Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című festménye a BÁV aukció sztártétele
60 millió forintról indul a legdrágább festmény, 6,5 millió forintról a legmagasabb árú ékszer
Közel
600 tétellel, köztük művészettörténeti csemegékkel készül november
13-14-i őszi aukciójára a BÁV. Az árverés sztártétele Rippl-Rónai József
60 millió forintról induló Kékruhás lány virágos kalapban című
mesterműve lesz. Valódi szenzációnak számít Aba-Novák Vilmos Ebédelő cigánycímű
festményének a felbukkanása. A „barbár zseni” egyik utolsó
olajfestményén szereplő karaktert később egy nagyobb kompozícióban is
megfestette, de a ma már csak fekete-fehér fotóról ismert temperakép
megsemmisült. A szakértők a műtárgykollekcióba többek között ritka
Zsolnay dísztálakat, Hieronymus Hackel vadászpoharát, valamint patinás
fegyvereket is beválogattak. Az árverés ékszernapja egy eredeti
pillangószárnyakkal készült melltűvel, nagyméretű briliánsokkal és
színes drágakövekkel ékített befektetési ékszerekkel várja az
érdeklődőket.
A
73. Művészeti aukció festménykollekciója a magyar festészettörténet
szinte teljes palettáját felvonultatja. A történelmi fontosságú
alkotások sorából Barabás Miklós Degenfeld Anna grófnőrőlkészített
megkapó szépségű biedermeier portréja emelkedik, ki, amely az 1836 és
1925 között élt arisztokrata hölgyet ifjú feleségeként ábrázolja. A
20. század történelmi viharait szerencsésen túlélő, Barabás Miklós
egyik legjobb korszakából származó, eddig ismeretlen nagyméretű portré
22 millió forintos kikiáltási árról indul az árverésen. Szintén kiemelkedik az anyagból Barabás gróf Batthyány Lajostábrázoló portréja, amelynek érdekessége, hogy Bárcziházi Bárczy István híres gyűjteményéből származik.
A festménynap sztártétele Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című
1910-es évek elején keletkezett alkotása. A színpompás festmény eredeti
címe nem ismert. A képről az első reprodukció 1943-ban egy aukciós
katalógusban jelent meg Merengő nőcímmel, e szerint a kép a művész francia feleségét, Lazarine Baudriont ábrázolja. A későbbi árveréseken azonban már Kékruhás nőmegnevezéssel bukkan fel a festmény, idővel pedig Kékruhás lány virágos kalapbanlett
a kép címe, elfeledtetve azt, hogy pontosan ki is volt a modellje:
Lazarine vagy éppen a házaspár fogadott lánya, Anella. A Rippl-Rónai
legnépszerűbb, kukoricás korszakából származó, lírai szépségű festmény
az árverés legmagasabb kikiáltási áráról, 60 millió forintról fog
indulni.
A
festményanyag másik szenzációja 12 millió forintos kikiáltási árral
Aba-Novák Vilmos egyik utolsó olajképe, az 1930-ban keletkezett Ebédelő cigány,
amely tökéletesen reprezentálja Aba-Novák közmondásosan kiváló
portréfestészetét. A festményt annyira jól sikerültnek találhatta a
művész, hogy érdemesnek látta egy nagyobb kompozíció főszereplőjévé is
tenni. Így készülhetett el 1931-ben a Muzsikus cigány ebédjecímű
nagyméretű temperaképe, amely azonban megsemmisült, ma már csak egy
fekete-fehér reprodukcióról ismert. Bár a mester minden általa kedvelt
műfajban zseniális sorozatokat alkotott, portréi művészi ereje még e
remekművek közül is kimagaslik. A névvel is azonosítható képmások
mellett megörökített néhány, ma már feledésbe merült, s ily módon
azonosíthatatlan modellt is. Ezek közé tartozik a most aukcióra kerülő
cigány férfi képmása is, amely kvalitásban semmivel sem marad el a ma
már nem létező nagyméretű temperakép mellett.
A második világháború utáni anyagból Gyarmathy Tihamér Kisvároscímű
alkotását kell kiemelnünk, amely nem csupán az életmű, de a magyar
absztrakt festészet egyik meghatározó alkotása is egyben. Gyarmathy
művészi alapállása szerint a műalkotás elsősorban érzelmi síkon
működőképes, a racionális megközelítés tévútra vezet. A most aukcióra
kerülő 1953-as remekműve tökéletesen példázza ezt, hiszen stiláris
vonatkozásban legközelebb Paul Klee festészetével rokonítható, akinek
művészetére gyakorolt hatását Gyarmathy is elismerte. A kép az életmű
fontos darabja, amely mind az ötvenes évek összeurópai absztrakt
művészetben elfoglalt helyét, mind pedig elsőrendű művészi kvalitását,
valamint ritkaságát tekintve is kiemelt figyelmet érdemel.
