Kortárs est új helyszínen: december 8-án a BMC-ben játszik az 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar
Az
együttes rendszeresen játszik kortárs magyar darabokat: a 2012/13-as
évad A38 Hajón zajlott sorozata után ezúttal a Budapest Music Centerben
lép föl. December 8-án többek között Orbán György, Farkas Ferenc és Tóth
Péter műveit hallhatja a közönség.
A
Liszt Ferenc Kamarazenekar több éve ad kortárs esteket Budapesten: a
„Kamarazenei estek a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjaival” c. sorozatot a
székhelyéül szolgáló Óbudai Társaskörben rendezte meg elsőként a
2006/7-es évadban. A 2010/11-es évadig maradt ezen a helyszínen a
kezdeményezés, míg 2012/13-ban az A38 Hajó kiállítótermében folytatódtak
a kortárs estek. A 2013 tavaszán átadott zenei központban, a Budapest
Music Centerben első ízben lép föl az együttes 2013. december 8-án.
Az
estek célja, hogy a zenekar fórumot teremtsen a kortárs magyar
daraboknak, s hogy a nézőket érzékenyebbé, nyitottabbá tegye az új művek
befogadására. Mivel a XX. századi illetve kortárs zeneirodalom
rendkívül gazdag, így sokszínű programot lehet összeállítani annak
érdekében, hogy minél több műfajt megismerhessenek a hallgatók. A
decemberi hangversenyen Orbán György Ludus tabulaturae c. darabja is
elhangzik, melynek ősbemutatóján is a zenekar játszott a 2013-as
Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Farkas Ferenc: Jelky András- szvit vonószenekarra és zongorára c. művét pedig a Toccata Classics-nál 2014 közepén megjelenő Farkas Ferenc-lemezükre is felvette a zenekar.
Az
együttesnek, mely november 21-én ünnepelte 50. születésnapját a
Zeneakadémia Nagytermében, 2014. január 30-án indul a három
hangversenyből álló sorozata az Alma Materben.
2013.december 8., 19:30 - Budapest, BMC
Tóth Péter: Téli rege
Pertis Jenő: 5 miniatűr
Farkas Ferenc: Jelky András- szvit vonószenekarra és zongorára
*****
Orbán György : Ludus tabulaturae
Kecskés D. Balázs: Missa brevis (vezényel: Dinya Dávid)
Jegyvásárlás: http://jegy.hu/arrivalorder.php?eid=241963&aid=5220&vid=416
Ízelítő a zenekar kortárs sorozatából: (az A38 Hajón adott koncertekből)
http://www.youtube.com/watch?v=-m0WvaXaxHo
További információ: www.lfkz.hu