2013. szeptember 05.
Visszatérés a Zeneakadémiára
Négy év szünet után újra
megnyitja kapuit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - ismertebb nevén
Zeneakadémia. Ez a régóta várt, örömteli esemény a MÁV Szimfonikusok életében
is komoly változásokkal jár majd. A Nagyterem messze földön híres akusztikáját
élvezhetik ezentúl az Erdélyi Miklós-,
illetve a Lukács Miklós-bérletek
megváltói - a kívül-belül megújult épület összesen 12 koncertünk helyszínéül
szolgál az új évadban. (A MÁV Szimfonikus Zenekar egyébként egy évvel alapítása
után, 1946 őszén kezdte első bérleti hangversenysorozatát a Zeneakadémia
épületében. Azóta, 63 éven keresztül minden évben itt indította el ezeket a
sorozatokat, egészen az épület 2009-es bezárásáig.)
Kobayashi újra Budapesten
Az új évad másik nagy eseménye egy évforduló: 2014-ben lesz
40 éve annak, hogy a Magyar Televízió megrendezte első karmesterversenyét.
Győztese, az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő Kobayashi Ken-Ichiro életében ekkor vezényelt először külföldi
zenekart - történetesen épp a MÁV Szimfonikusokat. A világhírű dirigens azóta
is jó kapcsolatot ápol a zenekarral; a hat hangversenyből álló megemlékezés
csúcspontja az az áprilisi gálakoncert lesz,
amelyen Kobayashi a MÁV Szimfonikusokat vezényli.
Hangversenybérleteink
A 2013-2014-es évadban hét bérletsorozat 32 koncertjéből választhat
a közönség.
Emellett természetesen számos bérleten kívüli koncertet szervezünk, és
folytatódnak gyermekprogramjaink is. Korábbi művészeti vezetőnk, Takács-Nagy Gábor három alkalommal
dirigálja együttesünket, csakúgy, mint Kesselyák
Gergely, aki immár hatodik évada zenekarunk karmestere; a programok zöme
továbbra is Csaba Péter művészeti vezető
irányítása alatt zajlik, aki második szezonját kezdi a MÁV Szimfonikusokkal.
Mint elmondta, a hangversenyek sorából elsősorban azt a jövő májusi koncertet szeretné
kiemelni, amelynek vendégművésze nem más, mint a legendás zongorista, Menahem Pressler. A világhírű Beaux Arts Trio alapító tagja Mozart
B-dúr zongoraversenyét adja elő a zenekarral májusban a Művészetek Palotájában.
Szőke
Tibor-mesterbérlet (MÜPA-BBNH, 19.30)
A négy koncertből álló sorozatot nem kisebb név, mint Rost Andrea indítja. A szoprán klasszis
Alban Berg dalciklusát adja elő, illetve a 20. század filmzene irodalmának
egyik legnagyobb mestere, Korngold két darabja hangzik el. A mesterbérlet
második koncertjét a MÁV Szimfonikusok régi barátja, Irwin Hoffman vezényli; Mozart és Brahms egy-egy szimfóniája
hangzik el. A sorozat visszatérő eleme egy-egy kiemelkedő énekesnő
bemutatkozása; ezúttal Jekatyerina
Lekhina áriaestjét rendezi meg a zenekar, Medveczky Ádám vezényletével.
Erdélyi Miklós-bérlet (Zeneakadémia, Nagyterem, 19.00)
Első alkalommal Verdi Requiemjét
tűzzük műsorra; ez egyben a bérletsorozatok indító koncertje is, Csaba Péter vezényletével. Kobayashi várva várt jutalomjátéka a
bérlet 3. koncertje – a neves karmester Rossini, Kodály és Berlioz egy-egy
darabjával tiszteleg a hazai közönség előtt. A zeneszerző
születésének 150. évfordulója alkalmából a zenekar májusban Strauss-estet
rendez, amelynek szólistája Hansjörg Schellenberger oboaművész
lesz. Mindenképp említést érdemel még a Brahms-est Baráti Kristóf vendégszereplésével,
illetve az Erkel, Liszt és Bartók emlékének szentelt februári „Magyar-est” Takács-Nagy
Gábor vezényletével.
