Az Artézi Galéria TÉRIDŐ címmel kiállítást rendezett 2019.szeptember 14-én
A kiállítás megtekinthető: 2019. október 10-ig.
A kiállítás megtekinthető: 2019. október 10-ig.
TÉRIDŐ
Török Gábor kiállítása
TÉRIDŐ címmel látható
kiállítás az Artézi Galériában. Ezzel a tárlattal nyitotta meg az óbudai
kiállítóhely működésének hatodik évében az új bemutató sorozatát. Török
Gábor a rendszeres kiállítók közé tartozik, 2016-ban már volt önálló
bemutatkozása, melyhez az Artézi Galéria művészeti vezetője, Németh Géza
katalógust is tervezett 12 olyan művének a reprodukálásával, amelyeknek
a címében is jelölte az időt, mint központi témát. Török Gábor
2018-ban, a galéria ötödik évfordulóját ünneplő csoportos kiállításon is
szerepelt, valamint a békéscsabai közös bemutatkozáson is. Ebben a
városban született 1960-ban. Képzőművész, tervező, grafikus, 1996-2010
között a Duna TV arculatáért felelős, animációk és videók alkotója.
Jelenleg az MTVA grafikusa. Tipográfiai ismereteit is hasznosítja
festményeiben, reliefjeiben, kollázsaiban.Török Gábor kiállítása
Kör és négyzet alakú, alapvetően geometrikus indíttatású faliképein leginkább az időmérés vizuális megjelenítésével foglalkozik. Egy vele készült interjúban így fogalmazott: „Mindenki vágyik arra, hogy az idő rabszolgájából az idő urává váljon, melynek egyik lehetősége, ha az életünket hasznosan éljük”. A falakon sorakozó munkák némelyike formáját, alakját tekintve különböző órákat idéz (falióra, karóra stb.), ám természetesen ezek sem a tárgyak maguk, hanem műtárgyak, a művész kreativitásának, műformáló képességének a következményei, a koncepció hordozói, akárcsak azok a kollázsnak nevezhető összetett alkotások, amelyekben áttételesebben, metafizikusan van jelen az idő. Az óraszámlap jelöléséhez római számokat használ design elemként. Az időtlenséget mutatják, valamint az idő és tér összefüggéseit.
Művei nagy részénél a felületet plasztikussá alakítja jelekkel és tényleges tárgyi elemekkel – például kavics – ezekkel is hangsúlyozva az idő és tér szétválaszthatatlanságát.
A kiállítás október 10.-ig látható az Artézi Galériában
Rajkó Andrea Fenya
Németh Géza
festőművész, az Artézi Galéria művészeti vezetője
A kiállítás honlapja:
http://www.artezi.hu/