Itt világít az asztalomon a gyertya.
Ma egy éve hagyott itt bennünket minden idők legkiválóbb
zongora-kísérője, művésztársunk, Gyarmati István.
Sok évtizedig szerkesztőként és műsorvezetőként dolgoztam vele
koncerteken, televízióban, művelődési házakban.
Azóta sincs hozzá hasonló alkotó-társam!
Számos műsoromat csak vele tudtam igazán megbeszélni, az ő javaslatait
megfogadva sikerült jobbnál jobb összeállítást megvalósítani.
Csodálkozva figyeltem, amikor az öltözőkben összefutottunk az előadókkal,
s Pista próba nélkül, csak a kottába belenézve, máris képes volt színpadra
menni. Hihetetlen zenei tudása, alkalmazkodó képessége volt. Alázattal kísérte
a művészeket, akár prózai színészről, akár operaénekesről volt szó.
Legendás volt amerikai vendégszereplése Simándy Józseffel, ahol úgy
kísérte a nagy tenorista Bánk bán áriáját, hogy tizenkét perces vastaps után
sem tudták befejezni a műsort.
Immár több mint tíz éve jártunk ketten, és sok-sok művésztársunkkal az
Ódry Színészotthonba is, hogy évente kétszer, októberben az idősek hetén és
februárban, farsangkor, mindig felvidítottuk egykori kollégáinkat. Gyarmati
István első szóra vállalta a fellépéseket, gázsi nélkül, hiszen az otthonnak
nem volt erre anyagi lehetősége. Neki természetes volt, hogy segítsen, hogy jó
műsort csináljunk.
Gyarmati István olyan váratlanul fejezte be földi pályafutását, hogy
most, még egy év után sem tudjuk felfogni, hogy nem számíthatunk már rá.
Hihetetlen, hogy egy éve már nincs köztünk! Nagyon, nagyon hiányzik az
egész magyar művész-társadalomnak!
Felesége, Éva asszony csodálatosan szép sírkövet állíttatott hamvai
fölé.
Drága Pista! Nyugodj békében, nem csak felvételeid maradtak ránk, hanem
személyiséged is példa számunkra!
László Zsuzsa
