2018. november 20., kedd

Karácsonyi könyvfesztivál a dunaszerdahelyi Vermes-villában.

SI
2018. december 1-jén, szombaton Bíró Szabolcs regényíró és barátai karácsonyváró, ünnepi mini könyvfesztivált szerveznek Dunaszerdahelyen, a Vermes-villában.

Az ingyenesen látogatható rendezvény az egész családnak szól: a kicsiket mesefoglalkozással, a nagyobbakat társasjáték-vetélkedővel, a felnőtteket érdekes előadásokkal várják, de lesz akusztikus koncert és történelmi kvízverseny is. A szervezők emellett frissítővel és finom falatokkal – pogácsával, édes és sós süteményekkel – kedveskednek a résztvevőknek, akiket óriási könyvkínálattal várnak, szintén minden korosztályt megszólítva.

A rendezvényen tehát nem csak kikapcsolódni lehet majd, de a karácsonyi ajándékok beszerzésére is jó apropó lehet – főleg, ha szeretteinket dedikált könyvekkel szeretnénk meglepni.


A részletes program:
14:00 – A rendezvény megnyitása
15:00 – Hagyomány, szellem, romantika: bemutatkozik az Athenaeum Kiadó
15:30 – Irány a Macskarév: társasjáték-vetélkedő
16:00 – A sárkány, aki nem akart aludni: olvasóvá-nevelési mesefoglalkozás 4-7 éveseknek, Benes Tarr Csilla drámapedagógussal
17:00 – A Jam It All akusztikus rockduó koncertje
17:30 – Az utolsó emberig: Benyák Zoltán könyvbemutatója
18:30 – Anjouk: történelmi kvízverseny Bíró Szabolccsal
19:00 – A kisemmizett angyal: Szurovecz Kitti könyvbemutatója
20:00 – A kvízverseny eredményhirdetése, a nyeremények átadása


A belépés tehát ingyenes, a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!

2018. november 19., hétfő

Könyvbemutató a Magvető Caféban

SI

A Corvina Kiadó tisztelettel meghívja Önt

Apollóniosz Rhodiosz: Argonautika

című könyvének bemutatójára


A bemutató helyszíne és időpontja:

Magvető Café,
Budapest 1074, Dohány u. 13.
2018. november 23. 18 óra

A bemutatót megnyitja
Kúnos László,
a kiadó vezetője


Program:

Hogyan lehet Argonautikát írni Apollóniosz után?
Beszkid Judit elemzi a mítosz ránk maradt epikus változatait.

Mikor érdemes prózában fordítani a verset?
Nagyillés János beszél Ovidius Ars amatoria című művének készülő prózafordításáról.

Az Argonautika új fordításáról az est moderátora, Ferenczi Attila beszélget a fordítóval, Tordai Évával.
 Corvina Kiadó

2018. november 17., szombat

Szombaton adták át az idei Hazám-díjakat

SI
Budapest – Beer Miklós váci megyés püspök, Csikai Miklós agrárközgazdász, Eötvös Péter zeneszerző, Gombár Csaba szociológus, Mészáros Márta filmrendező, Ráday Mihály rendező, városvédő, valamint Tolnai Ottó költő, író kapja az idei Hazám-díjakat; a XXI. Század Társaság elismerését november 10-én, szombaton adják át a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dísztermében.

A szervezet MTI-hez szerdán eljutatott közleménye szerint immáron tizennyolcadik alkalommal nyújtják át a díjakat. A XXI. Század Társaság 2001-ben megalapított elismerése József Attila Hazám című verséről kapta a nevét. A díjjal a szervezet kuratóriuma olyan személyiségeket tüntet ki, akik értékőrző és értékteremtő életművükkel mutatnak példát – olvasható a közleményben.
A Hazám-díj kuratóriumának elnöke Vámos Tibor akadémikus. A kuratórium további tagjai: Ágh Attila politológus, Gönczöl Katalin kriminológus, Romsics Ignác történész, Tompa Andrea író, színikritikus, Varga Gyula közgazdász, valamint a a XXI. Század Társaság elnöke, Kocsis András Sándor.
Az elismerést az elmúlt években olyan neves személyiségek vehették át, mint Bródy János zenész, Jordán Tamás színész, Snétberger Ferenc zenész, Maurer Dóra grafikus vagy Csányi Vilmos etológus.
A szombati díjátadón Galkó Balázs színművész, Balázs János zongoraművész közreműködik, köszöntőt mond Baranyi Ferenc és Varga Gyula. Az esemény előtt egy szál virággal tisztelegnek József Attila sírjánál, a Fiumei úti temetőben – írták az esemény meghívójában.
-MTI-