Lukács Miklós-bérlet (Zeneakadémia, Nagyterem, 19.00)
Számos remek hangversenyt tartogat
ez a bérlet; közülük is kiemelkedik az áprilisi Bach-est, melynek karmestere a
világhírű Kocsis Zoltán lesz. Perényi Miklós májusban Dvořák h-moll
gordonkaversenyével lép színpadra; az est többi része Schumann szellemében
telik, Takács-Nagy Gábor vezényletével. Csaba Péter Mahler I. szimfóniáját,
illetve Wagner Trisztán és Izoldájának egy-egy részletét hozza el a
közönségnek, egy másik alkalommal Mendelssohn Skót szimfóniája kerül terítékre.
Ez utóbbi koncert szólistája a virtuóz hegedűművész, Alexander Markov lesz, aki Paganini D-dúr hegedűversenyét
szólaltatja meg. A zenekar karmestere, Kesselyák
Gergely egy-egy Liszt, Dvořák illetve
Rimszkij-Korszakov darabbal örvendezteti meg közönségét a Lukács-bérlet keretében.
Festetics-bérlet (Festetics Palota, Tükörterem, 18.00)
A négy koncertből álló sorozat több
érdekességet is kínál: szólistaként lép fel Claudio Piastra, olasz gitárművész, a bérlet utolsó darabját pedig
a neves oboista, Hansjörg Schellenberger
vezényli majd. A zenekar négy művésze Haydn Sinfonia Concertante c. darabjával
mutatkozik be szólistaként a Festetics-bérlet közönségének.
Unokák és nagyszülők hangversenyei (Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem, 10.00
és 11.30)
Benjamin Britten, az egyik legnagyobb
brit zeneszerző előtt tiszteleg a zenekar „unokás” sorozatának első darabja, Csányi Valéria vezényletével. A bérlet
fő célja megismertetni a fiatalokat a zenekar hangszereivel, illetve magával a
zenekari hangzással – várhatóan nagy sikert arat majd Prokofjev Péter és a farkasa
is, amelynek mesélője Tóth Auguszta lesz. Ezt „az operák operája”, Bizet Carmenje követi, Bánfi Balázs vezényletével. A sorozat negyedik és egyben utolsó
darabja egy újabb Strauss-est, melynek során A rózsalovag-keringő és Till
Eulenspiegel vidám csínyjei hangzik el – ez utóbbi vetített képekkel
kiegészítve. (Sorozatszerkesztő és műsorvezető: Fenyő Gábor.)
Varga László-bérlet (Olasz Kultúrintézet, Giuseppe Verdi terem, 11.00)
Legkiválóbb koncertjeinket továbbra
is megismételjük az Olasz Kultúrintézetben szombat délelőttönként – idén a
Lukács Miklós-bérlet első és utolsó hangversenye, valamint a Szőke
Tibor-mesterbérlet és az Erdélyi Miklós-bérlet második koncertje szerepel a
műsorban.
Kamarazenei bérlet (Olasz Kultúrintézet, Giuseppe Verdi terem, 17.00)
Idén először kamarazenei programjainkra is lehet bérletet
váltani. A négy koncertből álló sorozat zenei vezetője a MÁV Szimfonikusok
hegedű szólamvezetője, Tarkó-Nagymengyi Dóra, aki 2013. januárjában indította
útjára a sorozatot. Idén egyebek mellett Puccini, Vivaldi és Mozart darabokat
hallhat a közönség.
Bérleten kívüli koncertjeink
Zenekarunk vezető karmestere jó barátságot ápol a Francia Intézettel, amely a 2013-14-es
évadban a MÁV Szimfonikusok két ingyenes kamarazenei koncertjének ad
otthont. Az együttműködés keretében
elsősorban francia zeneszerzők művei csendülnek fel; az első hangverseny
különlegessége, hogy Csaba Péter
hegedűművészként is bemutatkozik.
Ebben az évadban három koncertet is rendezünk a kortárs magyar zene jegyében. Október
13-án, Dubrovay László szerzői
estjén két bemutatóra kerül sor: a Tavaszi szimfónia és a Hegedűverseny No. 2
hangzik el, ez utóbbi szólistája Baráti Kristóf lesz. Január 26-án, a MÜPA
Fesztiválszínházában Kovács Zoltán, Tóth
Péter, Virágh András és Durkó Zsolt
műveit hallhatják az érdeklődők a MINI Fesztivál zárókoncertjén. A szezon vége
felé, június 13-án Serei Zsolt
vezényletével rendezünk kortárs estet a Magyar Rádió 6-os stúdiójában.
