A
művészetterápia lényege, hogy a mentális problémákkal küzdő, sokszor zárkózott
betegek az alkotás valamely formájának segítségével képesek legyenek kifejezni
önmagukat. Ez az önmegvalósítás bármilyen úton életre kelhet, akár egy irodalmi
műben, akár a zenében, de a festészetben is. A művészetterápia egyik különleges
rendezvénye a PsychArt24, mely csúcsra járatása az alkotás élményének, ami
egyszerre gyönyörködtet és gyógyít.
A pszichiátriai illetve mentális betegséggel
küzdők számára a művészet olyan terápiás módszer, mellyel szavak nélkül,
alkotásokon keresztül fejezhetik ki önmagukat. A gyakorlatban is bevált
művészetterápia segít a betegeknek megnyílni mások előtt, elfogadni az
állapotukat, sőt gyakran a gyógyulásban is komoly szerepet játszik.
„A művészetterápia olyan terápiás forma,
amellyel a mentális illetve pszichiátriai betegek rehabilitációját végezzük. A
kezelések alatt a betegek azon készségeit, képességeit igyekszünk a felszínre
hozni, amiről addig nem tudtak, vagy éppen a betegségük miatt feledkeztek meg.
Ennek a terápiának az alkalmazásával az értékképzésüket, az önbecsülésüket
fejlesztjük, hiszen saját magukat fejezhetik ki a művészet segítségével.
Bármilyen kifejezésmóddal sikereket érhetünk el, legyen szó a zenéről, az
irodalomról vagy éppen a festészetről. A művészetterápia jelentős segítséget
nyújt az önkifejezésre azoknak a betegeknek is, akik verbálisan nem tudják
megértetni önmagukat, alkotásokban viszont képesek kommunikálni a világgal. A
kezeléssel szinte kivétel nélkül minden páciensnek tudtunk segíteni abban, hogy
együtt tudjon élni a betegségével vagy teljesen kigyógyuljon abból” – mondta el
dr. Simon Lajos, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás
Klinikájának egyetemi docense.
A művészetterápiás kezeléseken részt vett
betegek már jól tudják, hogy a festés nem csak gyógyuláshoz vezet, de örömet is
okoz az alkotónak. A Moravcsik Alapítvány által létrehozott PsychArt24
festőmaraton épp ezt az örömet szeretné elhozni mindenki életébe, aki hajlandó
ecsetet ragadni, hogy art brut művészekkel együtt hozzon létre maradandó
alkotást.
„A PsychArt24 kezdeményezést épp azért
keltettük életre, hogy mindazon művészek, amatőr vagy profi alkotók,
egészségesek és pszichiátriai vagy mentális problémával küzdők együtt
tapasztalják meg, milyen örömet okoz a festés. A maratoni festés 24 órájában
bárki alkothat, festőművészekkel és outsider alkotókkal közösen hozhat létre
valamilyen értéket. Az esemény teljesen nyitott, a lényege éppen az, hogy a közös
munkafolyamat során senki ne érezze magát megbélyegezve, hiszen minden alkotó
ugyanolyan értéket képvisel. A PsychArt24 festőmaratonon résztvevő art brut
alkotók jelenléte több szempontból fontos. Tudni kell róluk, hogy mind részt
vettek korábban művészetterápián, és ennek segítségével küzdötték le
pszichiátriai vagy mentális betegségeiket. Ők az alkotásban egyfajta
stabilitást éreztek, így a festészet az életük része maradt, a festőmaraton
pedig egy különleges lehetőség, hiszen 24 órán keresztül alkothatnak együtt
műértőkkel és profi művészekkel. Másfelől az art brut alkotók nem csak mint
művészek, hanem mint az esemény főszervezői és lebonyolítói is részt vesznek a
munkában, így a korábbi segítségre szorulók most segítővé válnak, akik nélkül
nem működik a folyamatos munka” – tette hozzá dr. Simon Lajos hangsúlyozva,
hogy a rendezvény célja a diszkrimináció teljes megszüntetése.
A PsychArt24 szeptember 27-én (Semmelweis Egyetem
– Elméleti Orvostudományi Központ, Budapest IX. ker., Tűzoltó u. 37-41.) már negyedik
alakalommal nyitja meg kapuit, hogy egészséges és mentális vagy pszichiátriai
betegséggel küzdő festők közös munkáját biztosítsa anélkül, hogy a
megbélyegzéstől kellene tartaniuk. A péntek déltől szombat délig tartó
rendezvény alapvető célja az, hogy erősítse mentális és pszichiátriai
betegséggel élő, art brut művészek önértékelését, és segítse az alkotók
érvényesülését a művészet segítségével. Az elkészült műveket október végétől
kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők.
forrás:Kék-Ezüst Kommunikáció
forrás:Kék-Ezüst Kommunikáció