SI
25 bemutató, 420 előadás, 59 különleges esemény, a
rendezők közt Jiři
Menzel, a fellépők között Edita Gruberová, José Cura és Polina Szemjonova, a
dobogón nemzetközileg is elismert dirigensek, köztük a New York-i Metropolitan
állandó vendégkarmesterei. Az Opera és az Erkel elképesztő
programokkal várja közönségét a 2014/2015-ös évadban. Indul a bérletváltás.
A következő
szezonra április 14-étől 17-éig újíthatja meg bérleteit a 22.000 bérletes, új
bérleteket április 22-étől június 30-ig vásárolhat a nagyközönség. A bemutatók sorát már a
nyár közepén új Carmen-produkció nyitja, Oberfrank Pál rendezését a Margitszigeten
játsszák az Opera művészei. Mohácsi János Aida-rendezése valódi
vérfrissítés lesz a két évtizede műsoron tartott tradicionális előadás után –
az őszi, miskolci bemutatót követően az Erkel Színház közönsége 2015 áprilisától
láthatja a darabot. Az évad szenzációjának ígérkezik Jiři Menzel operaházi
vendégeskedése. A világhírű cseh rendező Mozart Cosí fan tutte című vígoperáját állítja
színpadra, a bemutató október 18-án lesz, vezényel: Halász Péter. Az új produkciókra meghívott tizennyolc rendező
között a hazai és a nemzetközi színházi világ további jeles képviselői
szerepelnek, Zsótér Sándor két előadást is színre visz: Weber A bűvös
vadász című operáját és egy gyermekeknek szánt ősbemutatót, Tallér Zsófia Leánder
és Lenszirom
című gyermekoperáját, és újra rendez az Operában Vidnyánszky Attila.
A nemzetközi
színpadokról több mint húsz külföldi vendégénekes érkezik az Erkel és az Opera
előadásaiba, köztük a Lammermoori Lucia
koncertszerű előadására a világnagyság, Edita Gruberová, aki Dario Schmunk és Simone Piazolla partnereként lép fel. A
feltörekvő fiatal olasz baritont, Piazzolát, sokan Renato Bruson utódjaként emlegetik. Egyetlen
szeptemberi estére – az immár szokásosan, évadnyitáskor kialakított Andrássy
úti szabadtéri színpadra – a Szabadság-OperaGála
sztárvendégeként érkezik Piotr Beczala, Anja Kampe és Ferruccio Furlanetto, és szintén egy, ám
annál jelentősebb estet, a Faust Bál éjszakáját tölti az Operában, először
Magyarországon, a nemzetközi operaélet ünnepelt dívája, Angela Gheorghiu. Az Aidában két alkalommal énekli Radames szerepét Fabio Sartori, az Otello címszerepében két további
sztártenor, José Cura
és Marco Berti
is színpadra lép Budapest patinás dalszínházában. Az évad első bemutatója
a Parasztbecsület és a Bajazzók klasszikus, egyestés párosítása,
a francia Georges Delnon
rendezésében. Mindkét opera főszerepét azonos estén énekli el egy-egy
kiváló tenor, az amerikai Stuart Neill, a másik szereposztásban pedig fiatal
mexikói tenorista, Hector
Lopez Mendoza,
kiemelkedő magyar énekesek – a Santuzza szerepében bemutatkozó Komlósi Ildikó és Lukács
Gyöngyi, Neddaként színre lépő Rost Andrea, valamint Alexandru Agache és Perencz
Béla – partnereként. A
2015-ös évet egy igazi különlegességgel, Stravinsky A kéjenc útja című
operájával kezdik. Anger Ferenc rendezésében Annuska szerepében a fiatal
ausztrál szoprán, Eleanor
Lyons
mutatkozik be hazánkban, Komlósi
Ildikó pedig két szerepet – Liba mama és Török Baba – is alakít a darabban.
