Harminc évvel az eredeti bemutatója és másfél évvel
alkotójának váratlanul korai halála után visszatér a hazai mozikba Prince
kultikus koncertfilmje, a Sign O' The Times, digitálisan restaurált képpel
és újrakevert hanggal. A koncertfilmet premier előtt már december 8-án vetítik
a budapesti Pólus Moziban.
Prince – teljes nevén Prince Rogers Nelson – a popzene egyik legnagyobb zsenije
volt, akinek jazz-zenészek gyermekeként már 7 évesen önálló szerzeményei voltak
zongorán. Első lemezét 1978-ben, alig húszévesen vette fel, miután a Warner
Records felfigyelt kiugró tehetségére és a kiadó történetének legfiatalabb
producereként egyből három albumra leszerződött vele. Sokoldalú és képzett
zenész volt, For You című debütáló lemezén mind a 27 megszólaló hangszert
egymaga játszotta fel a stúdióban! Közel harminc éves pályája során 38 további
stúdióalbumot készített és több mint százmillió lemezt adott el, harminc
alkalommal jelölték és Grammy-díjra, amit hét alkalommal meg is nyert, sőt a
Legjobb filmzene Oscar-díját és megkapta 1985-ben. Az extravagáns, provokatív
stílusáról ismert énekes, producer és dalszövegíró kora egyik leginkább újító
szellemű előadóművésze volt, a tavalyi évben váratlanul bekövetkezett halála
mélyen lesújtotta a popzene világát.
Az 1987-es "Sign O The Times" album
szerteágazó zenei karrierjének egyik legkiemelkedőbb alkotása. A lemez a
legkülönbözőbb stílusok rendkívüli egyvelegeként vezeti be a hallgatókat Prince
sajátos zenei univerzumába, melyben a pop, rock, soul és funk mellett helyet
kapnak a spirituális balladák és az elektronikus műfajok is. A rajongók ekkor
találkozhattak először Prince zenekarának új, később legendássá vált
felállásával. Shelia E a doboknál, Boni Boyer és a The Revolutionból, Prince
korábbi bandájából ismert Dr. Fink a billentyűknél, a basszusgitáros Levi
Seacer, a gitáros Miko Weaver és a frenetikus táncos Cat Glover mindenkit
lenyűgöztek, fantasztikus hangulatú koncertek és turnék jellemzik ezt a
korszakot. A magasan képzett zenészekre
jellemző, hogy dobszóló és egy instrumentális jazz-dal, Charlie Parker
egyik szerzeménye is helyet kapott a koncertfelvételen. Az album szélesebb körű
népszerűsítése érdekében Prince úgy döntött, azonos címmel koncertfilmet készít,
amit az Európa-turné rotterdami és antwerpeni állomásain rögzítettek, és később
Prince saját stúdiójában felvett dalokkal és számközi jelenetekkel egészítettek
ki.
Az 1987-es év végére elkészült a koncertfilm, amely 14
klasszikus dallal – köztük olyan slágerekkel, mint a “U Got the Look”, "Little Red Corvette," vagy a címadó “Sign o’ The Times” – Prince ikonikus kiáltásaival és
színpadi mozgásával megfűszerezve már 30 évvel ezelőtt is zenetörténelmet írt
és most egy alapos digitális felújítást és újrakeverést követően világszerte
visszatér a mozivásznakra. Az újbóli bemutató világszerte lehetőséget ad a
rajongók számára, hogy újra találkozzanak és egy magával ragadó koncertfilm
közösségi élményével, együtt emlékezzenek a zseniális zenészre és
előadóművészre.
A Sign O' The Times koncertfilm 2017. december 8-án
premier előtt látható a Pólus Moziban, 2018. januárjában pedig országszerte
számos további helyszínen, többek között január 12-én pénteken az Uránia
Nemzeti Filmszínházban is vetítik.