Szombaton
este hatalmas sikerrel
kezdte hódító útját a Balance című
műsor, amelyben – ahogy a szokatlan név is sejteti – a főszerep az egyensúlyé.
A produkciót december 31-ig láthatja a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban.
Annyira
természetesnek tartjuk, hogy az egymásba vetett bizalom nélkül nehezen létezhet
az ember, hogy nem is gondolunk rá. A Balance
nyújtotta élmények után – ha akarjuk, ha nem – másképpen látjuk a világot.
Otthon az önfeláldozó feleség, a támaszra vágyó gyermek, vagy a munkatársak
láttán. Egymásra utaltak vagyunk valamennyien, akiknek jól esik, ha jó időben,
jó helyen belekapaszkodhatunk valakibe, ha baj van. Lényegében ez a jelentősége
a Balance-nak, amelynek fellépői apró
mozdulataikkal, egymás iránti alázatukkal, összetartozásukkal, közös
sikereikkel megfogalmazzák mindazt, amire nekünk van szükségünk. De nem
gondolunk rá, mert annyira természetesnek tartjuk, hogy az egymásba vetett
bizalom nélkül nehezen létezhet az ember.
Az előadás fellépői között szerepel a moszkvai Idol
fesztivál Arany Közönségdíját elnyerő Gerling csoport magasdrót- és halálkerék-számával,
igazi magyar virtust, tradicionális produkciót láthat a közönség a Teibler
csoport előadásában, az X-Treme Brothers egy handstand számot mutat be kivételes
egyensúlyérzékkel és összehangolt mozgással. A keleti varázs és a páratlan
ügyesség találkozik a rendkívül tehetséges lábzsonglőr, Kimberly Lester
produkciójában, míg a vidám pillanatokról Pascal bohóc gondoskodik. Az
akrobatika elemeit is felhasználva mutatja be zsonglőrprodukcióját az ukrán
White Fantasy, míg a Flying Farfans különleges kereszttrapéz-számával hódít a
levegőben. Nem mindennapi bátorságról és kölcsönös bizalomról tesz
tanúbizonyságot a Duo Claire formáció, a perzsacicák és oroszlánok pedig bármire
képesek a simogató kezek irányítása alatt. A műsor egyik legdinamikusabb száma a
Flying Ball kosárlabda show-ja, amely a fiatalok és sportkedvelők kedvencévé
válhat.
Tudta ön,
· hogy
a Balance-ban igazi magyar virtust,
ezzel együtt, vagy éppen ezért, tradicionális produkciót lát a közönség a
Teibler csoport előadásában, akik célul tűzték ki, hogy felelevenítsék az egyik
legklasszikusabb magyar artistamutatványt, a deszkaszámot,
· hogy
a cirkuszba járók ezentúl minden egyes előadást követően találkozhatnak a
fellépőkkel, közösen szelfizhetnek, autogramot kérhetnek tőlük, így átjárhatóvá
válik a nézők és artisták világa közötti misztikus határ, hogy a cirkuszművészet megújítása kapcsán ARTista Café címmel havonta ingyenes előadásra, beszélgetésre hívják a nézőket a Fővárosi Nagycirkuszba.
maciva.hu
maciva.hu