A Nemzeti Múzeumban március 26-án sorra kerülő
Beethoven-estre nem kisebb sztárt sikerült megnyernie a zenekarnak, mint Carlo Ponti. Sophia Loren és az azonos
nevű, legendás filmproducer fia az Egmont nyitányt és a VII. szimfóniát
vezényli; a c-moll zongoraverseny szólistája Claudia Yang lesz.
Gyermekprogramok
Az eddigiekhez hasonlóan folytatódnak gyermekprogramjaink a
2013-2014-es évadban is. Havonta egy alkalommal jelentkezik a Búgócsiga nevű zenés foglalkozás, zenehallgatás
babákkal érkező családok számára. Rögtön ezután, 18 órától rendezzük Szeretethang
elnevezésű koncertjeinket várandós kismamák, és az őket kísérő kispapák
részére. A hangszereket bemutató, óvódásoknak szóló játékos foglalkozás, a Zene-Tér-Kép
2x4 alkalomból áll. A sorozat minden darabja egy-egy hangszercsoportra
összpontosít (vonós-, fafúvós-, rézfúvós-, illetve ütőhangszerek). Mindhárom
programot Ácsné
Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus vezeti a zenekar
próbatermében, a MÁV Szimfonikusok művészei közreműködésével.
Megújult a zenekar
Baráti Köre
Megújult formában várja az
érdeklődőket a MÁV Szimfonikusok Baráti Köre a 2013-2014-es évadban. Az évi két
klubdélután mellett kedvezményes jegyvásárlásra nyílik lehetőség, az általunk
megjelölt koncerteken. Emellett pedig évente három alkalommal egy-egy főpróbát
is megtekinthetnek tagjaink. A Baráti Kör nyújtotta előnyöket éves tagsági
kártya megváltásával vehetik igénybe az érdeklődők. A tagság ára bérleteseink,
illetve régi tagjaink számára 500, új tagok számára 1000.- Ft.
Jegy- és
bérletinformációk
ERDÉLYI MIKLÓS,
illetve LUKÁCS MIKLÓS-BÉRLET:
SZŐKE TIBOR
MESTERBÉRLET:
VARGA
LÁSZLÓ-BÉRLET:
FESTETICS-BÉRLET
UNOKÁK ÉS
NAGYSZÜLŐK HANGVERSENYEI
KAMARAZENEI
BÉRLET
A bérlet ára
egységesen 1500.- Ft, a napijegyeké 500.- Ft
Bérletek a zenekar Múzeum utcai
székházában kaphatók szeptember 9.
és 14. között;
A Himnusz
felvétele
Július elején a
Himnusz eredeti, Erkel-féle változatát rögzítette felvételre a MÁV Szimfonikus
Zenekar. Az olimpiai játékokon innentől kezdve ez a változat hangzik majd el
a magyar bajnokok dobogóra lépésekor. A zenekari felvételt a Nemzetközi Olimpiai bizottság kérte Magyarországtól.
A testület az elmúlt időszakban összesítette a világ nemzeteinek himnuszait;
hazánké nem felelt meg a kritériumoknak, ezért új felvételre volt szükség,
amelynek elkészítésével a MÁV Szimfonikus Zenekart bízták meg. Erkel Ferenc
szerzeményét többen is átdolgozták már; számos verzió él a köztudatban, a
felvétel vezetője azonban úgy döntött, az eredeti változatot rögzítik az utókor
számára. A kottákat nem volt nehéz megszerezni, hisz Somogyváry Ákos a zeneszerző szépunokája, és rendelkezik a Himnusz
eredeti, 1844-es kéziratával. Az Erkel Ferenc Társaság elnöke karmesterként is
hozzájárult a felvétel sikeréhez, amelyet már elküldtünk a Nemzetközi Olimpiai
Bizottságnak.
A MÁV Szimfonikus Zenekarról
A Zenekart 1945-ben alapította a Magyar Államvasutak, amely
azóta is legfőbb támogatója a csaknem száz muzsikust foglalkoztató együttesnek.
Az ország élvonalbeli hivatásos zenekarainak sorában tartják számon,
repertoárja a barokk zenétől a modern, kortárs művekig terjed.
