Konrád György regénysorozatának (Ásatás) második kötete az Öreg erdő
újfent az esszé és a próza határvidékén halad. Az egyoldalas strófákból
összeálló epikai forma egyszerre ad teret a tág asszociációknak és a
tömör megfogalmazásoknak. Ha Konráddal tartunk ebbe a metaforikus
erdőbe, akkor egyszerre érzékelhetjük a folyamatos múltidőt és az
összetett jelent. Találkozunk az íróval, az életrajzával, a
munkamódszerével és legkivált azzal a nyitottsággal és kíváncsisággal,
ahogyan egy előtörő emlék, egy írói ötlet vagy egy felbukkanó gondolat
nyomába ered. Körbeírja az életét, újabb rétegeket tár fel. Tekinthetjük
ezeket a lapokat az író őszikéinek is: merengései, töprengései sajátos
ritmusú melódiák. Esszébetétek és naplójegyzetek. Regényforrások és
történetfolyamok. Kirándulás egy epikus erdőben.
Megjelenés: 2018. november 21.
Fordította: J. Győri László
„Mondhatjuk, hogy a zene alapvetően a lélekből fakad” – vallja Schiff András, aki a Neue Zürcher Zeitung
egykori rovatvezetőjének, Martin Meyernek mesélt kezdetekről,
tanításról, interpretációról. A könyv első részét adó beszélgetés
életútinterjú és zenei hitvallás egyszerre, a második részben a művész
zenei és társadalmi témájú esszéi kaptak helyet. Schiff idegenvezetőként
kíséri végig az olvasót a zenetörténet legnagyobb komponistáinak
életművén, visszaemlékezik mestereire, és figyelmeztet arra is, hogy egy
országnak csak akkor van jövője, ha nem feledkezik meg a múltjáról.
|
Megjelenés: 2018. november 21.
|
P. Szathmáry István rajzaival
„Tamara és Ida titokzatos képpel állt meg a felfagyott járdán csúszkáló Attila és Dani előtt.
– Akarunk nektek mutatni valamit.
– Mit? Boszorkányokat?
– Nem. Egy titkos alagutat – mondta Tamara, és fölényesen zsebre tette a
kezét. – A százéves néni mutatta meg nekünk, és mi végig is mentünk
rajta. Pedig még világítás sincs benne.”
A Mandragóra utca 7. első látásra egy szokványos pesti gangos
lakóház: itt él Ida, az érzékeny kamaszlány, aki barátnőjével, a vagány
Tamarával nyomozni kezd a környék rejtélyes történetei után. Miért
szaglászik utánuk egy kutya? Mi zajlik a ház pincéjében? És legfőképp:
miért viselkedik Ida anyukája olyan furcsán?
Megjelenés: 2018. november 6.
|
Fordította: Mesterházi Mónika
Fonny, a szobrászfiú, és szerelme, a tizenkilenc éves Tish
Harlem egyik feketék lakta utcájában tervezi a közös jövőt. Amikor a
fiút egy Puerto Rico-i asszony megerőszakolásának vádjával börtönbe
zárják, a lány és családja mindent megtesz, hogy összegyűjtsék az
óvadékra és az ügyvédre valót. James Baldwin kultikus kisregényében az
első gyermekét váró Tish szenvedélyes monológjából ismerjük meg az
igazságért folytatott küzdelmet. Ám bármilyen kilátástalannak tűnjön is a
helyzet, a lány sosem felejti el, hogy van, amit még egy végletekig
igazságtalan társadalom sem képes elvenni az embertől: a remény és a
szerelem.
Tish harcából az Oscar-díjas Holdfény rendezője, Barry Jenkins készített filmet.
|
Megjelenés: 2018. november 13.
|
Kínában betiltva!
Fordította: Zombory Klára
„Aki ma forradalmi bajtárs, holnap már osztályellenség.”
Hogyan készül a tökéletes tacepao? Hány óra kell egy betiltott regény
lemásolásához? Mi köze Maónak a hamisított mobiltelefonokhoz? Rendhagyó
útikalauzában Kína elmúlt negyven évének drasztikus változásain vezeti
végig az olvasót Jü Hua. Tíz nagy témán keresztül beszél társadalomról,
krízisről és a kulturális forradalom legsötétebb éveiről. A vezér, a
nép, az olvasás, az írás vagy az utánzat fogalmát körüljáró fejezetek
középpontjában a kisember áll, akinek sorsa „egyetlen éjszaka leforgása
alatt száznyolcvan fokos fordulatot vehet”. A Kína tíz szóban memoár, politikai kommentár és látlelet egy országról, amely egyszerre tűnik végtelenül távolinak és nagyon ismerősnek.
Kína tíz szóban című kötetének publikálását hazájában nem engedélyezték, ezért az első kínai kiadása Tajvanon jelent meg.
