Az Iparművészeti Múzeum Körforgásban című sorozatában Fazekas Valéria
kalaptervező dizájner kiállítása következik.
Körforgásban: Fazekas Valéria
Az Iparművészeti Múzeum Ráth György-villájában rendezett időszaki kiállítás-sorozat harmadik része
2019. szeptember 27 – december 15.
A Körforgásban című kiállítás-sorozatot az
Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztálya indította útjára. A
múzeum Üllői úti főépületének rekonstrukciója idején különösen fontos,
hogy mozgásban tartsuk a gyűjteményt. A Körforgásban
című sorozat keretében arra kérünk kortárs dizájnereket, hogy miután
megismerkedtek a múzeum nemzetközi színtéren is páratlanul gazdag
gyűjteményével, válasszanak ki egy tárgyat, tárgycsoportot, ami
munkájukat inspirálja, és azokra reflektálva hozzanak létre
saját dizájnt. A múzeumi gyűjtemény inspirációjára megszületett dizájn
maga is a gyűjtemény részévé válik, mely további kiállítási relációkra
nyújt lehetőséget.
A sorozatot 2018-ban az Artista Stúdió
kiállításával indítottuk útjára, melynek eredményeként három egyedi
öltözékkel és ehhez tervezett kiegészítőkkel bővült a múzeum
gyűjteménye. A sorozat második
kiállítója Maria Jeglińska lengyel dizájner volt, aki egy 1969-ben Mikó
Sándor által tervezett karosszéket választott inspirációs forrásként,
és ebből ihletet nyerve mobil falakat tervezett. A
kiállításnak legalább olyan fontos része a tervezés folyamatát bemutató
film, mely a látogatók számára betekintést nyújt a kulisszák mögötti
világba.
Harmadik meghívottunk
Fazekas Valéria kalapdizájner, aki két díszedényt választott ki a
gyűjteményből, melyek több tucat kalap elkészítésére inspirálták.
Fazekas Valéria 1987-ben szerzett diplomát a Magyar Iparművészeti
Főiskolán, ahol Szilvitzky Margit volt a mestere. A
dizájn és képzőművészet határán mozgó kalapjaira egyaránt jellemző a
viselésükből adódó folyamatos változtathatóság, az anyag és a forma
játékossága, valamint a térbeli dimenziók közötti léptékváltás
egyensúlya. Alkotásai az organikus, légiesen alakítható, univerzális
formáktól a plasztikusabb, szoborszerű, képzőművészeti objektekig
terjednek. A kalapok különlegessége, hogy viselőjük személyiségét
is képesek megváltoztatni aszerint, hogy miként rögzítik őket a
testen. Fazekas Valéria kalapjai rendszeresen szerepelnek nemzetközi és hazai kiállításokon.
Kurátor:
Horváth Judit PhD, az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztályának vezetője
KÍSÉRŐ PROGRAMOK:
2019. október 3. 18.00-19.30
Építészet és kalap
Hogy
függ össze építészet és kalap? Milyen kérdések merülhetnek fel, melyek
mindkét dizájnra vonatkoztathatók? Hogy jelenik meg a kalap mint
szimbólum egy építész számára. Van-e olyan épület, melyet
kalap inspirált, és viszont?
Az
Iparművészeti Múzeum főigazgatója, Cselovszki Zoltán építész és a Ráth
György-villa állandó kiállításának belsőépítészeti tervezője, Somlai
Tibor beszélget Fazekas Valériával építészet és kalap kapcsolatáról.
A beszélgetés résztvevői: Fazekas Valéria dizájner
Somlai Tibor belsőépítész
Cselovszki Zoltán építész, az IMM főigazgatója
A beszélgetést vezeti: Farkasdy Melinda művészettörténész
A programra regisztrálni szükséges!
2019. október 10. 18.00-19.30
Fraktálelmélet és dimenzióváltások,
avagy technikák és alapanyagok a kalapkészítésben
A
kiállításhoz kapcsolódó program a kalapkészítés olyan részleteibe nyújt
bepillantást, amelyek még a szakmabeliek számára is okozhatnak
meglepetéseket. A beszélgetésen
igyekszünk feltárni, hogy különböző korokban és földrajzi helyeken
milyen technikákat és anyagokat használtak kalapkészítésre. Vajon van-e
speciálisan magyar, akár Budapesthez kötődő technika, alapanyag?
Amellett, hogy szó lesz a kalapgyártás ipari oldaláról
is, kifaggatjuk a művészt, van-e saját fejlesztése. A kurátor Fazekas
Valériával beszélget.
A beszélgetést vezeti: Horváth Judit kurátor
A programra regisztrálni szükséges!
2019. november 14. 18.00-19.30
A modern nő és a kalap
A
beszélgetés során elsősorban azt járjuk körül, hogy a korszellem hogyan
jelenik meg a kalapviselési szokásokban. Mit szimbolizál a kalap? Hogy
hat a személyiségre, megváltoztatja-e viselőjét? Milyen
eseményhez milyen kalapot hordunk? Mi a kalap funkciója és mennyiben
függ össze a dizájn a praktikummal. Beilleszthető-e a kalap a mai
hétköznapokba? Jakab Julit többek között arról kérdezzük, mennyire
merült el a kalapok világában a Napszállta című film előkészületei
során.
A beszélgetés résztvevői:
Fazekas Valéria dizájner
Jakab Juli színész, a Napszállta című film főszereplője
A beszélgetést vezeti:
Horváth Judit kurátor
A programra regisztrálni szükséges!
2019. december 12. 17.00-18.00
Kurátori tárlatvezetés