Az elmúlt több mint hat évtized során számos világszerte
elismert karmester – például Kobayashi Ken-Ichiro, Franco Ferrara, Herbert
Blomstedt vagy Irwin Hoffman - vezényelte koncertjeiket, és olyan
világsztárokkal dolgozott együtt, mint Luciano Pavarotti, Placido Domingo, José
Carreras, Miklósa Erika, Rost Andrea, vagy Vásáry Tamás.
A zenekar magas művészi tudását számos külföldi turnén is
elismerték. Vendégfellépései során Európa minden országában koncertezett már,
de Brazíliában, Peruban, Argentínában és Kolumbiában, valamint Libanonban,
Japánban, Kínában, Hong-Kong-ban és Cipruson is sikert aratott a zenekar.
A rangos külföldi fesztiválokon túl a MÁV Szimfonikus
Zenekar a kezdetektől fogva sikeres közreműködője a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak
és a Budapesti Fesztiválzenekar által jegyzett zenei maratonoknak is.
A zenekar hagyományokban gazdag művészi munkásságának
elismeréseképpen 2011-ben az egyik legjelentősebb zenei elismerésben részesült,
megkapta a Bartók Béla-Pásztory Ditta díjat.
2013. augusztusában az államfő a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét
adományozta Lendvai György, a zenekar ügyvezető igazgatója számára "Magyarország egyik vezető szereppel
bíró, közel hetven éves kultúramegőrző és kultúrateremtő múlttal rendelkező
együttese sikeres irányításáért, az ifjúság zenei nevelésének előtérbe
helyezéséért."
Szőke
Tibor-mesterbérlet
Lukács Miklós-bérlet
Lukács Miklós-bérlet
2013-2014-ES ÉVAD, BÉRLETES KONCERTEK
Művészetek
Palotája, BBNH, 19.30
Január 16.
A. Berg: Hét korai dal
E. Korngold: Straussiana
E. Korngold: Marietta áriája A halott város c. operából
L. van Beethoven: IV. Szimfónia
Km: Rost Andrea (szoprán)
Vezényel: Kesselyák Gergely
Március 6.
W.A. Mozart: C-dúr „Jupiter” szimfónia, K. 551
J. Brahms: I. szimfónia, c-moll, op. 68
Vezényel: Irwin Hoffman
Április 24.
Jekatyerina Lekhina áriaestje
Bellini,
Mozart, Bizet, Thomas, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov, Csajkovszkij, Strauss,
Bernstein, Gershwin művei
Vezényel: Medveczky Ádám
Május 24.
W.A. Mozart: Figaro házassága – nyitány
W.A. Mozart: B-dúr zongoraverseny, K. 595
C. Saint-Saëns: III. (Orgona) szimfónia, op. 78
Km: Menahem Pressler (zongora)
Vezényel: Csaba Péter
Vezényel: Medveczky Ádám
Május 24.
W.A. Mozart: Figaro házassága – nyitány
W.A. Mozart: B-dúr zongoraverseny, K. 595
C. Saint-Saëns: III. (Orgona) szimfónia, op. 78
Km: Menahem Pressler (zongora)
Vezényel: Csaba Péter
Erdélyi Miklós-bérlet
Zeneakadémia, Nagyterem, 19.00
Zeneakadémia, Nagyterem, 19.00
Október 31.
G. Verdi: Requiem
Km: Sümegi Eszter, Wiedemann Bernadett, Fekete Attila, Rácz István,
G. Verdi: Requiem
Km: Sümegi Eszter, Wiedemann Bernadett, Fekete Attila, Rácz István,
Kodály
Kórus, Debrecen (karigazgató: Pad Zoltán)
Vezényel: Csaba Péter
December 6.
Brahms-est
Akadémiai ünnepi nyitány
D-dúr hegedűverseny
II. szimfónia, D-dúr, op. 73
Km: Baráti Kristóf (hegedű)
Vezényel: Csaba Péter
Február 14.
Erkel F.: Hunyadi László - nyitány
Liszt F.: Esz-dúr zongoraverseny
Bartók B.: A fából faragott királyfi
Km: Jandó Jenő (zongora)
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Április 3.
G. Rossini: A sevillai borbély - nyitány
Kodály Z.: Galántai táncok
H. Berlioz: Fantasztikus szimfónia
Vezényel: Kobayashi Ken-Ichiro
Május 9.
G. Verdi: A végzet hatalma - nyitány
P. de Sarasate: Carmen-fantázia
P. de Sarasate: Cigánydalok
A. Dvořák: IX. e-moll szimfónia (Az Újvilágból)
Km: Kállai Ernő (hegedű)
Vezényel: Kesselyák Gergely
Május 30.
