Csalóka instaversek
Erdős Virág ötvenedik születésnapja alkalmából gyűjtötte össze
több mint ötven új versét. Csalóka instaversek, saját fotókba ágyazott
rímes szövegek: pillanatfelvételek az országból, ahol élünk.
|
Humoros kalandregény
Két Nobel-díjas tudós bejelenti egy párizsi luxusszálloda
lakóinak, hogy a következő napokban egy kísérletben fognak részt venni. A
történetet egy huszonéves fiú meséli el, aki nem olyan rég még
Magyarország leggazdagabb embere volt. Most azonban nincstelenül fut a
rendőrség elől. Épp abban a hotelben keres menedéket, ahol a furcsa
emberkísérlet zajlik. A Vak majom, Fehér Boldizsár első
regénye, letehetetlen olvasmány. Humoros kalandregény a
felelősségvállalásról és az ember helyéről a világban.
|
Szerződés a valósággal
György Péter új esszékötetében a hidegháborús években
létrejött művészeti világ összeomlását veszi szemügyre; emellett a
képzőművészettől független esettanulmányokon keresztül mutatja be az
azokkal egykor párhuzamosan létezett, a valósággal kötött kulturális
szerződések működését. A könyv egyik fő kérdése: „Miféle esztétikai,
művészetnek tekintett legitimációs segítséget kaphat a politikai hatalom
az elittől az elnyomás rendszereinek fenntartásában, miféle hamis pénzt
és ígéretet a politikai emancipáció évtizedes elmaradásának
elfedésére?” Irodalmi (Samuel Beckett művei; magyar szerzők – Gyarmati
Fanni, Karinthy Ferenc, Király István, Ortutay Gyula, Rónay György –
naplói) és kortárs képzőművészeti (a háború utáni angol realista
festőcsoport, a School of London jeles tagja, Frank Auerbach; valamint a
világhírű dél-afrikai képzőművész, William Kentridge)
példák mellett a
napjainkban hallatlan népszerűségre szert tett televíziós sorozatok (True Detective, The Leftovers) elemzésén keresztül keresi kérdésére a választ a szerző.
|
Horváth Viktor: Möbion
„Aki rászokott, az elveszett”
Mi lenne, ha a gonosz meggondolná magát, és úgy döntene, hogy
inkább visszamegy, és bocsánatot kér? Mit szólnának Birodalma lakói,
amikor kiderülne uralkodójuk és főpapjuk árulása? És mi lenne a
Birodalmával nélküle?
Horváth Viktor Dante nyomdokain haladva-ugrándozva kutatja az
esszenciát, főhősében pedig felsejlik Bulgakov Wolandja is a maga
fenséges komolyságával és feneketlen alpáriságával. Disztópia, álom és
fantázia, világvízió, a sci-fi és a groteszk műfajai keverednek ebben a
pokloktól a mennyekig tartó, elképesztően vicces és izgalmas utazásban.
|
Neszlár Sándor kötete izgalmas kísérleti próza: a szerző
minden lefutott kilométerhez ír egy mondatot. Ezekből a mondatokból áll
össze a regény, amelyet a futó hol koncentrált, hol szabadon áramló
gondolatai és képzettársításai töltenek meg élettel. Mondatai is
különlegesek: szinte mind személytelen, elfedni próbálja elbeszélőjét.
A futóírás kísérlete meglepő eredménnyel zárul. A személytelen
megfogalmazás végletesen személyessé teszi a szöveget. Mindegy is, hogy
az ismeretlen elbeszélő férfi vagy nő, öreg vagy fiatal, író vagy épp
egy ács nevelt fia, hiszen észrevétlenül a barátunk lesz. Tanúi leszünk
küzdelmeinek és szabadságának. A futás ritmusa szerint ismerjük meg
élete fontos pillanatait, járjuk be meghatározó helyszíneit.
Így lesz a futás és az olvasás találkozás: 1111 kilométerről 1111 mondat. Az Egy ács nevelt fiának lenni rejtett önéletrajz, amely az olvasót is arra készteti, hogy bejárja saját élete terepeit, lefuttassa saját mondatait.
|
Szálinger Balázs Köztársasága különleges költői
körutazás, mely napjaink Magyarországáról indul, hogy a három műnemen
(líra, dráma, epika) és Róma birodalmán keresztül a közeljövő
Budapestjére térjünk vissza. Szálinger nagy témája a közélet és a
magánélet egymástól elválaszthatatlan egységellentéte. A feszült
egymásrautaltságot humorral és iróniával, sokszor a történelem
segítségével oldja fel, ez távolítja és nagyítja a Köztársaság
tétjét: hogyan tudunk hitelesen megszólalni privát dolgainkról a
nyilvánosság előtt? Hogyan lehet közünk saját magunkhoz a mindenkori
többieken keresztül? Ezt járja körül több versciklusban és egy drámában,
hogy a Háború című utópisztikus szerelmi verses elbeszélés
zárja a könyvet. Napjaink Budapestje, látszólag minden rendben, mindenki
rohan, teszi a dolgát, tehát semmi sincs rendben. Ugyanazon a napon
robban
ki a III.
világháború, és érkezik visszafordíthatatlan pontjához egy szakítás is.
