Idén is megnyílik Szentendrén az Art Capital a tavalyi nagy sikerű nulladik év után. 2017 témája az otthon és az otthontalanság
– e köré épül a hazai és külföldi műveket egyaránt bemutató, klasszikus
és formabontó, több mint egy tucat kiállítás. Kezdetnek máris a 7-én
nyíló, a huszonegyedik század egyik legégetőbb kérdésével, a társadalmi
átrendeződéssel foglalkozó MIG 21 kollektív kiállítást ajánljuk, majd Bakos Tamás, az utcáról a műterembe kerülő autodidakta festő arcképeit és egy cseh üzletember, Robert Runták gyűjteményét, mely térségünk művészetéről ad színes, átfogó képet; honi művészeink közül pedig Szabó Zsuzsanna átalakuló fonalai és házai, valamint Bukta Imre tyúkjai szórakoztatják és gondolkodtatják el a nagyközönséget.
A nyár folyamán nyílt kiállítások közül pedig még láthatók a szabadtéri public art művek a Bizottság–ligetben és a Barcsay Múzeum udvarán, illetve a Szentendre elmúlt évtizedeinek festészetét bemutató Szentendre felett az ég.

|
|
|
|
|||||
| Megnyitó! Szeptember 12-én, kedden 18 órakor nyílik az Előhívás című kiállítás a Ferenczy Múzeum Szentendre termében. tovabb | forrás: muzeumicentrum.hu |