SI
Nagy örömmel tudatjuk, hogy a Godot Galéria fontos jubileumhoz érkezett: idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját!
1999-ben a Madách út 8. szám alatt kezdtük meg a működésünket, ahol az
első tíz évünket eltöltöttük. Kezdetben számos csoportos, országos
tárlat megrendezését és lebonyolítását vállaltuk magunkra, illeszkedve
az ottani tér adottságaihoz, de hamar kialakult a galéria karaktere a
hozzá kapcsolódó művészkörrel. Rájuk jellemző a progresszív szemlélet,
az állandó megújulási készség és képesség, a műfaji sokszínűség, az
ironikus, kritikus, de közben humánummal átitatott humoros világlátás. A
szomszédunkban megalapítottuk a Godot Kávéházat, ahol 2004-ben élmény
volt látnunk az első szárnycsapásait a Dumaszínháznak, aminek kezdetben a
neve Godot Dumaszínház volt.
2011-ben már az új helyszínünkön, a Bartók Béla úton kezdtük meg az
esztendőt, egy akkor elindult kezdeményezés, egy új kulturális negyed
egyik első résztvevőjeként. Az azóta eltelt időszakban többek között
bemutattuk Gaál József két legfrissebb szoborsorozatát, Gerendai Károly
magángyűjteményét, drMáriás soha el nem fogyó szeretetábrázolásait és
Weiler Péter new yorki illetve balatonaligai képeit. Egy hónapig nálunk
éltek és tojtak Bukta Imre tyúkjai, nálunk ünnepelte a 69.
születésnapját feLugossy László és a galéria falain lehetett először
látni Nagy Kriszta Orbán Viktorról készített portréit. De hasonlóan
fontos volt ebben az időszakban Szikora Tamás emlékkiállítása, Jochann
Wundertracht első magyarországi bemutatkozása illetve a Szurcsik József
keresgélő figuráit bemutató tárlatunk is.
A jubileumi évünkben sem fogunk tétlenkedni! Az idei kiállítási
programunkban a galéria művészeinek legfrissebb, aktuális munkáit
mutatjuk be. Ősszel megjelentetünk egy olyan kiadványt, ami
összefoglalja és rengeteg képpel, írásokkal bemutatja az eltelt húsz
esztendőt. Májusban új profillal bővülünk, megrendezzük az első kortárs
aukciónkat. Ősszel pedig Óbudán a Goldberger Gyártelep korábbi
épületében elindul a Godot Kortárs Művészeti Intézet.
Várjuk sok szeretettel rendezvényeinken!
Godot Galéria