánia)

Kim Kenneth-et édesapja – aki számára a mágikus művészet csak egy kedves hobbi volt - vezette be az illúziók világába és már hatévesen a színpadon állt. A dániai Magic Circle Club legifjabb tagja volt, tinédzser korában több díjat is nyert. 1989-től szerepel cirkuszban. Egy ideig szüneteltette a fellépéseket és a dániai egyetemen tanult, de a szíve visszahúzta a cirkusz csodálatos világába. Mindig nagy kihívás egy illuzionista számára a cirkuszban történő fellépés, ahol körbeveszi a közönség a mágust. Kim szereti a kihívásokat, és élvezi, ha estéről-estére sikert arathat a nézők körében. Pályájának 25 éves jubileumát éppen a Fővárosi Nagycirkuszban ünnepelheti.   


The Bazan Sisters
egyensúlyozó szám (Brazília)
A Bazan bohóccsalád két hölgy tagjának műsorszáma látványosan szép, gondosan kidolgozott. Az artistanők ráadásként - a sokat látott cirkuszrajongókat is meghökkentő -  létra-mutatvánnyal teszik igazán emlékezetessé produkciójukat.  Az ifjú artistahölgyek Olaszországban a kiváló mester, Lidia Togni szakmai iránymutatásai szerint gyakorolták be különleges produkciójukat.

Richter Flórián
freiheit  - szabadidomítás (Magyarország)

Richter Flórián a jól ismert, hétgenerációs Richter artista család gyermeke. Öt éves kora óta foglalkozik lovakkal és kilenc évesen kezdte pályafutását lovas akrobataként. A Monte Carlo-i Cirkuszfesztiválon egyetlen magyar bajnokát a cirkusztörténelem legjobb lovas akrobatájának tartják.
A szabadidomítás során a lovak közti kommunikáció és a testi-lelki harmónia dominál. Az összehangolt munka eredménye pedig egy show elemekkel kombinált látványos produkció.






Duo Deszka
deszkaszám (Magyarország)

A Duo Deszka fiatal akrobatái - Lövei Gábor és Mikó Zoltán – jelenleg a Baross Imre Artistaképzőbe járnak. Másfél éve kezdtek együtt dolgozni artista tanáruk javaslatára, aki meglátta a fiúkban a kimagasló tehetséget. Az ifjú artisták naponta több órát gyakorolnak, hogy minél tökéletesebb legyen a műsorszámuk. Ennek eredményeként felléptek már a Sziget Fesztivál Fly Street Circus című produkciójában, az Ördögkatlan Fesztiválon és az LGT Fesztiválon is. A Fővárosi Nagycirkusz manézsa sem ismeretlen a számukra, hiszen már bemutatkoztak a Múzeumok Éjszakáján és a tavaly őszi extra műsorban, a Szomat esti cirkuszkoktélban is.


Super Silva
Levegőszám (Barzília)

Az akrobata – akinek édesapja bohóc volt, édesanyja pedig táncos - nyolcévesen kezdett el foglalkozni a hagyományos trapéz számmal, és beutazta műsorszámával szülőhazáját, Brazíliát. Egy véletlen során találkozott - a számára addig ismeretlen - „láb-hurok” technikával, ami teljesen lenyűgözte őt. Attól kezdve órákon át gyakorolt és beillesztette az új elemet az addig kidolgozott trapéz számába. Hamarosan híre ment Dél-Amerikában lélegzetelállító produkciójának, és csak úgy emlegették őt, mint a „Pókember”. „A cirkusz az életem” – mondta Super Silva. Nem tudom elképzelni, hogy mást csináljak.” A 35. Monte-carloi Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Bronz Bohóc-díjjal, a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst Pierrot-díjjal jutalmazták merész produkcióját.


Duo Sifolinis
Halálkerék (Bulgária)

A duó – Nyikolaj és Ivan – 2002 óta dolgozik a műfaj egyik legveszélyesebb műsorszámával, a halálkerékkel. A lélegzetelállító produkcióban a kerekeket 15 méter magasban, biztosító kötelek nélkül hajtják saját tengelye körül. Mindeközben szédítő mutatványokat produkálnak: ugróköteleznek, vagy bekötött szemmel sétálnak a halálkerék külső részén.
Las Vegas, Liverpool, Toulouse és számos további európai fellépés után végre Budapesten forog tovább őrült tempóban a Duo Sifolinis óriás gépezete.  
A Circus Classicus műsor március 29-től június 9-ig, majd egy rövid szünet után június 21-augusztus 31-ig látható a Fővárosi Nagycirkuszban.


Jubilál a 60 éves MACIVA

A közelmúltban nemzeti előadó-művészeti szervezetté nyilvánított MACIVA 60 éves.
A társaságot a Nagy Imre vezette Minisztertanács egy szigorúan titkos határozattal alapította, 1954-ben. Az alapítást követően a MACIVA fogta össze a magyar cirkuszművészetet. A régió egyetlen kőcirkuszát, a Fővárosi Nagycirkuszt, továbbá a külföldi és belföldi sátras utazó cirkuszokat működtette a vállalat évtizedekig, több száz artistával és fejlett cirkuszi eszközparkkal. A rendszerváltást követően a MACIVA beszüntette saját utazócirkuszi üzletágát és minden figyelmét a Fővárosi Nagycirkusz nemzetközi tekintélynek örvendő művészeti tevékenységének szentelte.


Legendás magyar cirkuszművészek

Az évforduló alkalmából a MACIVA - kifejezve tiszteletét a magyarországi cirkuszművészet meghatározó művészei előtt – képgalériát alakított ki a legendás cirkuszművészek portréiból a Fővárosi Nagycirkusz fogadócsarnokában.

