Idén is közvetítik André Rieu hagyományos
nyári koncertjét a magyar mozikban
A világhírű holland hegedűművész
hagyományos júliusi koncertjére a világ minden tájáról több tízezer rajongó
érkezik Maastrichtba. A három órás műsort nem csak a helyszínen élvezheti a
közönség, műholdas közvetítéssel világszerte, köztük Magyarországon kilenc
helyszínen is bemutatják a filmszínházakban.
A több mint 40 millió eladott albumot és
DVD-t, számos nagy sikerű világturnét és budapesti koncertet maga mögött tudó,
sokak által a „Keringők királyának” is nevezett André Rieu minden év júliusában
nagyszabású koncertet ad szülővárosában, a középkori emlékeket őrző
Maastrichtban. A koncerten állandó zenekara, a 60 tagú Johann Strauss Orchestra
mellett nemzetközi sztárvendégek, szoprán és tenor énekesek is közreműködnek,
Rieu pedig igazi hangszer-ritkaságon, egy 1732-es Stradivari-hegedűn játszik.
Ezek a maastrichti esték André Rieu évente több mint 600.000 nézőt vonzó
világturnéinak a legnépszerűbb epizódjai. 2016-ben hetven országból több mint
80.000-en utaztak Maastrichtba, hogy részt vegyenek az élő koncerten és
világszerte további negyedmillió rajongó követte az eseményt a mozivetítéseken.
Magyar feliratos előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=20gqD1zO1E8
A legnépszerűbb keringő klasszikusokból,
opera- és operett áriákból, musical- és filmzene betétdalokból, pop- és
világzenei feldolgozásokból összeállított három órás műsort műholdas
közvetítéssel juttatják el a vetítővásznakra. A szervezők évről évre egyre
magasabb színvonalú rögzítési technikákat alkalmaznak, hogy a nézőknek hasonló
koncertélményben legyen részük, mintha ott lennének a helyszínen. A
moziközvetítés házigazdája Charlotte Hawkins, aki közvetlenül a koncert
befejeztével egy rövid interjút készít André Rieu-vel, amit kizárólag a
mozinézők láthatnak. A 2017-es koncert különlegessége, hogy idén ünnepli 30.
születésnapját az Andre Rieu által alapított Johann Strauss Orchestra. A válogatott
zenészekből összeállított, kezdetben még csekély létszámú maastrichti zenekar
az első időkben még André fiának általános iskolai osztálytermébe jártak
próbálni, azóta már a világ legnevesebb stadionjaiban és koncerttermeiben
játszhatnak.
A popzenei stadionkoncertekkel vetekedő
látványvilágú koncertet idén már 9 magyarországi helyszínen is élvezheti a
közönség, a színpadi produkciók moziközvetítéseire és filmklasszikusok újbóli
bemutatására specializált Pannonia Entertainment forgalmazásában. Budapesten
július 27-én a Pesti Vigadóban, 28-án a Puskin Moziban, 29-én a csepeli Kultik
Moziban és augusztus 4-én a Várkert Bazárban vetítik, emellett többek között
Pécsett, Szolnokon és Szegeden (július 22.) és Szombathelyen (július 28.) is
műsorra tűzik André Rieu 2017-os maastrichti koncertjét.