Hazai sztárjaink közül Boross Csilla hasonlóan nagy vállalkozással
nyűgözi le ismét a budapesti közönséget: novemberben öt estén igazi bravúrként
Erzsébet és Vénusz szerepét is elénekli a Tannhäuserben. Rost Andrea a májusi Faust-bemutatón
első alkalommal énekli Margit szerepét (rendező: Michał Znaniecki, a címszerepben Dario Schmunk), és
Mefisztó alakját ugyancsak először ölti magára Bretz Gábor, akit számos külföldi felkérése miatt a hazai közönség
csak e szerepben láthat a következő szezonban. A szeptemberi Don Carlos
előadásokban a Metropolitan
Operához is elszerződött Molnár Levente áll be Posa márki szerepébe. A fiatal baritont
az évadban a Don Giovanni címszerepében, valamint a Parsifal Amfortasaként is
hallhatják. A magyar közönség számára kevéssé ismert A bűvös vadászban először hallhatják Fekete Attilát, majd Kovácsházi
Istvánt Max szerepében. Az évad repertoárján összesen 32 opera szerepel,
amelyek főbb szerepeire további külföldi vendégművészek érkeznek. A Toscában
két előadáson énekli Scarpia
szerepét Ambrogio
Maestri, a
jelenkor legkeresettebb baritonjainak egyike. A Carmenben Escamillóként Marc
Mazuir lép
színpadra, Tannhäuser
címszerepében Robert-Dean
Smith, Walter Fraccaro
pedig a A trubadúr
Manricóját
alakítja, és érkeznek az Opera visszatérő vendégei, Ivan Magri és Andrej Dunaev, valamint
Teodor Ilincai.
Márciusban visszaemelik a műsorkínálatba a Wagner-tetralógia első darabját,
A Rajna kincsét M. Tóth Géza rendezi, Loge szerepében Adrián Eröd. Az évad
bemutatóinak sorában szerepel még Donizetti A csengő c. operája – ezzel
indul a szezon a Szfinx-teraszon, a Színművészeti Egyetem egyik végzős
hallgatójának elképzelése szerint – és Dohnányi A tenor című műve Almási-Tóth
András rendezésében. A Nabuccót Kesselyák Gergely rendezi, Eperjes
Károly félig szcenírozott előadásként viszi színre a János passiót. Az Erkel és az Opera színpada mellett
további három helyszínen: a Királyi Lépcsőházban, a Zeneakadémia Solti
György Kamaratermében, a Jókai utcai zenekari centrum Ferencsik-termében további öt bemutató várja a közönséget.
A lakatlan sziget, a FrenchLateNight, a Lukrécia meggyalázása,
a Fedora és magyarországi bemutatóként az Opera kórusának művészei
által színre vitt Nino Rota-mű: A florentin kalap.
Zenetörténeti szempontból is
jelentős eseményekből, további magyarországi bemutatókból nem lesz hiány. A
fent említett opusz mellett ugyancsak először kerül színre hazánkban Benvenuto
Busoni Doktor Faust című operája; a
Faust Fesztiválra készülő különlegesség alapját egy 1951-es hanganyag-verzió
szolgáltatja, a darabot a tehetséges ifjú rendező, Szabó Máté állítja színpadra. Február végén a Magyar Nemzeti Balett mutatja be a Massenet zenéjére
készült híres MacMillan-koreográfiát, a
Manont, amelyet hazai társulat még nem játszott – a magyar
közönség mindössze egyszer, a Royal Ballet vendégjátékának alkalmával láthatta.
Az Opera balett társulata
további két bemutatóval készül. Április végén új kiállításban ismét műsorra
kerül az öt éve nem játszott nagy klasszikus, A hattyúk tava. A Trójai játékok idén még bemutató előtt
áll. Robert North férfiak által előadott táncparódiájából balett-történeti
szenzációként hazai koreográfusok viszik színre a mű fordított verzióját: Trójai
játékok – amazonokkal,
tehát női előadókkal. Az együttes a bemutatók mellett összesen 11
koreográfiát tart majd műsoron, melyek közt újra látható két közönségkedvenc:
a Coppélia és a Karamazov testvérek.