Megjelenés: 2018. november 20.
|
Fordította: Gálvölgyi Judit
A szilmarilok „az óidőkről, a világ első koráról szól. A Gyűrűk Ura elmesélte a harmadkor végének nagy eseményeit; ám A szilmarilok
történetei sokkal régebbi korokból származó legendák, amikor Morgoth,
az első Sötét Úr még Középföldén lakozott, s a nemes-tündék háborút
indítottak ellene, hogy visszaszerezzék a szilmarilokat.” A mű első
szövegváltozatait Tolkien még az első világháború idején írta, és élete
végéig folyamatosan bővítette.
|
Megjelenés: 2018. november 20.
|
Fordította: N. Kiss Zsuzsa
A kiskamasz Grégoire nem találja a helyét a világban: nem
értik meg a szülei, és nem érzi jól magát az iskolában. Pedig hatalmas
szíve van, és remek kézügyessége – bármit megszerel, és szívesen segít
barkácsolni imádott nagypapájának. A matekkal és a szüleivel viszont
hadilábon áll, a helyzet pedig napról napra romlik: kicsapják az
iskolából, és senkinek sincs ötlete, hogyan tovább...
Anna Gavalda felnőtteknek és kamaszoknak egyaránt szóló regényében
minden írói erényét megvillantja: hétköznapi történetet mesél
elfogadásról és elutasításról, és arról, hogy bár gyerekként sem könnyű
az élet, mindig van remény.
|
Megjelenés: 2018. november 9.
|
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy ügyefogyott, dadogós fiatal arisztokrata, egy anorexiás
festőnő, egy zseniális, ám fölöttébb morcos szakács, valamint az életből
kifelé tartó, emlékeibe visszavonuló nagymama – az élet sodrába
beilleszkedni képtelen, magányos emberek. Az arisztokrata megmenti a
lány életét, a lány a szakácsot és a bolondos arisztokratát, s együtt
megszépítik a nagymama utolsó hónapjait, majd némi bukdácsolás után ők
maguk is rálelnek a boldogságra. A helyszín egy hatalmas, kongóan üres
párizsi lakás, egy bűbájos vidéki házacska, a párizsi elegáns éttermek
konyháinak hajszolt mindennapjai, és maga Párizs egész nyüzsgő, lüktető
életével, kopottas varázsával. Szellemes, könnyed, néhol megrázó
történet a szerelem és a barátság felszabadító erejéről, és arról, hogy
csak akkor vagyunk szabadok, ha nemcsak adni, hanem kapni is tudunk.
A könyvből nagy sikerű film is készült Egyedül nem megy címmel, Audrey Tautou főszereplésével.
Megjelenés: 2018. november 9.
|
Fordította: N. Kiss Zsuzsa
Tizenkét különböző nemű, korú és foglalkozású mesélő beszéli
el élete egy-egy kiemelt pillanatát. Egy öregedő rocksztár, akit
véletlenül mégis megérint a szerelem. Egy szintén szerelmes mérlegképes
könyvelő, aki a nővéreivel bérel közös lakást. Egy anya, akinek második
magzata elhal, miközben mindenre kiterjedő változásokat indított már el a
család életében. Egy eltávos kiskatona, aki a bátyja árnyékában él. Egy
állatorvosnő, aki részeg megerőszakolóit józan fejjel heréli ki.
Anna Gavalda novelláskötetének minden darabja egy váratlan fordulatra
épül, arra a pici csavarra, melynek működésbe lépése után minden, ami
korábban történt, mást jelent. A szerző hol humorral, hol
távolságtartással, hol együttérzéssel, hol megvetéssel viszonyul
szereplőihez: a langyos szerelmi vágyakozás úgy keveredik Gavalda
történeteiben az egyszeri ember legmegrázóbb drámáival, mint a
parfümpára és a kutyaürülék szaga a Champs Élysées-n.
Megjelenés: 2018. november 9.
|
IDŐMÉRTÉK
„Még egyetlen sorát sem olvastam Fekete Ádámnak, ami ne lett
volna teljesen magától értetődő. Feá - így hívják kortársai, barátai,
hívei, és ha ezt a szót kimondják, mosoly dereng fel arcukon. Feá városi
legenda. Veszélyes sokoldalúsága egyszerűségre tanítja. A
legbonyolultabb gondolatmenetek is evidenciává válnak nála: a ritmus, a
szavak a kezére játszanak, pedig keményen megdolgozik értük. Leír
valamit, és az úgy ül a papíron, úgy villog a képernyőn, mintha örökre
ott lett volna. Mint aki fölemel valamit a földről, vagy bever egy
szöget a falba. Nem mintha versei nem tudósítanának küzdelemről az
anyaggal, a saját testével, magányával, a világgal, amibe beleszületett.
Nem törekszik mindenáron formai tökélyre, hagyja, hogy az anyag
megmutassa magát. Kezdő költőkre mondják: tehetséges, de ez több, mint
puszta tehetség, ez készenlét és forma találkozása. Játékosan
sziporkázó, mint Christian
Morgenstern, súlyosan anyagszerű, okos és félelem nélküli, mint Petri,
naiv, könnyed, tragikus, mint nagy példaképe, költészetének mintaadó
forrása, Richard Brautigan. Meghempereg a létezés abszurditásában,
figyelme állandó, éberen, tárgyilagosan rögzíti élete legesendőbb és
legkétségbeesettebb pillanatait. Humora elementáris. Éjszakai költő,
nappali fényben.” (Forgách András)
Megjelenés: 2018. november 15.
|
KLASSZIKUSOK
Petri György verseinek minden eddiginél bővebb gyűjteménye
jelenik most meg. A könyv egy egész ciklussal bővült, amelyben több mint
hetven, kötetben korábban nem publikált vers és töredék olvasható. A
versek szövegét gondozta és az utószót írta Várady Szabolcs, az életmű
legjobb ismerője.
|
|