2014. január 11., szombat

A Liszt Ferenc Kamarazenekar hírlevele 2014. január

SI

Kedves Barátunk!

Fogadja szeretettel 2014. januári koncertjeink híreit:
    Engedjék meg, hogy elsőként mindannyiuknak sikerekben gazdag új évet kívánjunk!

Zenekarunk kiemelkedő évet zárt: 79 koncertet adtunk, ebből 22 külföldön és 57 belföldön valósult meg. Ez rekordszámú hangverseny, ami sok munkát, felkészülést jelentett-de örömmel tettük. 
Találkozzunk 2014-ben is!
 
Március 9-én a BMC-ben Harcsa Veronika énekesnővel lép fel együttesünk
Március 9-én a tehetséges, fiatal énekesnővel, Harcsa Veronikával adunk egy különleges koncertet a Budapest Music Centerben. Veronika 2007-ben a Too Early c. számával vált ismertté Magyarországon, s Speak Low c. albuma Japánban már 2007-ben, a megjelenés évében a legnagyobb japán lemezbolthálózat, a Tower Records vokális jazz eladási listájának csúcsúra ugrott. Zenei fesztiválok résztvevőjeként már 20 országban fellépett, s számos formációban részt vett.  
2010-ben a frissen megalakult Bin-Jip együttes énekesnője lett, 2011-ben megjelent Lámpafény címmel a magyar költők verseit megzenésítő albuma.

Zenekarunkkal Veronika Gershwin-dalokat ad elő.

2014. március 9., 19:30, BMC
Stravinsky: Concerto in D
Gershwin- dalok:
      Embraceable you - Amikor átölellek
      Do it again - Ne hagyj itt még
      Someone to watch over me - Senki sem vigyáz rám
Gershwin: Lullaby (vonószenekarra)
Gershwin-dalok:
      It ain't necessarily so - Az lehet, hogy igaz se volt
      Summertime - Jön a nyár
      Bidin' my time - Várhatok még
*****
Dvorak: Nocturne
Dvorak: Szerenád 

Diákoknak és nyugdíjasoknak 50% kedvezmény!
 
2014. január 30.: Pergolesi Stabat Materével indul koncertsorozatunk a Zeneakadémián
 Pergolesi csodálatos művét, a Stabat Matert és Beethoven Esz-dúr szeptettjét hallhatja közönségünk a 2014-es sorozatunk első hangversenyén a Zeneakadémia Nagytermében. Pergolesi darabjában Csereklyei Andrea és Megyesi Schwartz Lúcia énekesnők lesznek vendégszólistáink. A sorozat következő estjén, a március 6-i koncerten a zongorista David Fray lép fel a zenekarral, míg  május 8-án Mayuko Kamio hegedűművészt hallhatja közönségünk.
forrás: http://www.lfkz.hu/