A világszerte elismert, kiváló artisták, bűvészek, zseniális művészek, legendás cirkuszigazgatók portréi alkotják a galériát:

CORODINI (Göndör Miklós) (1892 – 1955) artista-bűvész
A 20. századi magyar cirkuszművészet legendás alakja, akinek a Fővárosi Orfeumból indult karrierje, 1920-ban. A közönséget nem csak a bravúros mutatványaival, hanem kiváló humorérzékével is lenyűgözte. Budapesten működik a róla elnevezett Corodini Bűvészklub.

Baross Imre (1917 – 1986) artistaművész, az Állami Artistaképző alapító igazgatója
Baross Imre élsportolóként kezdte pályafutását, később váltott és artistaként ért el sikereket. Cirkuszpedagógiai munkásságával írta be magát a magyar cirkusztörténetbe.

Donnert János (1919 – 2006) Jászai Mari-díjas idomár
A hagyományos magyar cirkuszi lovas szabadidomítás megteremtője, a nagy Donnert dinasztia kimagasló személyisége. A híres lovagló tigris és lovas zsonglőr műsorszámai Európában és az Egyesült Államokban is hatalmas sikert arattak. 

Simon Tibor (1928 – 2007) Jászai Mari-díjas artistaművész
A magyar cirkuszművészet legendás légtornásza. Az artistaművész szerepelt egy Csehszlovák filmben is, amit 1966-ban forgattak Budapesten és a kiváló artista az Erzsébet híd budai pillérjén mutatott be lenyűgöző produkciót.




RODOLFÓ (Gács Rezső) (1911 – 1987) érdemes és kiváló művész
A briliáns technikájú bűvész híres volt, emlékezetes produkciójával, a nézők személyes tárgyainak eltüntetésével mindig nagy sikert aratott. Ezzel a trükkökkel vált legendássá és Budapest legnagyobb mulatóhelyeinek állandó fellépőjévé. 1956 után egyre többször hívták külföldre, rendszeresen megfordult Zürichben, de fellépett többek között Londonban, Párizsban és Brüsszelben is. Mindig így mutatkozott be a közönségnek: „Figyeljék a kezemet, mert csalok.”

Eötvös Gábor (1921 – 2002) Jászai Mari-díjas artistaművész, érdemes művész
A magyar cirkuszművészet legendás, világszerte elismert zenebohóca, akire még Charlie Chaplin is felfigyelt és személyesen gratulált neki egy svájci fellépés alkalmával. Híres műsorszáma - amelyben a kisember szerepét jelenítette meg – világszerte sikert aratott. A műsorszámához fűződő híres szlogenje - ” Van másiííík!” - még ma is mindenki számára ismerősen cseng.

Weisz Nándor (1937 – 2012) Jászai Mari-díjas artistaművész, érdemes művész
A híres Váradi ugródeszka csoport kiváló akrobatája, csoportvezetője volt. A Váradi csoport is családi vállalkozásként indult és a legnagyobb, ezen felül a legtovább együtt dolgozó ugródeszka produkciók között tartják számon. Tökéletesen végrehajtott műsorszámuk sikerének titka a hihetetlen mennyiségű gyakorlásban rejlett.   

Donnert Károly (1946 – 2011) Jászai Mari-díjas idomár, érdemes művész
Lovas zsonglőr műsorszámokkal kezdte artistaművész pályafutását, majd 1977-től tigrisekkel kezdett el dolgozni, amit nemzetközi szintig fejlesztett. Kezdetben még csak hat, később akár tizenegy tigrissel is dolgozott egy-egy műsorszámában. A bravúros trükkök beépítésének igazi mestere volt.

Hortobágyi Károly (1899– 1973) artistaművész
A világhírű magyar cirkuszi akrobatikát megalapozó Hortobágyi csoport vezetője, az Állami Artistaképző tanára volt. Az ő nevéhez fűződik a 7 Faludi akrobata csoport is, amivel bejárták az egész világot.

Giuseppe Baroccaldi (1827 – 1915) olasz cirkuszművész
Giuseppe Baroccaldi a cirkuszművészet magyarországi meghonosítója, aki 1863-ban érkezett hazánkba. Többévnyi kemény munka várt az olasz művészre, mire megnyílt az első állandó cirkuszépület 1876-ban, 71 tagú társulattal. Cirkuszából számos magyar tehetség, dinasztialapító artista indult a világhír felé.




Wulff Ede (1851-1923) német-holland származású cirkuszművész
1889. júniusában vezetésével világvárosi műsorral nyitotta meg kapuit a Fővárosi Nagycirkusz. A sikeres kezdés után nehéz évek jöttek, Wulff Ede többször próbálkozott, de nem tudta felvenni a versenyt az akkoriban nyílt Ős-Budavárával és végleg lemondott a cirkusz vezetéséről.


Beketow Mátyás (1867 – 1929) idomár
Beketow Mátyás orosz műlovar a Fővárosi Nagycirkusz legendás igazgatója volt az 1900-as évek legelején. A cári hadsereg egykori katonája egy ideig bohócként dolgozott és csak később kezdett lovakkal foglalkozni. Jó üzleti érzékével a cirkuszt hamarosan a legjobbak között tartották számon, olyannyira, hogy két alkalommal még I. Ferenc József, a Habsburg Monarchia uralkodója is megnézte műsorát. 


id. Richter József (1921 – 1978) artistaművész
Nemzetközi hírű cirkuszművész, a leghíresebb magyar lovas akrobata csoport, a Richter-csoport alapítója és vezetője volt. Világszínvonalú műsorában családtagjai - többek között fia, Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz jelenlegi igazgatója - léptek fel.

www.maciva.hu