Időszaki kiállítások
A kiállítási
projekt ötletét az adta, hogy a Magyar Nemzeti Galéria 19–20. századi
szoborgyűjteményében őrzött közel ötezer szobor közül csak alig több
mint százat láthat a közönség. Ezért szeretnénk élőbbé és láthatóbbá
tenni a múzeumi anyagot kortárs szobrászok, szobrászati tevékenységet
folytató képzőművészek bevonásával.A projekt kapcsolódik ahhoz a
kutatáshoz is, amelynek témája a kortárs (szobrász)- művészetben
megfigyelhető klasszikus hatások, elsősorban a magyar szobrászati
hagyományok továbbélése jelenkori szobrászatunkban.
Keretek között – A hatvanas évek művészete Magyarországon (1958–1968)
2017. november 17. - 2018. február 18.
Ez az első tárlat,
mely átfogó képet ad az 1958 és 1968 közötti évtized művészetéről. A
mintegy 350 mű – festmények, szobrok, grafikák, könyvek, plakátok,
valamint iparművészeti alkotások – jelentős része múzeumi raktárakból
érkezett, köztük számos alkotást a múzeumba kerülése óta eltelt öt-hat
évtizedben még soha nem láthatott a közönség.
A Madarász Viktor
halálának százéves évfordulója alkalmából nyíló kamarakiállítás olyan,
ez idáig publikálatlan, párizsi levéltárakban végzett kutatásokra épül,
amelyek nyomán Madarász Viktor egyik kultikus fő művét új
megvilágításban tárhatjuk a nagyközönség elé.
Korniss Péter a
kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alkotója, a Nemzet Művésze
címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus.
Munkásságának középpontjában az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi
paraszti életmód dokumentarista ábrázolása áll. Folyamatos emlékezet
című kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában azokra a sorozatokra
koncentrál, amelyek az egész életmű legfontosabb szellemi ívét adják. -
MEGHOSSZABBÍTVA 2018. február 11-ig
Állandó kiállítás
Az 1945 utáni
magyar művészet története egymáshoz kapcsolódó generációk,
művészcsoportok és egyéni utat kereső alkotók munkásságának a
láncolatából áll.
Állandó kiállítás
A késő reneszánsz
és barokk művészet állandó kiállítása közel 250 év magyarországi és
közép-európai művészetét tekinti át, az 1600 körüli évek Bécsben,
Prágában, készült manierista alkotásaival kezdődően.
A 19. századi gyűjtemény a Nemzeti Galéria első emeleti központi tereiben, két kiállítási egységben tekinthető meg.
Tematikus
egységeként a múlt század fordulójától az 1920-as évek közepéig készült
fehérmárvány szobrokból mutatunk be néhány jellegzetes
aktábrázolás-típust remekeink közül.
Külön teremsor
mutatja be Munkácsy Mihály munkásságát, valamint a nyomdokain haladó,
realista irányzatot követő magyar festők művészetét.
A felújított,
második emeleti központi termében a századfordulótól a második
világháború végéig terjedő időszak legfon-tosabb alkotói és törekvései
ismerhetők meg.
www.mng.hu