Richard Strauss-est, a zeneszerző születésének 150. évfordulója alkalmából
Halál és megdicsőülés, op. 24
Oboaverseny
Till Eulenspiegel vidám csínyjei, op. 28
Km: Hansjörg Schellenberger (oboa)
Vezényel: Csaba Péter
Vezényel: Csaba Péter
December 6.
Brahms-est
Akadémiai ünnepi nyitány
D-dúr hegedűverseny
II. szimfónia, D-dúr, op. 73
Km: Baráti Kristóf (hegedű)
Vezényel: Csaba Péter
Február 14.
Erkel F.: Hunyadi László - nyitány
Liszt F.: Esz-dúr zongoraverseny
Bartók B.: A fából faragott királyfi
Km: Jandó Jenő (zongora)
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Április 3.
G. Rossini: A sevillai borbély - nyitány
Kodály Z.: Galántai táncok
H. Berlioz: Fantasztikus szimfónia
Vezényel: Kobayashi Ken-Ichiro
Május 9.
G. Verdi: A végzet hatalma - nyitány
P. de Sarasate: Carmen-fantázia
P. de Sarasate: Cigánydalok
A. Dvořák: IX. e-moll szimfónia (Az Újvilágból)
Km: Kállai Ernő (hegedű)
Vezényel: Kesselyák Gergely
Május 30.
Richard Strauss-est, a zeneszerző születésének 150. évfordulója alkalmából
Halál és megdicsőülés, op. 24
Oboaverseny
Till Eulenspiegel vidám csínyjei, op. 28
Km: Hansjörg Schellenberger (oboa)
Vezényel: Csaba Péter
Zeneakadémia, Nagyterem, 19.00
November 22.
Liszt F.: Les Préludes
F. Chopin: f-moll zongoraverseny, op 21
A. Dvořák: Legendák op. 59
Rimszkij-Korszakov: Spanyol Capriccio
Km: Hegedűs Endre (zongora)
Vezényel: Kesselyák Gergely
Január 31.
R. Wagner: Trisztán és Izolda –
Liszt F.: Les Préludes
F. Chopin: f-moll zongoraverseny, op 21
A. Dvořák: Legendák op. 59
Rimszkij-Korszakov: Spanyol Capriccio
Km: Hegedűs Endre (zongora)
Vezényel: Kesselyák Gergely
Január 31.
R. Wagner: Trisztán és Izolda –
Előjáték
és Izolda szerelmi halála
G. Mahler: I. szimfónia
Vezényel: Csaba Péter
Február 28.
A. Dvořák: A déli boszorkány, op. 108
N. Paganini: D-dúr hegedűverseny
F. Mendelssohn: III. a-moll, (Skót) szimfónia
Km: Alexander Markov (hegedű)
Vezényel: Csaba Péter
Április 11.
C.M. von Weber: A bűvös vadász - nyitány
M. Bruch: g-moll hegedűverseny
K. Jenkins: Sarikiz
P.I. Csajkovszkij: Olasz Capriccio
Km: Marat Bisengaliev (hegedű)
Vezényel: Madaras Gergely
Április 18.
J.S. Bach-est
G. Mahler: I. szimfónia
Vezényel: Csaba Péter
Február 28.
A. Dvořák: A déli boszorkány, op. 108
N. Paganini: D-dúr hegedűverseny
F. Mendelssohn: III. a-moll, (Skót) szimfónia
Km: Alexander Markov (hegedű)
Vezényel: Csaba Péter
Április 11.
C.M. von Weber: A bűvös vadász - nyitány
M. Bruch: g-moll hegedűverseny
K. Jenkins: Sarikiz
P.I. Csajkovszkij: Olasz Capriccio
Km: Marat Bisengaliev (hegedű)
Vezényel: Madaras Gergely
Április 18.
J.S. Bach-est
50.
kantáta
„Nun
ist das Heil und die Kraft”, BWV 50
IV.
szvit, D-dúr, BWV 1069
Húsvéti oratórium, BWV 249
Húsvéti oratórium, BWV 249
Km:
Rőser Orsolya, Dobi-Kiss Veronika,
Mukk
József, Palerdi András, a Nemzeti Énekkar
Vezényel:
Kocsis Zoltán
Május 16.
R.