A Köztársaság Szálinger pályájának fontos állomása: összegzés
és előretekintés egyazon mozzanatban. A költő játékos és termékeny lírai
teret hozott létre, melyben a műnemek és a műfajok, a témák és a
motívumok is változatos módon illeszkednek a kötet történetívéhez. A
köztársaságok, a respublikák közös részeihez.
A 2012-ben megjelent könyv megkapta az Artisjus-díj irodalmi díját és a
Szépíró Díjat, a kötetben található színdarab pedig az évad legjobb
magyar drámája lett a Színházi Dramaturgok Céhénél.
|
MÁNDY 100
Válogatott novellák
Senki sem ismerte nála jobban a budapesti bérházak, presszók,
uszodák és focipályák világát, és senki sem tudta nála jobban, hogy a
nagy felfedezésekhez nem feltétlenül kell elutazni: elég egy választott
világot minél közelebbről szemügyre venni.
Mándy Iván a XX. századi magyar próza egyik legjelentősebb,
besorolhatatlan, mindig újra és újra felfedezett klasszikusa. Novellái
éppolyan feledhetetlenek, mint ifjúsági regényei vagy a Régi idők focija
című film alapjául szolgáló írások, mégis ezek a novellák jelentik az
életmű esszenciáját. A szerző születésének századik évfordulója
alkalmából megjelent könyv Mándy legjobb történeteiből ad válogatást, a
kötetet szerkesztő Darvasi Ferenc értelmező életrajzának kíséretében.
|
„Szeretve tisztelt főcsatár”
Valóban idegenkedett Mándy Iván a levelezéstől? Különbözik a
próza- és levélírói nyelve? Nem szeretett különösebben irodalomról
beszélni? Törődött az alkotásai sorsával? A külföldi megjelenéssel?
Tényleg annyira szerették a pályatársai? Gyakran beszűrődött az élete a
prózájába? Általában arról írt, ami a közvetlen környezetében történt?
Tetőtől talpig úriember volt? Művész létére egyfajta civil magatartás
jellemezte? Csak kávéházban, futballpályán, moziban érezte jól magát?
Kizárólag Pest érdekelte, a vidék, a természet viszont hidegen hagyta?
Zárt világban élt? Nem tartotta a kapcsolatot a rokonságával? A házasság
megváltoztatta? Volt nagy szerelme a felesége előtt? A humora soha, még
a legnehezebb években sem tűnt el? Sok kérdés, sok sztereotípia –
mindet mérlegre tehetjük Mándy most először kézbe vehető levelezését
olvasva, amelyet Darvasi Ferenc bőséges,
informatív
jegyzetanyaggal és különleges fényképekkel ad közre.
|
IDŐMÉRTÉK
Fekete Vince új verseskötete, a Szárnyvonal több
vágányon is fut. Fekete egyfelől a kizökkent idő természetével
foglalkozik. A kizökkent idő egyfajta más-idő, ünnep, az időn kívüli idő
eksztázisa. A lopott és talált idő természetét egy szerelem
viszontagságain keresztül érzékelteti. A könyv másik tétje: miképpen
lehet érvényesen egy olyan klasszikus zsánerhez fordulni, mint a
természeti líra – anakronizmusok nélkül. A versek több műfajhoz is
köthetők: gondolati költemények, tájversek, csendéletek, elégiák,
monológok, szonettek. A formai gazdagság is jelzi a székelyföldi költő
lírájának klasszicizálódását. Ez azonban semmiképpen sem jelent holmi
zárt esztétikát, iskolás rendet. Fekete verseiben a feszültség éppen a
visszafogottság révén lesz igazán erőteljes, meghatározó versszervező
elem. A könyv verseiben, nemegyszer páratlan erudícióval megírt egyetlen
mondatnyi
költeményeiben a kizökkent idő, akár az ingaóra, vissza is zökken, hogy
felmutassa, miképpen egészítik ki a hétköznapok az ünnepeket. A Szárnyvonal indulási oldala a posztklasszikus erdélyi líra, az érkezési peron pedig napjaink izgalmas költészete.
|
Szálinger Balázs: 361°
Szálinger Balázs új kötete részletekben gazdag nagytotál, lírai körpanoráma, előző kötetének (360°)
sajátos és izgalmas továbbírása. Folytatás, de még inkább újabb
vetület. Nem egyetlen pillanatfelvétel, hanem felvett pillanatok
páratlanul izgalmas sorozata. A könyv lapjain egy teljes közép-európai
világ bontakozik ki fokról fokra, színről-színre a zalai domboktól
Bözödújfaluig: tájjal és idővel, újabb és újabb rétegekkel; természettel
és történelemmel, illetve e kettő szintéziseként: természettörténettel.
„Dunántúl összes nyűge, hogy Európa tenyere, / Amit kinyújtattak egy
keleti, sztyeppés ügy fele” Ebben a különleges, szikes-metaforikus
térben mozoghatunk Szálinger új verseskönyvében.
|
|
|
|