Félidőben: a Tantárgy-pedagógiai Kutatási Program eredményei
19
kutatócsoport, majdnem 700 résztvevő, köztük 325 tanár, 150 oktatási
intézmény, 800 millió forint – az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási
Programja a számok tükrében. A 2016-os indulás óta a kutatási program
keretében mások mellett egészségnevelési, a ritmikai készségek
élményszerű, eredményes fejlesztését segítő, valamint a matematikai
tehetségek felkutatását célzó programot is indítottak, továbbá tabletes
nyelvi tananyagot fejlesztettek.
A
kutatási program alapvető célja a közoktatás fejlesztésének tudományos
megalapozása, a bizonyítékokra alapozott pedagógiai gyakorlat
elterjesztésének, valamint az új technikai eszközök alkalmazásának
támogatása. A kutatások résztvevői elsősorban arra keresik a választ,
hogy miként jelenhetnek meg az új tudományos eredmények, sőt új
tudományterületek a közoktatásban. Hogyan lehet a nemzetközi és hazai
tapasztalatokra építve, az életkori sajátosságokat is figyelembe véve, a
folyamatosan változó módszerek és még annál is gyorsabban fejlődő
technikai eszközök felhasználásával korszerű és jól használható
tudással, illetve műveltséggel felvértezni a magyar gyerekeket?
Török
Ádám, az MTA főtitkára nyitóbeszédében méltatta a programban részt
vevők eddigi eredményeit, és megerősítette, hogy a kutatócsoportok
munkájának finanszírozása továbbra is rendelkezésre áll a tervezett
időszakra.
Patkós
András, az MTA Tantárgy-Pedagógiai Kutatási Program Programtanácsának
elnöke egyebek mellett a hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel
küzdő, speciális tanítási igényű gyerekek felzárkóztatásának fontosságát
emelte ki. A 2016 óta eltelt időszakot áttekintve elmondta, a részt
vevők száma 2017-ről 2018-ra csaknem duplájára, 600 főre emelkedett,
közülük 300-an kutató pedagógusok. Ez is mutatja a program népszerűségét
és egyre jobb ismertségét.
Forrás: mta.huA kutatócsoportok az elmúlt években több átfogó kísérleti oktatási projektet indítottak, amelyek első eredményeire nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi tudományos közösség is felfigyelt. Kétéves eredményeik már segítséget nyújthatnak a Nemzeti alaptantervnek az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságában is megvitatott fejlesztéséhez.
Az összes kutatócsoport munkáját összefoglaló összeállítás ide kattintva olvasható.
forrás: mta.hu