Mikulássapkás
futók árasztják el a Margitszigetet
December
8-án Mikulássapkák lepik el a Margitszigetet: idén első alkalommal rendezi meg
a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS) a MikuLÁSS futást. A
jótékonysági rendezvény különlegessége az, hogy minden regisztrált futó
Mikulássapkát és csengőt kap a rajtnál, így varázsolva ünnepibbé a közös futást.
Az esemény fővédnöke Miklósa Erika, a futás
előtti bemelegítésen pedig Béres Alexandra készíti fel a résztvevőket.
„Ez
lesz az első alkalom, hogy az egyesület önkéntesei ilyen nagyszabású
rendezvényt szerveznek, de szeretnénk, ha a rendezvény hagyománnyá válna, és évről-évre
egyre többen látogatnának ki a Margitszigetre egy kis közös testmozgásra. A
MikuLÁSS futás egy jótékonysági rendezvény, melynek bevételét a LÁSS működésére
és programok szervezésére fordítjuk. Lesz helye a pénznek, hiszen az
egyesületünk közösségi helyiségének fenntartása jelentős kiadással jár. Az
adomány nagyságától függően szeretnénk táborokat is szervezni: télre egy
sítábort, nyárra pedig egy vizitábort tervezünk. Már most 200 felett van az
érdeklődők száma, ami felülmúlja a várakozásainkat, és remélem, hogy valóban
hagyományt tudunk teremteni a közös mozgással” – mesélte Forgács Szabolcs, a LÁSS
elnöke.
A szervezők nagyjából 300 jelentkezőt várnak a
rendhagyó sporteseményre, akik mind különleges ajándékot kapnak a
regisztrációnál: az összes futó Mikulássapkában és csengővel futja végig az egy
vagy két szigetkört.
„A futóversenyen a mozogni vágyók
választhatnak, hogy egy, vagy két szigetkört futnak. Lesz egy úgynevezett
érzékenyítő futás is a belső, 400 méteres pályán: itt a legbátrabbak bekötött
szemmel, segítővel teljesíthetik a távot. Igyekszünk a programba az ünnepek
hangulatát is becsempészni, így a regisztrációnál minden mozogni vágyó kap egy
Mikulássapkát és egy csengőt. A résztvevőket nem csak futóversenyre, hanem
egyben vendégségbe hívjuk, így a programok ideje alatt meleg teával, forralt
borral és süteménnyel várunk mindenkit. A süteményeket az egyesületünk tagjai
készítik saját kezűleg. A programot az önkénteseink szervezik munka mellett, a
rajtszámok elkészítésétől egészen a befutócsomagok összeállításáig. A program
fővédnöke Miklósa Erika, aki ezer örömmel állna be a futók táborába, de
külföldi fellépése miatt személyesen nem tud jelen lenni az eseményen, ám
videóüzenetben üdvözli majd a résztvevőket. Bemelegítés nélkül nem szabad
futni, a sérülések elkerüléséről Béres Alexandra gondoskodik” – tette hozzá az
elnök, aki maga is szívesen vesz részt a különleges eseményen.
Az
esemény időpontja és helyszíne:
2013. december 08., 11:00 – Margitszigeti Atlétikai
Centrum