2018. november 7., szerda

A BÁV 2018. őszi aukciója

SI
Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című festménye a BÁV aukció sztártétele

60 millió forintról indul a legdrágább festmény, 6,5 millió forintról a legmagasabb árú ékszer


Közel 600 tétellel, köztük művészettörténeti csemegékkel készül november 13-14-i őszi aukciójára a BÁV. Az árverés sztártétele Rippl-Rónai József 60 millió forintról induló Kékruhás lány virágos kalapban című mesterműve lesz. Valódi szenzációnak számít Aba-Novák Vilmos Ebédelő cigánycímű festményének a felbukkanása. A „barbár zseni” egyik utolsó olajfestményén szereplő karaktert később egy nagyobb kompozícióban is megfestette, de a ma már csak fekete-fehér fotóról ismert temperakép megsemmisült. A szakértők a műtárgykollekcióba többek között ritka Zsolnay dísztálakat, Hieronymus Hackel vadászpoharát, valamint patinás fegyvereket is beválogattak.  Az árverés ékszernapja egy eredeti pillangószárnyakkal készült melltűvel, nagyméretű briliánsokkal és színes drágakövekkel ékített befektetési ékszerekkel várja az érdeklődőket.

A 73. Művészeti aukció festménykollekciója a magyar festészettörténet szinte teljes palettáját felvonultatja. A történelmi fontosságú alkotások sorából Barabás Miklós Degenfeld Anna grófnőrőlkészített megkapó szépségű biedermeier portréja emelkedik, ki, amely az 1836 és 1925 között élt arisztokrata hölgyet ifjú feleségeként ábrázolja.  A 20. század történelmi viharait szerencsésen túlélő, Barabás Miklós egyik legjobb korszakából származó, eddig ismeretlen nagyméretű portré 22 millió forintos kikiáltási árról indul az árverésen. Szintén kiemelkedik az anyagból Barabás gróf Batthyány Lajostábrázoló portréja, amelynek érdekessége, hogy Bárcziházi Bárczy István híres gyűjteményéből származik.

A festménynap sztártétele Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című 1910-es évek elején keletkezett alkotása. A színpompás festmény eredeti címe nem ismert. A képről az első reprodukció 1943-ban egy aukciós katalógusban jelent meg Merengő nőcímmel, e szerint a kép a művész francia feleségét, Lazarine Baudriont ábrázolja. A későbbi árveréseken azonban már Kékruhás nőmegnevezéssel bukkan fel a festmény, idővel pedig Kékruhás lány virágos kalapbanlett a kép címe, elfeledtetve azt, hogy pontosan ki is volt a modellje: Lazarine vagy éppen a házaspár fogadott lánya, Anella. A Rippl-Rónai legnépszerűbb, kukoricás korszakából származó, lírai szépségű festmény az árverés legmagasabb kikiáltási áráról, 60 millió forintról fog indulni.


A festményanyag másik szenzációja 12 millió forintos kikiáltási árral Aba-Novák Vilmos egyik utolsó olajképe, az 1930-ban keletkezett Ebédelő cigány, amely tökéletesen reprezentálja Aba-Novák közmondásosan kiváló portréfestészetét. A festményt annyira jól sikerültnek találhatta a művész, hogy érdemesnek látta egy nagyobb kompozíció főszereplőjévé is tenni. Így készülhetett el 1931-ben a Muzsikus cigány ebédjecímű nagyméretű temperaképe, amely azonban megsemmisült, ma már csak egy fekete-fehér reprodukcióról ismert. Bár a mester minden általa kedvelt műfajban zseniális sorozatokat alkotott, portréi művészi ereje még e remekművek közül is kimagaslik. A névvel is azonosítható képmások mellett megörökített néhány, ma már feledésbe merült, s ily módon azonosíthatatlan modellt is. Ezek közé tartozik a most aukcióra kerülő cigány férfi képmása is, amely kvalitásban semmivel sem marad el a ma már nem létező nagyméretű temperakép mellett.

