Feminista filmszatíra, oknyomozó dokumentumfilm és politikai thriller a
LUX FILMNAPOK programjában
November 13. és 15. között ismét
az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament filmművészeti
díjára, a LUX filmdíjra jelölt döntős alkotásokat: Teona Strugar Mitevska
Isten létezik és Petrunijának hívják, Mads Brügger Cold Case
Hammarskjöld és Rodrigo Sorogoyen A rendszer című filmjét. A
vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket az Európai Parlament Kapcsolattartó
Irodájának Facebook-oldalán lehet nyerni egy rövid kvízjáték kitöltésével.
A LUX filmdíj az Európai Parlament filmművészeti díja, amelyet
2007 óta minden évben fontos politikai vagy társadalmi jelenségekre reflektáló
filmeknek ítélnek oda. A versenyben lévő műveket a díj hagyományaihoz híven
összeköti az európai identitás sokrétű kérdésköre és az aktuális,
mindannyiunkat érintő társadalmi jelenségek érzékeny ábrázolása. Az európai
filmek népszerűsítése mellett az elismerés kiemelt célja, hogy a nyertes
alkotásokat eljuttassa az Európai Unió mind a 28 tagállamába, és összesen 24
nyelven feliratozva az érdeklődők széles köre számára elérhetővé tegye.
Magyarországon 2019. november 13-15. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban
mutatják be a nemzetközi szakmai zsűri által kiválasztott három döntős filmet,
az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodája szervezésében. A győztes alkotást
november 27-én hirdetik ki az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban.
A LUX FILMNAPOK határokon átívelő kulturális eseményként olyan
európai közösségi teret hoznak létre, amelyben a résztvevők megtapasztalhatják
az európai filmművészet sokszínűségét, és megvitathatják a versenyfilmekben
felvetődő témákat. A válogatásban idén a szatirikus társadalmi drámától az az
oknyomozó dokumentumfilmen át a politikai thrillerig három zsáner is
megjelenik.
Az esemény feliratos előzetese: https://youtu.be/gis2pEUsR4w
A LUX filmnapok idei nyitófilmje november 13-án 19:00 órakor az
észak-macedón rendezőnő, Teona Strugar Mitevska szatirikus hangvételű alkotása,
az Isten
létezik és Petrunijának hívják. Az erőteljes képi világú film egy
fiatal értelmiségi nő történetét beszéli el, aki egy hirtelen ötlettől
vezérelve részt vesz egy hagyományosan kizárólag férfiak számára fenntartott
vallási rituálén, szembeszegülve ezzel szülőföldje ősi hagyományaival. Tettével
magára haragítja a férfiakat, a papot és a hatóságokat is, s ezzel kezdetét
veszi küzdelme a jogegyenlőségért. Az észak-macedón, belga, szlovén, horvát és
francia koprodukcióban készült, Berlinben két díjat is nyert film korunk egyik
legizgalmasabb kérdését feszegeti azzal, hogy rávilágít a társadalmi konvenciók
és a feminizmus helyzetére a balkáni országban.
November 14-én 19:00 órakor a dán Mads Brügger Cold Case
Hammarskjöld (Hammarskjöld, döglött
akták) című dokumentumfilmje kerül műsorra, amely az egykori ENSZ-főtitkár,
Dag Hammarskjöld 1961-ben bekövetkezett repülőbalesetének gyanús körülményeit
vizsgálja, ám eközben egy sokkal súlyosabb és nagyobb hatású titok nyomára
bukkan, amely a hidegháborús világpolitikai játszmákkal is összefügg. A dán,
norvég, svéd és belga koprodukcióban készült, provokatív oknyomozó alkotást
eddig 9 nemzetközi fesztiváldíjjal, köztük a Sundance Filmfesztivál legjobb
dokumentumfilm-rendezőjének járó díjával ismerték el. A LUX filmdíj története
során ez a harmadik alkalom, hogy a döntőben dokumentumfilm is szerepel.
November 15-én 19:00 órakor Rodrigo Sorogoyen A rendszer című filmjével
zárul az idei LUX filmnapok magyarországi vetítéssorozata. A spanyol rendező gyors
ütemű, feszült politikai thrillere egy sikeres, ám botrányba keveredett
politikus bukásán keresztül mutatja be a korrupcióellenes küzdelmeket, amelyek
akár egy örökéletűnek hitt hatalmi-szövetségesi rendszert is meg tudnak
dönteni. A film számos spanyol és nemzetközi fesztiváldíjjal büszkélkedhet, és
többek között a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíjáért is
versenyben volt.
A vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket az Európai Parlament
Kapcsolattartó Irodájának Facebook-oldalán lehet nyerni egy rövid kvízjáték
kitöltésével, a https://www.facebook.com/EuropaiParlament/
oldalon.
A közönség idén is szavazhat kedvenc filmjére a www.luxprize.eu honlapon, egészen 2020.
január 31-ig. Minden szavazó részt vesz egy sorsoláson, amelynek nyertese 2020
júliusában részt vehet a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol
kihirdetik a közönségszavazás nyertesét, és a LUX filmdíj következő évi
kiírásának tíz jelölt filmjét is bemutatják.
Zsarnai Gábor
PR/marketing
PR/marketing