Berente
Judit elismerése
A
World Transplant Games Federation (Szervátültetettek Világjátékának Szövetsége,
WTGF) két évvel ezelőtt hozta létre a Hírességek Csarnokát (angolul „Hall of
Fame”). A „Spirit of Leadership”kategória díja olyan személyeknek ítélhető oda,
akik a WTGF vezetőségében játszottak kiemelkedő szerepet. Az egyik díjazott 2019-ben
Berente Judit a Magyar Szervátültetettek
Szövetségének -, valamint 2001 óta a Szervátültetettek és
Művesekezeltek Európai Sportszövetségének az elnöke.
Kiss Erzsébet
és Nyárády Márta elismerése
Kiss Erzsébet testnevelő
tanár, újságíró és könyvszerkesztő több, mint 50 mozgásformának az ismerője,
sportmisszionárius. Az Öngyógyító emberek című könyvében olyan eseteket,
közöttük szervátültetetteket is bemutat, akik az orvosi kezelések mellett a
mozgást hívták segítségül a teljes gyógyuláshoz, és kimagasló eredményeket értek
el. Ennek kapcsán ismerték meg őt a Szövetség vezetői, és hívták meg az
öt éve kezdődött Képzett Beteg Programba, ahol a kezdetek óta hirdeti a mozgás
és a sport gyógyító erejét, és tanítja a szenior örömtáncot a résztvevőknek.
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége Kiss
Erzsébetnek a szervátültetettek rehabilitációja, edukációja és sportja
iránti önzetlen munkájáért A szervátültetettek szolgálatáért díjat
adományozta.
Nyárády
Márta hasonló elismerése oklevéllel
Díjátadók: Család- és ifjúságügyért
Felelős Államtitkárság képviseletében, Dr. Beneda Attila helyettes államtitkár,
Berente Judit MSZSZ elnök
http://kerzsisport.blogspot.com/