A második világháború utáni anyagból Gyarmathy Tihamér Kisvároscímű alkotását kell kiemelnünk, amely nem csupán az életmű, de a magyar absztrakt festészet egyik meghatározó alkotása is egyben. Gyarmathy művészi alapállása szerint a műalkotás elsősorban érzelmi síkon működőképes, a racionális megközelítés tévútra vezet. A most aukcióra kerülő 1953-as remekműve tökéletesen példázza ezt, hiszen stiláris vonatkozásban legközelebb Paul Klee festészetével rokonítható, akinek művészetére gyakorolt hatását Gyarmathy is elismerte. A kép az életmű fontos darabja, amely mind az ötvenes évek összeurópai absztrakt művészetben elfoglalt helyét, mind pedig elsőrendű művészi kvalitását, valamint ritkaságát tekintve is kiemelt figyelmet érdemel.

Hincz Gyula egy nagyméretű fekvő aktja is Gundel Takács Gábor kalapácsa alá kerül az aukción. A közelmúltban felkutatott, a festő titkos kapcsolatából származó festmény felbukkanása azért is különleges, mert a művész hasonló méretű alkotásai szinte kivétel nélkül múzeumi gyűjteményben vannak.

Az őszi műtárgykollekció változatos gazdagsága már a karácsonyi szezont jelzi előre.  A különlegességek közé tartozik az orientalista festészet egyik legnagyobb hazai alakja, Tornai Gyula szecessziós szalonszekrénye. A ritkaságok közül meg kell említeni Hieronymus Hackel cseh üvegművész vadászpoharát és a hozzá tartozó úti evőeszközkészletet. A Zsolnay gyűjtők olyan csemegék közül válogathatnak, mint egy rákkal küzdő kígyót ábrázoló eozinmázas dísztál vagy a Klein Ármin dekorterve alapján készült menyecske-portrés tál. A militária anyagban a különböző kardok, egy pallos és egy pisztoly mellett egy pazarul díszített pesti szablyát is szerepel, ez utóbbi valószínűleg egy tisztet szolgált egykoron. Feltehetően a Magyar Királyi Testőrség egyenruhájának a része volt az az 1760 körül készült, gazdagon cizellált mentecsat, amelyre 2,4 millió forintról lehet majd licitálni.


Az ékszerkollekció egyik szenzációját a BÁV szakértői által évek alatt összegyűjtött gyönyörű pillangós melltűk jelentik. Az ötvösművészet virtuozitását példázza az a 385 briliánssal, rubinokkal és zafírokkal ékített sárga- és fehérarany pillangó, amely 1,5 millió forintért kerül kalapács alá, de egy eredeti pillangószárnyakkal díszített ritka kitűzőért már 150 ezer forinttól is harcba szállhatunk. Ez utóbbi különleges ékszertípus olyan ritkán bukkan fel a magyar és a nemzetközi ékszerpiacon, hogy biztosan lehetünk benne, hogy sokan szeretnék magukénak tudni majd.  A karácsonyi eljegyzést tervezők és a befektetési célú ékszervásárlók ismét válogathatnak a nagyméretű briliánsokkal ékített szolitergyűrűk és nyakékek között. Azokat, akik extravagánsabb eljegyzési gyűrűt vagy éppen egy karácsonyi ajándéknak is tökéletes ékszert keresnek, a nagy karátszámú smaragddal, zafírral vagy tanzanittal ékített gyűrűk, fülbevalók és nyakékek széles választéka várja. Utóbbiak közül kerül ki az ékszernap legdrágább tétele is, egy 6,5 millió forintról induló nyakék, amelyet többek között egy 3,12 karátos briliáns, és egy 1,55 karátos smaragd ékít. A modern kiegészítők kedvelői olyan cégek luxusékszerei közül válogathatnak kiváló áron, mint a Bulgari, a Fope, a Cartier vagy a Korloff.

Az őszi anyag több múzeumba kívánkozó tételt is felvonultat, például egy teknőcberakásos arany szelencét, amelyet minden részletében lenyűgöző kidolgozása kora ötvösművészetének egyik európai csúcsdarabjává teszi. A 19. században, Bécsben készült mestermű tetején kristályból metszett Aphrodité látható puttók társaságában, amelyet gyémántokkal kirakott szalagcsokor és babérág keretez. A kivételes darab 2 millió forintos kikiáltási árról indul majd az aukción. Az asztali ezüstök kedvelői többek között egy empire és egy Tiffany boroskancsóra is licitálhatnak majd.


