Szeptember
közepe óta több mint ötvenezren tekintették meg a Chagall – Háború és
béke között című kiállítást és a vele együtt megrendezett Ámos Imre, a
„magyar Chagall” – A háború örvényében
1937-1944 című tárlatot. Az ikerkiállítások a Magyar Nemzeti Galériában
2014. január 5-ig látogathatóak.
A
Chagall kiállítás a párizsi Musée du Luxembourg ez év július végéig
látogatható nagy sikerű Chagall-kiállításának alapján Budapest számára
összeállított, hatvanöt művet felvonultató tárlata.
A budapesti kiállításra több franciaországi múzeum is kölcsönzött
műveket, többek között a nizzai Marc Chagall Múzeum, a párizsi Centre
Georges Pompidou, valamint a madridi Museo Thyssen-Bornemisza.
A budapesti kiállítás egyik szenzációja Chagall 1964-ben festett Élet (La Vie) című képe.
A Saint Paul de Vence-ban őrzött mű ugyanis most először látható Franciaországon kívül.
Ez a mű a párizsi kiállításon sem szerepelt, budapesti bemutatása
így nemcsak magyar, hanem egyetemes szempontból is kiemelkedő
jelentőségű. A színpompás, mintegy nyolcvan figurát felvonultató,
mozgalmas alkotás a művész életének hatalmas méretű, lenyűgöző
összegzése.
A Chagall kiállítást Ámos Imre művészetét bemutató tárlat kíséri, így tulajdonképpen
két, egymást kísérő kiállítást láthat a közönség. Chagall alapvetően
derűs és optimista művészetének képezi ellenpontját Ámos Imre világa. Az
Ámos Imre, a „magyar Chagall” – A háború örvényében 1937–1944 című
kiállításunk a művész legtragikusabb alkotásait
mutatja be. A kettős kiállítás két kiemelkedő művész munkáit állítja
párhuzamba. A két kiállításon két, hol egymás mellett, hol egymástól
eltérő pályákon futó, de mindenképpen a 20. századra jellemző sorsot
ismerhetünk meg.
Chagallról gyerekeknek a téli szünetben
A téli
szünet utolsó napjain, 2014. január 2-án és 3-án, csütörtökön és pénteken 10.30-tól
tárlatvezetésekkel várjuk a 8-13 éves korosztályt kifejezetten nekik szóló tárlatvezetésekkel.
A tárlatvezetéseken a kiállításra megváltott belépőjeggyel a részvétel ingyenes. A vezetéseken műtárgyvédelmi okok miatt csak korlátozott számú érdeklődőt tudunk fogadni. Helyfoglalás érkezési sorrendben.
Chagall finisszázs a Bozsik Yvette Társulattal
Január 5-én vasárnap a Nemzeti Táncszínházzal született együttműködés keretében,
17 órakor a Magyar Nemzeti Galériában újra
szimbolikusan találkozik a 20. század két olyan nagyhatású művésze, akik
szenvedélyesen szerették orosz kultúrájukat: Marc Chagall és Igor
Sztravinszkij. Ezúttal egy újabb művészeti terület, a
tánc is bekapcsolódik a programba: a Bozsik Yvette Társulat Tavaszi áldozat című előadásából láthatnak az érdeklődők egy részletet.
Sztravinszkij Tavaszi áldozata ősi rítusokat idéz fel. Az eredeti
koreográfia kiindulópontja a legendás Nizsinszkij
és Nizsinszka darab orosz rituális világa, ezt ötvözi a koreográfus,
Bozsik Yvette saját stílusával és a mai kor érzésvilágával.
December 26. és január 5. között a kiállítás folyamatosan látogatható
Az ünnepek alatt,
december 26. és január 5. között a kiállítás folyamatos nyitva tartással várja a látogatókat, a kiállítás az utolsó hétvégén,
2014. január 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap meghosszabbított nyitva tartással 19 óráig látogatható.
Részletek: www.mng.hu