Schumann: Julius Caesar - nyitány
A. Dvořák: h-moll gordonkaverseny
R. Schumann: IV. szimfónia, d-moll, op. 120
Km: Perényi Miklós (gordonka)
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
A. Dvořák: h-moll gordonkaverseny
R. Schumann: IV. szimfónia, d-moll, op. 120
Km: Perényi Miklós (gordonka)
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Varga László-bérlet
Olasz Kultúrintézet, Giuseppe Verdi terem, 11.00
Olasz Kultúrintézet, Giuseppe Verdi terem, 11.00
November 23.
Liszt F.: Les Préludes
F. Chopin: f-moll zongoraverseny, op 21
A. Dvořák: Legendák op. 59
Rimszkij-Korszakov: Spanyol Capriccio
Km: Hegedűs Endre (zongora)
Vezényel: Kesselyák Gergely
December 7.
Brahms-est
Akadémiai ünnepi nyitány
D-dúr hegedűverseny
II. szimfónia, D-dúr, op. 73
Km: Baráti Kristóf (hegedű)
Vezényel: Csaba Péter
Március 8.
W.A. Mozart: C-dúr „Jupiter” szimfónia, K. 551
J. Brahms: I. szimfónia, c-moll, op. 68
Vezényel: Irwin Hoffman
Május 17.
R. Schumann: Julius Caesar - nyitány
A. Dvořák: h-moll gordonkaverseny
R. Schumann: IV. szimfónia, d-moll, op. 120
Km: Perényi Miklós (gordonka)
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Liszt F.: Les Préludes
F. Chopin: f-moll zongoraverseny, op 21
A. Dvořák: Legendák op. 59
Rimszkij-Korszakov: Spanyol Capriccio
Km: Hegedűs Endre (zongora)
Vezényel: Kesselyák Gergely
December 7.
Brahms-est
Akadémiai ünnepi nyitány
D-dúr hegedűverseny
II. szimfónia, D-dúr, op. 73
Km: Baráti Kristóf (hegedű)
Vezényel: Csaba Péter
Március 8.
W.A. Mozart: C-dúr „Jupiter” szimfónia, K. 551
J. Brahms: I. szimfónia, c-moll, op. 68
Vezényel: Irwin Hoffman
Május 17.
R. Schumann: Julius Caesar - nyitány
A. Dvořák: h-moll gordonkaverseny
R. Schumann: IV. szimfónia, d-moll, op. 120
Km: Perényi Miklós (gordonka)
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Festetics-bérlet
Festetics Palota, Tükörterem, 18.00
Festetics Palota, Tükörterem, 18.00
December 20.
J. Haydn: C-dúr szimfónia Nr. 2
W.A. Mozart: B-dúr szimfónia, K. 319
C. Debussy: g-moll vonósnégyes, op. 10
J. Haydn: C-dúr szimfónia Nr. 2
W.A. Mozart: B-dúr szimfónia, K. 319
C. Debussy: g-moll vonósnégyes, op. 10
(vonószenekari
átirat)
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Március 13.
R. Strauss: Fúvósszerenád, op. 7.
J. Rodrigo: Fantasía para un Gentilhombre
P.I. Csajkovszkij: Firenzei emlék –
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Március 13.
R. Strauss: Fúvósszerenád, op. 7.
J. Rodrigo: Fantasía para un Gentilhombre
P.I. Csajkovszkij: Firenzei emlék –
vonószenekari
változat
Km: Claudio Piastra (gitár)
Vezényel: Csaba Péter
Április 29.
W.A. Mozart: Serenata Notturna, K. 239
R. Wagner: Siegfried-idill
Haydn: Sinfonia Concertante, Hob. I/105
Km: Kőrösy Miklós, Franczia Zsolt, Tarkó-Nagymengyi Dóra, Vámos Marcell
Vezényel: Csaba Péter
Június 4.
W.A. Mozart: Esz-dúr szimfónia Nr.1, K. 16
W.A. Mozart: Szerenád nyolc fúvós hangszerre,
Km: Claudio Piastra (gitár)
Vezényel: Csaba Péter
Április 29.
W.A. Mozart: Serenata Notturna, K. 239
R. Wagner: Siegfried-idill
Haydn: Sinfonia Concertante, Hob. I/105
Km: Kőrösy Miklós, Franczia Zsolt, Tarkó-Nagymengyi Dóra, Vámos Marcell
Vezényel: Csaba Péter
Június 4.
