Végvári Tamás 2010 májusában halt meg. Lukács Zsolt, aki ismerte és szerette őt,
elhatározta, hogy megszólaltat néhány pályatársat, meséljék el, miért és mire emlékeznek Tamással kapcsolatban. Az interjúk 2011-2012-ben készültek. A hangzó anyag 2016 tavaszán került hozzám. Egyetlen kivétellel az interjúkból monológokká szerkesztettem a szöveget. Ez a bizonyos kivétel a könyv legvégén található, és levél-formában íródott, nem véletlenül.
Az emlékezések sorrendje többé-kevésbé időrendben próbálja nyomon követni Végvári életét. Vannak motívumok, melyek többször ismétlődnek, más-más megvilágításba helyezve a főhős személyiségét. És nem mindenki emlékszik ugyanarra ugyanúgy. De éppen ezért érdekesek ezek a történetek.
Lukács Zsolt válogatta a fotókat, és ő állította össze Végvári Tamás színpadi és filmszerepeinek jegyzékét is.
Bíró Kriszta
A kötetben megszólaló pályatársak:
Gálvölgyi János ♦ Verebes István
Bálint András ♦ Jordán Tamás
Kulka János ♦ Juhász Anna
Varsányi Anikó ♦ Ujlaki Dénes
Sinkó László ♦ Benedek Miklós
Szacsvay László ♦ Hollósi Frigyes
Tóth Judit ♦ Takátsy Péter
Máté Gábor ♦ Debreczeny Csaba
Bíró Kriszta ♦ Csuja Imre
Gálffi László ♦ Kerekes Éva
Mácsai Pál ♦ Almási Éva
Győry Franciska
Gálvölgyi János ♦ Verebes István
Bálint András ♦ Jordán Tamás
Kulka János ♦ Juhász Anna
Varsányi Anikó ♦ Ujlaki Dénes
Sinkó László ♦ Benedek Miklós
Szacsvay László ♦ Hollósi Frigyes
Tóth Judit ♦ Takátsy Péter
Máté Gábor ♦ Debreczeny Csaba
Bíró Kriszta ♦ Csuja Imre
Gálffi László ♦ Kerekes Éva
Mácsai Pál ♦ Almási Éva
Győry Franciska
Megjelenés: 2017. november 16.
Terjedelem: 208 oldal
www.corvinakiado