„Előkészületek
és születésnap”
Tandori, Szeged, Tiszatáj
2018.
december 8-án 80 éves lesz Tandori Dezső, Kossuth- és Prima Primissima-díjas
alkotó, a Nemzet Művésze, kortárs magyar irodalmunk egyik „főszereplője”.
Tandori évtizedek óta élő klasszikus, de a klasszikum képzetéhez tartozó
megállapodottság és méltóság iránti igény legkisebb jele nélkül, egyedül a
pályáját kijelölő művek rangja, értéke, hatása okán. Írói, költői munkájának
jelentősége voltaképpen az 1968-as Töredék
Hamletnek megjelenése óta nyilvánvaló és nem megkérdőjelezhető ténye
irodalmi tudatunknak. Kísérletei, melyekkel új horizontot nyitott a kifejezés
számára, érzékenysége, mellyel az irodalmi nyelvet a fennköltségtől mentes
odafigyelés eszközévé tette, olyan életművet eredményeztek, melynek
középpontjában az ottliki „létezésszakma” rejtelmei álltak. Olyan eleven,
eredendő küldetésével folytonos kapcsolatban álló életmű Tandorié, melynek
régen leírt első szava és mindenkori utolsó gesztusa az evidens egymásra
vonatkozás tér-idejében találkozik, távol a világi aktualitások sürgetésétől,
de nem elszakadva korunk – Tandori kora – valóságának kihívásaitól.
A szegedi Tiszatáj folyóiratban 1971 óta
jelennek meg Tandori Dezső írásai. Megtisztelő és a lap minden formátuma
mellett kitartó hűségének köszönhetően Tandorié a folyóirat által
legteljesebben dokumentált életmű a XX. század második feléből. A szerző
Szegedhez való kötődését még jobban elmélyíti, hogy 2002-től 11 kötete is a
Tiszatáj Könyvek sorozatában jelent meg.
A Tiszatáj folyóirat és kiadó, Tandori
Dezső előtt tisztelegve 2018. december 12-én 18
órától rendhagyó születésnapi köszöntést szervez, ahol a lap decemberi,
Tandori-blokkot is tartalmazó számának, valamint a szerző új, Nincs beszédülés című kötetének
beszélgetéssel egybekötött bemutatója lesz. A beszélgetés résztvevői: Fried
István, Bacsa Gábor, irodalomtörténészek. A vendégeket a lap szerkesztői,
Orcsik Roland és Tóth Ákos kérdezik. Az eseménnyel egy időben Fried István, a
Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának emeritus professzora nyitja
meg a szerző rajzaiból és kísérőszövegeiből létrehozott, Maigret-re várva, Szegeden című kiállítást. A programoknak a
Tiszatáj Szalon (Szeged, 6720 Roosevelt tér 10-11.) ad otthont.
A
Tiszatáj tisztelettel várja az esemény iránt érdeklődőket. A részvétel
ingyenes.
http://tiszatajonline