Az árverés jótékonysági tétele Medveczky Jenő Nő hegedűvelcímű akvarellje lesz, amelynek bevételét a BÁV a Csodalámpa Alapítvány támogatására ajánlja fel.

Az aukció kiállítását november 11-ig ingyenesen tekinthetik meg a BÁV Aukciósházban (1052 Budapest, Bécsi utca 1.). Az árverésre november 13-án és 14-én, 18.00 órakor kerül sor a MOM Kulturális Központban. További információk és katalógus: www.bav.hu/aukcio

A Magvető Kiadó novemberi újdonságai

SI


Konrád György: Öreg erdő – Ásatás 2.


Konrád György regénysorozatának (Ásatás) második kötete az Öreg erdő újfent az esszé és a próza határvidékén halad. Az egyoldalas strófákból összeálló epikai forma egyszerre ad teret a tág asszociációknak és a tömör megfogalmazásoknak. Ha Konráddal tartunk ebbe a metaforikus erdőbe, akkor egyszerre érzékelhetjük a folyamatos múltidőt és az összetett jelent. Találkozunk az íróval, az életrajzával, a munkamódszerével és legkivált azzal a nyitottsággal és kíváncsisággal, ahogyan egy előtörő emlék, egy írói ötlet vagy egy felbukkanó gondolat nyomába ered. Körbeírja az életét, újabb rétegeket tár fel. Tekinthetjük ezeket a lapokat az író őszikéinek is: merengései, töprengései sajátos ritmusú melódiák. Esszébetétek és naplójegyzetek. Regényforrások és történetfolyamok. Kirándulás egy epikus erdőben.
Megjelenés: 2018. november 21.

 

Schiff András: A zene a csendből jön – Beszélgetések Martin Meyerrel

Fordította: J. Győri László
„Mondhatjuk, hogy a zene alapvetően a lélekből fakad” – vallja Schiff András, aki a Neue Zürcher Zeitung egykori rovatvezetőjének, Martin Meyernek mesélt kezdetekről, tanításról, interpretációról. A könyv első részét adó beszélgetés életútinterjú és zenei hitvallás egyszerre, a második részben a művész zenei és társadalmi témájú esszéi kaptak helyet. Schiff idegenvezetőként kíséri végig az olvasót a zenetörténet legnagyobb komponistáinak életművén, visszaemlékezik mestereire, és figyelmeztet arra is, hogy egy országnak csak akkor van jövője, ha nem feledkezik meg a múltjáról.

 
Megjelenés: 2018. november 21.

Szécsi Noémi: Mandragóra utca 7.

P. Szathmáry István rajzaival
„Tamara és Ida titokzatos képpel állt meg a felfagyott járdán csúszkáló Attila és Dani előtt.
– Akarunk nektek mutatni valamit.
– Mit? Boszorkányokat?
– Nem. Egy titkos alagutat – mondta Tamara, és fölényesen zsebre tette a kezét. – A százéves néni mutatta meg nekünk, és mi végig is mentünk rajta. Pedig még világítás sincs benne.”

A Mandragóra utca 7. első látásra egy szokványos pesti gangos lakóház: itt él Ida, az érzékeny kamaszlány, aki barátnőjével, a vagány Tamarával nyomozni kezd a környék rejtélyes történetei után. Miért szaglászik utánuk egy kutya? Mi zajlik a ház pincéjében? És legfőképp: miért viselkedik Ida anyukája olyan furcsán?

 
Megjelenés: 2018. november 6.


James Baldwin: Ha a Beale utca mesélni tudna

Fordította: Mesterházi Mónika
Fonny, a szobrászfiú, és szerelme, a tizenkilenc éves Tish Harlem egyik feketék lakta utcájában tervezi a közös jövőt. Amikor a fiút egy Puerto Rico-i asszony megerőszakolásának vádjával börtönbe zárják, a lány és családja mindent megtesz, hogy összegyűjtsék az óvadékra és az ügyvédre valót. James Baldwin kultikus kisregényében az első gyermekét váró Tish szenvedélyes monológjából ismerjük meg az igazságért folytatott küzdelmet. Ám bármilyen kilátástalannak tűnjön is a helyzet, a lány sosem felejti el, hogy van, amit még egy végletekig igazságtalan társadalom sem képes elvenni az embertől: a remény és a szerelem.
Tish harcából az Oscar-díjas Holdfény rendezője, Barry Jenkins készített filmet.


Megjelenés: 2018. november 13.


Jü Hua: Kína tíz szóban

Kínában betiltva!
Fordította: Zombory Klára
„Aki ma forradalmi bajtárs, holnap már osztályellenség.”
Hogyan készül a tökéletes tacepao? Hány óra kell egy betiltott regény lemásolásához? Mi köze Maónak a hamisított mobiltelefonokhoz? Rendhagyó útikalauzában Kína elmúlt negyven évének drasztikus változásain vezeti végig az olvasót Jü Hua. Tíz nagy témán keresztül beszél társadalomról, krízisről és a kulturális forradalom legsötétebb éveiről. A vezér, a nép, az olvasás, az írás vagy az utánzat fogalmát körüljáró fejezetek középpontjában a kisember áll, akinek sorsa „egyetlen éjszaka leforgása alatt száznyolcvan fokos fordulatot vehet”. A Kína tíz szóban memoár, politikai kommentár és látlelet egy országról, amely egyszerre tűnik végtelenül távolinak és nagyon ismerősnek.
Kína tíz szóban című kötetének publikálását hazájában nem engedélyezték, ezért az első kínai kiadása Tajvanon jelent meg.  
Megjelenés: 2018. november 20.


J. R. R. Tolkien: A szilmarilok

Fordította: Gálvölgyi Judit
A szilmarilok „az óidőkről, a világ első koráról szól. A Gyűrűk Ura elmesélte a harmadkor végének nagy eseményeit; ám A szilmarilok történetei sokkal régebbi korokból származó legendák, amikor Morgoth, az első Sötét Úr még Középföldén lakozott, s a nemes-tündék háborút indítottak ellene, hogy visszaszerezzék a szilmarilokat.” A mű első szövegváltozatait Tolkien még az első világháború idején írta, és élete végéig folyamatosan bővítette.

 
Megjelenés: 2018. november 20.


Anna Gavalda: 35 kiló remény

Fordította: N. Kiss Zsuzsa
A kiskamasz Grégoire nem találja a helyét a világban: nem értik meg a szülei, és nem érzi jól magát az iskolában. Pedig hatalmas szíve van, és remek kézügyessége – bármit megszerel, és szívesen segít barkácsolni imádott nagypapájának. A matekkal és a szüleivel viszont hadilábon áll, a helyzet pedig napról napra romlik: kicsapják az iskolából, és senkinek sincs ötlete, hogyan tovább...
Anna Gavalda felnőtteknek és kamaszoknak egyaránt szóló regényében minden írói erényét megvillantja: hétköznapi történetet mesél elfogadásról és elutasításról, és arról, hogy bár gyerekként sem könnyű az élet, mindig van remény.

 
Megjelenés: 2018. november 9.


Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy ügyefogyott, dadogós fiatal arisztokrata, egy anorexiás festőnő, egy zseniális, ám fölöttébb morcos szakács, valamint az életből kifelé tartó, emlékeibe visszavonuló nagymama – az élet sodrába beilleszkedni képtelen, magányos emberek. Az arisztokrata megmenti a lány életét, a lány a szakácsot és a bolondos arisztokratát, s együtt megszépítik a nagymama utolsó hónapjait, majd némi bukdácsolás után ők maguk is rálelnek a boldogságra. A helyszín egy hatalmas, kongóan üres párizsi lakás, egy bűbájos vidéki házacska, a párizsi elegáns éttermek konyháinak hajszolt mindennapjai, és maga Párizs egész nyüzsgő, lüktető életével, kopottas varázsával. Szellemes, könnyed, néhol megrázó történet a szerelem és a barátság felszabadító erejéről, és arról, hogy csak akkor vagyunk szabadok, ha nemcsak adni, hanem kapni is tudunk.
A könyvből nagy sikerű film is készült Egyedül nem megy címmel, Audrey Tautou főszereplésével.

 
Megjelenés: 2018. november 9.


Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol

Fordította: N. Kiss Zsuzsa
Tizenkét különböző nemű, korú és foglalkozású mesélő beszéli el élete egy-egy kiemelt pillanatát. Egy öregedő rocksztár, akit véletlenül mégis megérint a szerelem. Egy szintén szerelmes mérlegképes könyvelő, aki a nővéreivel bérel közös lakást. Egy anya, akinek második magzata elhal, miközben mindenre kiterjedő változásokat indított már el a család életében. Egy eltávos kiskatona, aki a bátyja árnyékában él. Egy állatorvosnő, aki részeg megerőszakolóit józan fejjel heréli ki.
Anna Gavalda novelláskötetének minden darabja egy váratlan fordulatra épül, arra a pici csavarra, melynek működésbe lépése után minden, ami korábban történt, mást jelent. A szerző hol humorral, hol távolságtartással, hol együttérzéssel, hol megvetéssel viszonyul szereplőihez: a langyos szerelmi vágyakozás úgy keveredik Gavalda történeteiben az egyszeri ember legmegrázóbb drámáival, mint a parfümpára és a kutyaürülék szaga a Champs Élysées-n.

 
Megjelenés: 2018. november 9.


IDŐMÉRTÉK


Fekete Ádám: Fanyar nappalok a tokhal-tapétás szobában


„Még egyetlen sorát sem olvastam Fekete Ádámnak, ami ne lett volna teljesen magától értetődő. Feá - így hívják kortársai, barátai, hívei, és ha ezt a szót kimondják, mosoly dereng fel arcukon. Feá városi legenda. Veszélyes sokoldalúsága egyszerűségre tanítja. A legbonyolultabb gondolatmenetek is evidenciává válnak nála: a ritmus, a szavak a kezére játszanak, pedig keményen megdolgozik értük. Leír valamit, és az úgy ül a papíron, úgy villog a képernyőn, mintha örökre ott lett volna. Mint aki fölemel valamit a földről, vagy bever egy szöget a falba. Nem mintha versei nem tudósítanának küzdelemről az anyaggal, a saját testével, magányával, a világgal, amibe beleszületett. Nem törekszik mindenáron formai tökélyre, hagyja, hogy az anyag megmutassa magát. Kezdő költőkre mondják: tehetséges, de ez több, mint puszta tehetség, ez készenlét és forma találkozása. Játékosan sziporkázó, mint Christian Morgenstern, súlyosan anyagszerű, okos és félelem nélküli, mint Petri, naiv, könnyed, tragikus, mint nagy példaképe, költészetének mintaadó forrása, Richard Brautigan. Meghempereg a létezés abszurditásában, figyelme állandó, éberen, tárgyilagosan rögzíti élete legesendőbb és legkétségbeesettebb pillanatait. Humora elementáris. Éjszakai költő, nappali fényben.” (Forgách András)

 
Megjelenés: 2018. november 15.

KLASSZIKUSOK

Petri György: Összegyűjtött versek


Petri György verseinek minden eddiginél bővebb gyűjteménye jelenik most meg. A könyv egy egész ciklussal bővült, amelyben több mint hetven, kötetben korábban nem publikált vers és töredék olvasható. A versek szövegét gondozta és az utószót írta Várady Szabolcs, az életmű legjobb ismerője.

2018. november 6., kedd

Godot Galéria záró kiállítások

SI


  Godot Galériával kapcsolatos esemény, finisszázs két kiállításon .


1.

Cserhalmi Luca tárlatvezetése Várhelyi Tímea kiállításán

November 9-én 19 óra

Helyszín: Godot Galéria

Budapest, Bartók Béla út 11, 1114
Nyitás: Sze 9:00

2.

A galéria legrégebbi művészének november 11-én zár nagy sikerű, a Műcsarnokban megrendezett Vezeklések kora című kiállítása. A tárlat záró eseménye:

Földemberek
Béki István és Gaál József performansza

November 11-én 16 óra

 

2018. november 2., péntek

Japán – magyar kapcsolatok 1869 -1913 között

SI



Tóth Gergely:
„Japponiába magyar !”
Japán – magyar kapcsolatok 1869 -1913 között
Időpont:
2018. november 6. 19.00 óra
Klisé Bár
Rottenbiller utca 6/A., Budapest, Hungary, 1074



Tuesday, November 6, 2018 at 7:00 PM