Hincz
Gyula egy nagyméretű fekvő aktja is Gundel Takács Gábor kalapácsa alá
kerül az aukción. A közelmúltban felkutatott, a festő titkos
kapcsolatából származó festmény felbukkanása azért is különleges, mert a
művész hasonló méretű alkotásai szinte kivétel nélkül múzeumi
gyűjteményben vannak.
Az
őszi műtárgykollekció változatos gazdagsága már a karácsonyi szezont
jelzi előre. A különlegességek közé tartozik az orientalista festészet
egyik legnagyobb hazai alakja, Tornai Gyula szecessziós szalonszekrénye.
A ritkaságok közül meg kell említeni Hieronymus Hackel cseh üvegművész
vadászpoharát és a hozzá tartozó úti evőeszközkészletet. A Zsolnay
gyűjtők olyan csemegék közül válogathatnak, mint egy rákkal küzdő kígyót
ábrázoló eozinmázas dísztál vagy a Klein Ármin dekorterve alapján
készült menyecske-portrés tál. A militária anyagban a különböző kardok,
egy pallos és egy pisztoly mellett egy pazarul díszített pesti szablyát
is szerepel, ez utóbbi valószínűleg egy tisztet szolgált egykoron.
Feltehetően a Magyar Királyi Testőrség egyenruhájának a része volt az az
1760 körül készült, gazdagon cizellált mentecsat, amelyre 2,4 millió
forintról lehet majd licitálni.
Az
ékszerkollekció egyik szenzációját a BÁV szakértői által évek alatt
összegyűjtött gyönyörű pillangós melltűk jelentik. Az ötvösművészet
virtuozitását példázza az a 385 briliánssal, rubinokkal és zafírokkal
ékített sárga- és fehérarany pillangó, amely 1,5 millió forintért kerül
kalapács alá, de egy eredeti pillangószárnyakkal díszített ritka
kitűzőért már 150 ezer forinttól is harcba szállhatunk. Ez utóbbi
különleges ékszertípus olyan ritkán bukkan fel a magyar és a nemzetközi
ékszerpiacon, hogy biztosan lehetünk benne, hogy sokan szeretnék
magukénak tudni majd. A karácsonyi eljegyzést tervezők és a befektetési
célú ékszervásárlók ismét válogathatnak a nagyméretű briliánsokkal
ékített szolitergyűrűk és nyakékek között. Azokat, akik extravagánsabb
eljegyzési gyűrűt vagy éppen egy karácsonyi ajándéknak is tökéletes
ékszert keresnek, a nagy karátszámú smaragddal, zafírral vagy
tanzanittal ékített gyűrűk, fülbevalók és nyakékek széles választéka
várja. Utóbbiak közül kerül ki az ékszernap legdrágább tétele is, egy
6,5 millió forintról induló nyakék, amelyet többek között egy 3,12
karátos briliáns, és egy 1,55 karátos smaragd ékít. A modern kiegészítők
kedvelői olyan cégek luxusékszerei közül válogathatnak kiváló áron,
mint a Bulgari, a Fope, a Cartier vagy a Korloff.
Az
őszi anyag több múzeumba kívánkozó tételt is felvonultat, például egy
teknőcberakásos arany szelencét, amelyet minden részletében lenyűgöző
kidolgozása kora ötvösművészetének egyik európai csúcsdarabjává teszi. A
19. században, Bécsben készült mestermű tetején kristályból metszett
Aphrodité látható puttók társaságában, amelyet gyémántokkal kirakott
szalagcsokor és babérág keretez. A kivételes darab 2 millió forintos
kikiáltási árról indul majd az aukción. Az asztali ezüstök kedvelői
többek között egy empire és egy Tiffany boroskancsóra is licitálhatnak
majd.
Az árverés jótékonysági tétele Medveczky Jenő Nő hegedűvelcímű akvarellje lesz, amelynek bevételét a BÁV a Csodalámpa Alapítvány támogatására ajánlja fel.
Az
aukció kiállítását november 11-ig ingyenesen tekinthetik meg a BÁV
Aukciósházban (1052 Budapest, Bécsi utca 1.). Az árverésre november
13-án és 14-én, 18.00 órakor kerül sor a MOM Kulturális Központban.
További információk és katalógus: www.bav.hu/aukcio