SI
A Liszt Ferenc Kamarazenekar jubileumának kiemelt eseménye a november 21-i
születésnapi koncert a felújított Zeneakadémia Nagytermében. A 2012/13-as
évad hangversenyekben gazdag sorozata után a felújított Alma Materben ünnepel
közönségével az együttes.
A 2012/13-as jubileumi évadban világszerte 89 koncertet adott az együttes: a
mozgalmas évad során az amszterdami Concertgebouw-ba és Dél-Amerikába is
eljutott. A 2013-as éven is átívelő ünnepségsorozat keretében november 21-én a zenekar
a megújult Zeneakadémián ad születésnapi koncertet.
„Úgy gondoltuk, megvárjuk, míg elkészül a Zeneakadémia és ott rendezzük
meg az igazi jubileumi hangversenyünket- mondja Rolla János, az
együttes művészeti vezetője. „A
Zeneakadémia az együttes otthona, innen indultunk, végzős diákként, itt hoztuk
létre az együttest 1963-ban.
Az I Musici di Roma első magyarországi szereplése
nagy hatással volt ránk, elhatároztuk, hogy mi is megpróbálunk hasonló
összeállításban felépíteni egy zenekart. Felkértük Sándor Frigyest, a zenekar későbbi
művészeti vezetőjét, hogy segítsen ebben a munkában. Sokat köszönhetünk neki,
rengeteget foglalkozott velünk egészen 1979-ben bekövetkezett haláláig. Ezért
is örülünk, hogy fennállásunk 50. évfordulóján emléktáblát kaphatott a XIII.
kerületi Önkormányzattól – a zenekar fenntartójától - a ház, amelyben lakott.
(a XIII. kerületi Kresz Géza utca 17. szám).
A Liszt Ferenc Kamarazenekar így az idők során kialakította saját
hangzásvilágát és játékstílusát, amely azóta is jellemzi.”
Sándor Frigyes s később Rolla János vezetésével az együttes az évtizedek alatt
több, mint ötven országban fellépett s olyan jelentős hangversenytermekben
játszott, mint a New York-i Carnegie Hall, a tokiói Suntory Hall, a sydneyi
Operaház vagy
a párizsi Théâtre de la Ville. A tagok cserélődtek, a hangzásvilág megújult-
ezt kívánja megmutatni november 21-én a zenekar Bartók Béla Zene húros
hangszerekre, ütőkre és cselesztára c. darabjával a 30 éves Amadinda
Ütőegyüttes közreműködésével valamint Franz Schubert C-dúr vonósötösének
vonószenekari átiratával.
A 2013/14-es évadban a 2014. január 30-án induló bérletsorozatát is ezen a
helyszínen rendezi a zenekar David Fray, Mayuko Kamio, Csereklyei Andrea és
Megyesi Schwartz Lúcia vendégszereplésével.
A 2012/13-as jubileumi évadban az együttes keveset pihent: az „Évad
Zenekaraként” koncertsorozatot adott a MÜPÁ-ban, 20 állomásos magyarországi
hangversenykörúton vett részt, kortárs esteket adott az A38 Hajón, négy
koncerttel részt vett a
Magyar-Olasz Kulturális Évadon, német, svájci, erdélyi, latin-amerikai turnékon
játszott hangversennyel a komolyzene egyik legfontosabb helyszínén, az
amszterdami Concertgebouw-ban.
2013. november 21., 19.30 Zeneakadémia Nagyterme, 50 éves a Liszt Ferenc
Kamarazenekar, jubileumi koncert
BartókBéla: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
km.:a 30 éves Amadinda Ütőegyüttes
---
Franz Schubert: C-dúr vonósötös D.956
További információ: www.lfkz.hu