SI
Minden hétvége gyereknap – indul a Generali Gyerek Sziget
Most szombaton végre ismét a gyerekeké lesz a Hajógyári
sziget és egy mesés, játékos birodalommá változik négy hétvégén át,
egész júniusban. A nyitónapon, június 2-án itt lesz a kicsik
szupersztárja, Halász Judit, míg másnap a Kaláka szórakoztatja őket. De
lesz még színház, valamint Jógakaland és Gladiátor futás is ezen a
hétvégén. Mindezt ráadásul ingyen!
Már megszokhattuk, hogy ha június, akkor Gyerek Sziget és ez idén sem lesz másként. A nyitónapon, június 2-án a színpadon a Világszép nádszálkisasszony és A kíváncsi Kiselefánt történetén ámulhatnak a gyerkőcök, utána pedig Halász Judit koncertjével indulhat a buli! A vasárnap Az aranyszőrű bárány, a Bogár muzsika és végül a Kaláka mulatságával lesz teljes, de a színpadi programon túl is egy seregnyi izgalom várja a cseppségeket és a nagyobbakat is.
Itt lesz az összes régi kedvenc: Állatsimogató, az artisták világába betekintést nyújtó Karamella Cirkuszvilág, a sokszínű Kukutyin, a Csodák Palotája, a Játékbirodalom, az égig pattintó ugrálóvárak, a csodák bölcsőjeként működő Kézműves Palota, a Kerek Perec gasztronómiai játszóház, a MiniAldi, a Rossmann Ringató Liget, a Minimax Sátor és a Modellezők tere is.
A Generali KRESZ Parkban tanulhatják a gyerekek a biztonságos közlekedés alapjait, az Elevenpark-laserparkban a harcos kedvűek lőhetnek célba, az M2 pedig egy biztonságos kalandparkkal várja a lurkókat. A Generali Sportparkban két-két hétvégente más sportokat lehet kipróbálni. Az első két hétvégén a Gladiátor Run Akadályfutáson van a sor, ami egy kiskamaszoknak épített pálya, izgalmas akadályokkal.
A Shaolin szerzetesek nem kevés ügyességet és erőt igénylő akadálypályáját is ki lehet próbálni az első hétvégén A Sárkány kertje Shaolin akadálypályán, ahol Kung-fu Wu-Kung és oroszlántánc-bemutató is lesz.
De nem csak Shaolin szerzetesek, artisták vagy éppen kalandorok
lehetnek a gyerekek ezen a hétvégén, ugyanis ideköltözik a Siklósi Vár
is Királylány-és apródképző játszóházukkal. A középkori
jellegű játszóházban a család összes tagja beöltözhet apródnak vagy
hercegnőnek, hogy utána elkészítsék a fotót az uralkodói családról.
Csak ezen a hétvégén lesz Jógakaland, ahol egy
szuper élményben lehet része az egész családnak. Itt egy mesén keresztül
ismerhetik meg a jóga örömét, és míg átmozgatják magukat, a bajba
jutott állatoknak is segítenek eljutni Durmi mackóhoz, a nagy medvéhez.
Amíg a gyerekek játszanak, a Generali Szűrőbuszban
ezentúl, szombatonként ingyenes vérnyomás-, vércukor-,
koleszterinszint-, testzsír-mérés, szemészeti és bőrgyógyászati
vizsgálat van, hogy mindenki egészségesen vághasson neki a nyárnak. A Családbarát Óbuda pontja
elsősorban a szülőket várja, ahol tapasztalatot cserélhetnek, orvossal
konzultálhatnak a gyermekek fejlesztéséről, táborokkal ismerkedhetnek
meg és legyen szó kezdő családalapítókról vagy többgyermekes
veteránokról itt közösséget találhatnak.
A részletes programokért érdemes felkeresni a www.gyereksziget.hu oldalt.
forrás: presspresso