Július 27-én
pénteken, a Queen legendás 1986-os Népstadion-koncertjének 32. évfordulóján
nagyszabású emlékprogramot rendeznek a XV. kerületi Pólus Moziban. A
felejthetetlen estét a Hungarian Rhapsody című másfél órás koncertfilm
nagytermi vetítése mellett beszélgetésekkel, élő tribute-muzsikával és
kiállítással idézik meg.
A magyar popkultúra
és rocktörténelem egyik legjelentősebb mérföldköve minden kétséget kizáróan a
Queen budapesti koncertje volt 1986. július 27-én. Ez volt az első
stadionkoncert Magyarországon, sőt a „Vasfüggöny” mögött, amelyen a világ
élvonalába tartozó rockzenekar lépett fel. A felejthetetlen koncert az együttes
utolsó, 1986-os "Magic" turnéja keretében valósult meg. A
csillagászati költségvetésű koncert elé számtalan akadály gördült részben az
állami bürokrácia útvesztői, részben finanszírozási problémák miatt. A sokáig
lehetetlennek tűnő vállalkozást végül úgy sikerült megvalósítani, hogy Hegedűs
László főszervező és társai vállalták, professzionális koncertfilmet készítenek
az estéről az elérhető legjobb minőségben, 35mm-es filmre. Miután hosszas
lobbizás után az állami szervektől is zöld lámpát kapott a vállalkozás,
megindult a lázas szervezés, és a többi már történelem...A koncert máig
emlékezetes pillanata, amikor Freddie Mercury a 72.000 fős közönséggel együtt
énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt... című magyar népdalt, olyan ismert
slágerek társaságában, mint a Kind of Magic, I Want to Break Free, Radio Ga Ga
vagy a We Will Rock You.
A koncert
rögzítésének idejére gyakorlatilag a teljes magyar filmgyártás leállt, a MAFILM
minden létező szakembert és eszközt a helyszínre irányított. A film rendezője
számos kultikussá vált magyar zenés film, köztük A kenguru rendezője,
Zsombolyai János lett, aki lelkes Queen-rajongóként Mihály György producerrel
együtt maximális energiával vetette bele magát a munkába és rendkívül jól
megtalálta a közös hangot a zenekarral is. A film vezető operatőre a számos
Oscar-díjas film képi világáért felelős Ragályi Elemér volt. A 17 kamerával,
35mm-es filmre rögzített koncertfilm készítése során számtalan trükköt és
speciális megoldást kellett bevetni, ám a teljes stáb kiváló munkájának
köszönhetően egy valóban világszínvonalú koncertfilm született „Magic – A Queen
Budapesten” címmel, ami többek között 1987-ben, Londonban a British Video
Awards díjkiosztóján elnyerte az év Legjobb zenés filmje díjat.
Az zenekar 2012-ben
digitálisan restauráltatta a képet és 5.1-ben újrakeverték a hangot. A
Hungarian Rhapsody címmel újra kiadott koncertfilm fantasztikusan adja vissza a
koncertet és előkészületeit.
A felejthetetlen
1986. júliusi este 32. évfordulóján, 2018. július 27-én pénteken nagyszabású
emlékprogramot rendeznek a XV. kerületi Pólus Moziban, ahol a hollywoodi
premierfilmek bemutatói mellett már jó egy éve „Rock Klub” néven koncertfilm
sorozat is zajlik, beszélgetésekkel kísért vetítésekkel és alkalmanként
élőzenés felvezető koncerttel. A Queen-emlékprogramra a fentiek jegyében
szintén különleges kísérőprogramokkal készülnek a szervezők. A vetítés napjával
kezdetét veszi a „Queen '86”
című egyhetes relikvia-kiállítás az 1982 óta működő, kezdetben underground
klubként működőm majd később hivatalosan is bejegyzett Hungarian Queen Fan Club
jóvoltából. A Pannonia Entertainment forgalmazásában vászonra kerülő Hungarian
Rhapsody koncertfilm nagytermi vetítése előtt, 19:00 órától Mihály György producer köszönti a közönséget
és mesél a koncertszervezés kulisszatitkairól. Ezt követően Szabó Gergely
„Szög” zongorista-zeneszerző, az Unplugged Pressure tribute-formáció tagja ad
elő Queen-átiratokat zongorán, majd háromnegyed 8 körül kezdetét veszi az
évfordulós filmvetítés a Pólus Mozi 120m2-es vászonnal és vadonatúj vetítés-és
hangtechnikával felszerelt Nagytermében. Végül a film után egy különleges
kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik a program, ahol a koncertfilm
megszületésének rejtelmeiről Szabó Gábor, a film egyik operatőre valamint Pósán
Zsuzsa és Miklós Mária, a film vágói fednek fel kulisszatitkokat a mozivásznon
látott koncertfilm megszületésének rejtelmeiről. A beszélgetések moderátora
Gerebics Sándor filmrendező, rádiós műsorvezető.
A
Queen-emlékprogramra jegyek kaphatók a Pólus Mozi jegypénztárában és honlapján.
Részletek a http://www.poluscentermozi.hu
oldalon olvashatók.
kapcsolat: