2018. november 21., szerda

Megszólal az Olvasó – a Tiszatáj 2018. novemberi számának bemutatója

SI

A Tiszatáj folyóirat rendhagyó módon mutatja be novemberi számát 2018. november 26-án, hétfőn 18 órától a Tiszatáj Szalonban (Szeged, Roosevelt tér 10-11.).

A 2018/11. számot és benne – az első világháború lezárásával és annak máig ható következményeivel foglalkozó A compiègne-i vagon utasai (Európa: 1918–2018) című összeállításról az Olvasó, Bencsik Péter történész, az Aetas történettudományi folyóirat szerkesztője beszélget a Tiszatáj szerkesztőivel, Orcsik Rolanddal és Tóth Ákossal.

A novemberi tartalomból:
Bende Tamás, Koman Zsombor, Nemes Z. Márió, Frank O’Hara, Sylvia Plath, Szálinger Balázs, Szeles Judit, 
Szunyog Ágota, Tandori Dezső versei
Balogh Dávid, Bátyi Zoltán, Hidas Judit, Milorad Pavić prózája
Tanulmányok a 100 éve lezárult I. világháborúról
Diákmelléklet: Takács Zsuzsa költészetéről
 forrás:
Tiszatáj irodalmi folyóirat

Freddie Mercury emlékest a Pólus Moziban

SI


November 23-án péntek este a XV. kerületi Pólus Moziban emlékestet tartanak Freddie Mercury előtt tisztelegve, egy nappal halálának évfordulója előtt. Levetítik a Queen 1975-ös Hammersmith Odeon-beli koncertjét, az együttes korai időszakát bemutató feliratos dokumentumfilmet és bónuszként műsorra kerül a legendás 1985-ös LIVE AID koncert felvétele is.

1975 különösen fontos és mozgalmas év volt a Queen együttes történetében. Ez év októberében jelent meg az összes akkori slágerlista-rekordot megdöntő Bohemian Rhapsody, majd a platinalemezzé vált A Night of the Opera album, december 24-én, karácsony estéjén pedig a londoni Hammersmith Odeonban adtak teltházas koncertet, amit élőben közvetített a BBC televízió. A Hammersmith-beli koncert a fiatal zenekar addigi karrierjének csúcspontját jelentette, tucatnyi kamera rögzítette, ahogy kirobbanó formában előadják többek közt a Killer Queen, Liar, Keep Yourself Alive vagy a Now I'm Here című dalaikat. A felvétel különlegessége, hogy ezen az estén rögzítették első alkalommal a friss slágerlista-vezető Bohemian Rhapsody koncert-verzióját. A koncert és az album sikere egy új szintre emeletre az együttest és nagy lendületet adott, hogy a világ egyik legjelentősebb rockbandájává váljon a következő évtizedekben.

A koncertről készült mozifilm november 23-án este digitálisan felújított képpel és 5.1-ben újrakevert hanggal látható a Pólus Mozi Nagytermében. A 65 perces koncertfilm előtt egy 25 perces, magyar feliratos dokumentumfilmet is levetítenek, amely különleges archív felvételekkel és interjúkkal mutatja be az együttes történetének legkorábbi szakaszát. Ebben a kísérőfilmben feltűnnek a Queen legelső videói 1973-ból (Keep Yourself és Liar), kiadatlan interjúk Freddie Mercuryval és a zenekartagokkal, részletek az 1974-es Live at The Rainbow és 1976-os Hyde Park-i koncertről, valamint a Bohemian Rhapsody első demójának, majd stúdiófelvételének készítéséről.

Az „A Night in Bohemia - Live at Hammersmith Odeon 1975” koncertfilm után a Pólusban bónuszként levetítik a Queen legendássá vált 1985-ös LIVE AID koncertjének digitálisan felújított felvételét is, amelyet rövidsége ellenére számos szakújságíró minden idők egyik legjobb rockkoncertjének nevezett. A felvétel először látható mozivásznon Magyarországon. Kiemelt kísérőprogramként a mozi előterében relikvia-kiállítást szervez a Hungarian Queen Fan Club. 

A Hammersmith-koncertfilm az évforduló alkalmából több hazai moziban is műsorra kerül a Pannonia Entertainment forgalmazásában, többek között Szombathelyen, Szenrtendrén és Celldömölkön is vetítik.

  Zsarnai Gábor
pannonia-entertainment.com 

Demeter Judit sajtókávéház-vezető várja Múzeumi Sajtókávéházra a BTM-be az érdeklődőket.

SI

Sajtókávés szeretettel várjuk a tagságot Múzeumi Sajtókávéházra a BTM-be

2018. november 28-án 15 órára,

majd szabadegyetemi előadásra

2018. november 28 -án 17 órára.

Demeter Judit sajtókávéház-vezető

forrás: Magyar Múzeumok cikke a Sajtókávéházról  2011-05-22  

Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum 
Szerb székesegyház a Tabánban. 
Az eltünt Rácváros emlékezete 
Falkoner Xavér Ferenc 
budai barokk festő
című kiállításában
1014. Budapest Szent György tér 2. 
Budavári Palota E épüket


Magyarrá lett keleti népek az Árpád korban. 
2018. november 28. 17 óra

forrás: Sajtókávéház

2018. november 20., kedd

Karácsonyi könyvfesztivál a dunaszerdahelyi Vermes-villában.

SI
2018. december 1-jén, szombaton Bíró Szabolcs regényíró és barátai karácsonyváró, ünnepi mini könyvfesztivált szerveznek Dunaszerdahelyen, a Vermes-villában.

Az ingyenesen látogatható rendezvény az egész családnak szól: a kicsiket mesefoglalkozással, a nagyobbakat társasjáték-vetélkedővel, a felnőtteket érdekes előadásokkal várják, de lesz akusztikus koncert és történelmi kvízverseny is. A szervezők emellett frissítővel és finom falatokkal – pogácsával, édes és sós süteményekkel – kedveskednek a résztvevőknek, akiket óriási könyvkínálattal várnak, szintén minden korosztályt megszólítva.

A rendezvényen tehát nem csak kikapcsolódni lehet majd, de a karácsonyi ajándékok beszerzésére is jó apropó lehet – főleg, ha szeretteinket dedikált könyvekkel szeretnénk meglepni.


A részletes program:
14:00 – A rendezvény megnyitása
15:00 – Hagyomány, szellem, romantika: bemutatkozik az Athenaeum Kiadó
15:30 – Irány a Macskarév: társasjáték-vetélkedő
16:00 – A sárkány, aki nem akart aludni: olvasóvá-nevelési mesefoglalkozás 4-7 éveseknek, Benes Tarr Csilla drámapedagógussal
17:00 – A Jam It All akusztikus rockduó koncertje
17:30 – Az utolsó emberig: Benyák Zoltán könyvbemutatója
18:30 – Anjouk: történelmi kvízverseny Bíró Szabolccsal
19:00 – A kisemmizett angyal: Szurovecz Kitti könyvbemutatója
20:00 – A kvízverseny eredményhirdetése, a nyeremények átadása


A belépés tehát ingyenes, a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!

2018. november 19., hétfő

Könyvbemutató a Magvető Caféban

SI

A Corvina Kiadó tisztelettel meghívja Önt

Apollóniosz Rhodiosz: Argonautika

című könyvének bemutatójára


A bemutató helyszíne és időpontja:

Magvető Café,
Budapest 1074, Dohány u. 13.
2018. november 23. 18 óra

A bemutatót megnyitja
Kúnos László,
a kiadó vezetője


Program:

Hogyan lehet Argonautikát írni Apollóniosz után?
Beszkid Judit elemzi a mítosz ránk maradt epikus változatait.

Mikor érdemes prózában fordítani a verset?
Nagyillés János beszél Ovidius Ars amatoria című művének készülő prózafordításáról.

Az Argonautika új fordításáról az est moderátora, Ferenczi Attila beszélget a fordítóval, Tordai Évával.
 Corvina Kiadó

2018. november 17., szombat

Szombaton adták át az idei Hazám-díjakat

SI
Budapest – Beer Miklós váci megyés püspök, Csikai Miklós agrárközgazdász, Eötvös Péter zeneszerző, Gombár Csaba szociológus, Mészáros Márta filmrendező, Ráday Mihály rendező, városvédő, valamint Tolnai Ottó költő, író kapja az idei Hazám-díjakat; a XXI. Század Társaság elismerését november 10-én, szombaton adják át a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dísztermében.

A szervezet MTI-hez szerdán eljutatott közleménye szerint immáron tizennyolcadik alkalommal nyújtják át a díjakat. A XXI. Század Társaság 2001-ben megalapított elismerése József Attila Hazám című verséről kapta a nevét. A díjjal a szervezet kuratóriuma olyan személyiségeket tüntet ki, akik értékőrző és értékteremtő életművükkel mutatnak példát – olvasható a közleményben.
A Hazám-díj kuratóriumának elnöke Vámos Tibor akadémikus. A kuratórium további tagjai: Ágh Attila politológus, Gönczöl Katalin kriminológus, Romsics Ignác történész, Tompa Andrea író, színikritikus, Varga Gyula közgazdász, valamint a a XXI. Század Társaság elnöke, Kocsis András Sándor.
Az elismerést az elmúlt években olyan neves személyiségek vehették át, mint Bródy János zenész, Jordán Tamás színész, Snétberger Ferenc zenész, Maurer Dóra grafikus vagy Csányi Vilmos etológus.
A szombati díjátadón Galkó Balázs színművész, Balázs János zongoraművész közreműködik, köszöntőt mond Baranyi Ferenc és Varga Gyula. Az esemény előtt egy szál virággal tisztelegnek József Attila sírjánál, a Fiumei úti temetőben – írták az esemény meghívójában.
-MTI-

2018. november 7., szerda

A BÁV 2018. őszi aukciója

SI
Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című festménye a BÁV aukció sztártétele

60 millió forintról indul a legdrágább festmény, 6,5 millió forintról a legmagasabb árú ékszer


Közel 600 tétellel, köztük művészettörténeti csemegékkel készül november 13-14-i őszi aukciójára a BÁV. Az árverés sztártétele Rippl-Rónai József 60 millió forintról induló Kékruhás lány virágos kalapban című mesterműve lesz. Valódi szenzációnak számít Aba-Novák Vilmos Ebédelő cigánycímű festményének a felbukkanása. A „barbár zseni” egyik utolsó olajfestményén szereplő karaktert később egy nagyobb kompozícióban is megfestette, de a ma már csak fekete-fehér fotóról ismert temperakép megsemmisült. A szakértők a műtárgykollekcióba többek között ritka Zsolnay dísztálakat, Hieronymus Hackel vadászpoharát, valamint patinás fegyvereket is beválogattak.  Az árverés ékszernapja egy eredeti pillangószárnyakkal készült melltűvel, nagyméretű briliánsokkal és színes drágakövekkel ékített befektetési ékszerekkel várja az érdeklődőket.

A 73. Művészeti aukció festménykollekciója a magyar festészettörténet szinte teljes palettáját felvonultatja. A történelmi fontosságú alkotások sorából Barabás Miklós Degenfeld Anna grófnőrőlkészített megkapó szépségű biedermeier portréja emelkedik, ki, amely az 1836 és 1925 között élt arisztokrata hölgyet ifjú feleségeként ábrázolja.  A 20. század történelmi viharait szerencsésen túlélő, Barabás Miklós egyik legjobb korszakából származó, eddig ismeretlen nagyméretű portré 22 millió forintos kikiáltási árról indul az árverésen. Szintén kiemelkedik az anyagból Barabás gróf Batthyány Lajostábrázoló portréja, amelynek érdekessége, hogy Bárcziházi Bárczy István híres gyűjteményéből származik.

A festménynap sztártétele Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című 1910-es évek elején keletkezett alkotása. A színpompás festmény eredeti címe nem ismert. A képről az első reprodukció 1943-ban egy aukciós katalógusban jelent meg Merengő nőcímmel, e szerint a kép a művész francia feleségét, Lazarine Baudriont ábrázolja. A későbbi árveréseken azonban már Kékruhás nőmegnevezéssel bukkan fel a festmény, idővel pedig Kékruhás lány virágos kalapbanlett a kép címe, elfeledtetve azt, hogy pontosan ki is volt a modellje: Lazarine vagy éppen a házaspár fogadott lánya, Anella. A Rippl-Rónai legnépszerűbb, kukoricás korszakából származó, lírai szépségű festmény az árverés legmagasabb kikiáltási áráról, 60 millió forintról fog indulni.


A festményanyag másik szenzációja 12 millió forintos kikiáltási árral Aba-Novák Vilmos egyik utolsó olajképe, az 1930-ban keletkezett Ebédelő cigány, amely tökéletesen reprezentálja Aba-Novák közmondásosan kiváló portréfestészetét. A festményt annyira jól sikerültnek találhatta a művész, hogy érdemesnek látta egy nagyobb kompozíció főszereplőjévé is tenni. Így készülhetett el 1931-ben a Muzsikus cigány ebédjecímű nagyméretű temperaképe, amely azonban megsemmisült, ma már csak egy fekete-fehér reprodukcióról ismert. Bár a mester minden általa kedvelt műfajban zseniális sorozatokat alkotott, portréi művészi ereje még e remekművek közül is kimagaslik. A névvel is azonosítható képmások mellett megörökített néhány, ma már feledésbe merült, s ily módon azonosíthatatlan modellt is. Ezek közé tartozik a most aukcióra kerülő cigány férfi képmása is, amely kvalitásban semmivel sem marad el a ma már nem létező nagyméretű temperakép mellett.

A második világháború utáni anyagból Gyarmathy Tihamér Kisvároscímű alkotását kell kiemelnünk, amely nem csupán az életmű, de a magyar absztrakt festészet egyik meghatározó alkotása is egyben. Gyarmathy művészi alapállása szerint a műalkotás elsősorban érzelmi síkon működőképes, a racionális megközelítés tévútra vezet. A most aukcióra kerülő 1953-as remekműve tökéletesen példázza ezt, hiszen stiláris vonatkozásban legközelebb Paul Klee festészetével rokonítható, akinek művészetére gyakorolt hatását Gyarmathy is elismerte. A kép az életmű fontos darabja, amely mind az ötvenes évek összeurópai absztrakt művészetben elfoglalt helyét, mind pedig elsőrendű művészi kvalitását, valamint ritkaságát tekintve is kiemelt figyelmet érdemel.

Hincz Gyula egy nagyméretű fekvő aktja is Gundel Takács Gábor kalapácsa alá kerül az aukción. A közelmúltban felkutatott, a festő titkos kapcsolatából származó festmény felbukkanása azért is különleges, mert a művész hasonló méretű alkotásai szinte kivétel nélkül múzeumi gyűjteményben vannak.

Az őszi műtárgykollekció változatos gazdagsága már a karácsonyi szezont jelzi előre.  A különlegességek közé tartozik az orientalista festészet egyik legnagyobb hazai alakja, Tornai Gyula szecessziós szalonszekrénye. A ritkaságok közül meg kell említeni Hieronymus Hackel cseh üvegművész vadászpoharát és a hozzá tartozó úti evőeszközkészletet. A Zsolnay gyűjtők olyan csemegék közül válogathatnak, mint egy rákkal küzdő kígyót ábrázoló eozinmázas dísztál vagy a Klein Ármin dekorterve alapján készült menyecske-portrés tál. A militária anyagban a különböző kardok, egy pallos és egy pisztoly mellett egy pazarul díszített pesti szablyát is szerepel, ez utóbbi valószínűleg egy tisztet szolgált egykoron. Feltehetően a Magyar Királyi Testőrség egyenruhájának a része volt az az 1760 körül készült, gazdagon cizellált mentecsat, amelyre 2,4 millió forintról lehet majd licitálni.


Az ékszerkollekció egyik szenzációját a BÁV szakértői által évek alatt összegyűjtött gyönyörű pillangós melltűk jelentik. Az ötvösművészet virtuozitását példázza az a 385 briliánssal, rubinokkal és zafírokkal ékített sárga- és fehérarany pillangó, amely 1,5 millió forintért kerül kalapács alá, de egy eredeti pillangószárnyakkal díszített ritka kitűzőért már 150 ezer forinttól is harcba szállhatunk. Ez utóbbi különleges ékszertípus olyan ritkán bukkan fel a magyar és a nemzetközi ékszerpiacon, hogy biztosan lehetünk benne, hogy sokan szeretnék magukénak tudni majd.  A karácsonyi eljegyzést tervezők és a befektetési célú ékszervásárlók ismét válogathatnak a nagyméretű briliánsokkal ékített szolitergyűrűk és nyakékek között. Azokat, akik extravagánsabb eljegyzési gyűrűt vagy éppen egy karácsonyi ajándéknak is tökéletes ékszert keresnek, a nagy karátszámú smaragddal, zafírral vagy tanzanittal ékített gyűrűk, fülbevalók és nyakékek széles választéka várja. Utóbbiak közül kerül ki az ékszernap legdrágább tétele is, egy 6,5 millió forintról induló nyakék, amelyet többek között egy 3,12 karátos briliáns, és egy 1,55 karátos smaragd ékít. A modern kiegészítők kedvelői olyan cégek luxusékszerei közül válogathatnak kiváló áron, mint a Bulgari, a Fope, a Cartier vagy a Korloff.

Az őszi anyag több múzeumba kívánkozó tételt is felvonultat, például egy teknőcberakásos arany szelencét, amelyet minden részletében lenyűgöző kidolgozása kora ötvösművészetének egyik európai csúcsdarabjává teszi. A 19. században, Bécsben készült mestermű tetején kristályból metszett Aphrodité látható puttók társaságában, amelyet gyémántokkal kirakott szalagcsokor és babérág keretez. A kivételes darab 2 millió forintos kikiáltási árról indul majd az aukción. Az asztali ezüstök kedvelői többek között egy empire és egy Tiffany boroskancsóra is licitálhatnak majd.


Az árverés jótékonysági tétele Medveczky Jenő Nő hegedűvelcímű akvarellje lesz, amelynek bevételét a BÁV a Csodalámpa Alapítvány támogatására ajánlja fel.

Az aukció kiállítását november 11-ig ingyenesen tekinthetik meg a BÁV Aukciósházban (1052 Budapest, Bécsi utca 1.). Az árverésre november 13-án és 14-én, 18.00 órakor kerül sor a MOM Kulturális Központban. További információk és katalógus: www.bav.hu/aukcio