W.A. Mozart: Esz-dúr szimfónia Nr.1, K. 16
W.A. Mozart: Szerenád nyolc fúvós hangszerre,
c-moll,
K. 388
C. Gounod: Kis szimfónia
J. Haydn: c-moll szimfónia, no. 52
Vezényel és oboán közreműködik: Hansjörg Schellenberger
C. Gounod: Kis szimfónia
J. Haydn: c-moll szimfónia, no. 52
Vezényel és oboán közreműködik: Hansjörg Schellenberger
„Unokák és nagyszülők
hangversenyei”
Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem, 10.00 és 11.30
Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem, 10.00 és 11.30
December 14.
Száz éve született Benjamin Britten (1913. november 22.)
H. Purcell: Abdelazar – szvit (részlet)
B. Britten: Variációk és fúga egy Purcell-témára (Fiatalok zenei kalauza)
Vezényel: Csányi Valéria
Január 11.
Zenés mesék
S. Prokofjev: Péter és a farkas
Vezényel: Károlyi Sándor
Mesélő: Tóth Auguszta
Február 22.
„Az operák operája” - Bizet: Carmen
G. Bizet: Carmen – Előjáték, Közzenék
P. de Sarasate: Carmen-fantázia
G. Bizet: Részlet Az arles-i lány szvitből
Km: Kállai Ernő (hegedű)
Vezényel: Bánfi Balázs
Március 29.
150 éve született Richard Strauss (1864. június 11.)
R. Strauss: A rózsalovag – keringő
R. Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínyjei – mesével, vetített képekkel
Vezényel: Csaba Péter
Mesélő: Korhecz Imola
Száz éve született Benjamin Britten (1913. november 22.)
H. Purcell: Abdelazar – szvit (részlet)
B. Britten: Variációk és fúga egy Purcell-témára (Fiatalok zenei kalauza)
Vezényel: Csányi Valéria
Január 11.
Zenés mesék
S. Prokofjev: Péter és a farkas
Vezényel: Károlyi Sándor
Mesélő: Tóth Auguszta
Február 22.
„Az operák operája” - Bizet: Carmen
G. Bizet: Carmen – Előjáték, Közzenék
P. de Sarasate: Carmen-fantázia
G. Bizet: Részlet Az arles-i lány szvitből
Km: Kállai Ernő (hegedű)
Vezényel: Bánfi Balázs
Március 29.
150 éve született Richard Strauss (1864. június 11.)
R. Strauss: A rózsalovag – keringő
R. Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínyjei – mesével, vetített képekkel
Vezényel: Csaba Péter
Mesélő: Korhecz Imola
Kamarazenei bérlet
Olasz Kultúrintézet, Giuseppe Verdi terem, 17.00
Olasz Kultúrintézet, Giuseppe Verdi terem, 17.00
November 23.
Isa Krejcsi: Trió
G. Verdi: A végzet hatalma – Leonóra áriája (átirat)
F. Chopin: Variációk egy Rossini témára
G. Puccini: Turandot - In questa reggia
W.A. Mozart: g-moll zongorakvartett, K. 478
December 7.
G. Rossini: Esz-dúr kvartett No. 5
P. Baldassarre: F-dúr szonáta
A. Vivaldi: Concerto 2 kürtre RV 538
A. Vivaldi: C-dúr szimfónia, RV 116
Március 8.
Anekdoták, zenék olaszul és magyarul
Május 17.
A. Marcello: Bevezetés, Ária és Presto
A. Marcello: d-moll concerto oboára
W.A. Mozart: Grande sestetto concertante K. 364/320
Isa Krejcsi: Trió
G. Verdi: A végzet hatalma – Leonóra áriája (átirat)
F. Chopin: Variációk egy Rossini témára
G. Puccini: Turandot - In questa reggia
W.A. Mozart: g-moll zongorakvartett, K. 478
December 7.
G. Rossini: Esz-dúr kvartett No. 5
P. Baldassarre: F-dúr szonáta
A. Vivaldi: Concerto 2 kürtre RV 538
A. Vivaldi: C-dúr szimfónia, RV 116
Március 8.
Anekdoták, zenék olaszul és magyarul
Május 17.
A. Marcello: Bevezetés, Ária és Presto
A. Marcello: d-moll concerto oboára
W.A. Mozart: Grande sestetto concertante K. 364/320