Az esti repertoár-előadásokon és bemutatókon kívül 16 helyszínen 59 különleges eseménnyel
várja látogatóit a két színház. Az Opera és az Erkel Színház a
legváltozatosabb zenés és táncos programokat kínálja többek közt jeles
alkalmakkor – csak karácsonykor a Diótörő
Fesztivál szabadtéri eseményei mellett öt különprogramra érkezhet a
közönség –, de ide tartoznak a különleges gálaestek is, amelyekre a világ
legnagyobb színpadainak sztárjai érkeznek, ahogyan a Rost Andrea25 gála is, amely világhírű szopránunk huszonöt éves
pályafutását ünnepli az Erkel Színházban. Azt est vendége Renato Bruson,
akinek partnereként a Scalában debütált Rost Andrea. Az elmúlt évek tradícióvá
vált kezdeményezései közül ismét lesz TáncTrend’15, amelyen ezúttal Fodor Zoltán együttesét és Frenák
Pál társulatát látja vendégül a Magyar Nemzeti Balett, valamint Pas de
Quatre’15 a legnagyobb hazai tánctársulatokkal. Lesz továbbá Primavera és KismaMatiné, de nagyobb teret nyer a humor is, méltán számít
sikerre az OpeRaport, az Erkel
Színház új büntető talkshow-ja. Folytatódnak a sikeres sorozatok, többek
közt a Hangoló, a Dalszínház utcai dalestek, a Hét Nap Program,
újként a Királyi Zeneterem indul, a Filharmóniai Társaság hangszeres
művészeinek exkluzív kamarahangversenyeivel. Folytatódik a Gördülő Opera, a Sziget
Fesztiválra pedig újra sziporkázó összeállítással érkeznek a dalszínház
fiatal énekesei. A 2015/2016-os évad előfutára a Sába királynője Káel Csaba
rendezése elsőként 2015 júliusában a Margitszigeten látható.
A Budapesti Filharmóniai Társaság
Zenekara – az Opera együttese tíz hangversennyel várja a közönséget. Előadásaikat kiemelkedő
karmesterek dirigálják, színpadra lép többek közt az elnök-karnagy, Pinchas Steinberg, Antoni
Wit, John
Axelrod és
Vásáry
Tamás. A szólisták között igazi szenzációt ígér a 15 éves Berecz Mihály fellépése, aki 2015
januárjában Liszt Magyar fantáziáját játssza a zenekarral. Műsoron számos
remekmű, az évadban egyebek mellett felcsendül Mahler III. szimfóniája, Bartók Concertója, Gershwin Porgy és Bess – keresztmetszete és Schumann:
Jelenetek Goethe Faustjából című műve, amellyel a Zenekar is kapcsolódik a
Faust-évadhoz. Szintén ennek jegyében rendezik meg 2015. február 14-én az Opera
második nagyszabású jótékonysági estélyét, a Faust Bált, amelynek Angela Gheorghiu mellett Carlos Acosta
lesz a sztárvendége.
A teljes évadban összesen 13 külföldi dirigens vezényli az Opera
és az Erkel előadásait, köztük Christian
Badea és Maurizio Benini, a New
Yorki Metropolitan állandó vendégkarmesterei, valamint dobogóra áll a hazai
származású, nemzetközileg is elismert Káli
Gábor és Madaras Gergely.
Az ősszel 130 éves Operaház
szeptember 27-én jubileumi gálaesttel, a teljes szezonban pedig sosem látott
színes műsorkínálattal és történetének leggazdagabb programsorával várja
bérletes vendégeit és látogatóit. Az ünnepi évad utolsó
bemutatójaként a budapesti dalszínház először állít színpadra Vivaldi-operát.
Anger Ferenc rendezése, a Farnace nem
pusztán magyarországi bemutató, hanem üzenet: 130 éves múlttal is létezik
megújulás.
A 2014/2015-ös évad
beharangozásával egy időben mutatták be az Opera első image filmjét és a hozzá
tartozó, évadot népszerűsítő 12 darabból álló képi kreatívot, az „Ahol kinyílik
a világ” kreatív sorozat befejező darabjaként. Az Opera második reklámfilmjét is a dalszínház
művészeinek közreműködésével forgatták. A produkcióban Halász Péter karmester,
Cser Krisztián, Kováts Kolos, Sáfár Orsolya és Sümegi Eszter operaénekesek
mellett a Magyar Nemzeti Balett szólistái: Apáti Bence, Leblanc Gergely, Shoko
Nakamura, valamint kartáncosai: Babácsi Benjamin, Hegyesi Gergely, Sári Réka,
Séra Mónika és statisztái: Körtvély Gergő, Márton Amanda, illetve hárfaművészei:
Simon Bea, Szilvásy Júlia és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara - az
Opera együttesének tagjai vettek részt. A filmhez az Opera történetében először
írattak zenét: Gulya Róbert szerzeményét a Budapesti Filharmóniai Társaság
Zenekarával - az Opera együttesével és a Budapesti Opera Kórussal rögzítették.
Gulya Róbert a filmhez kapcsolódóan, illetve attól függetlenül további zeneszámokat
komponált, illetve szignált, melyekkel az Operában és az Erkel Színházban is
találkozhat majd a közönség.
A film és
a kreatív sorozat főbb alkotói:
"Ahol
kinyílik a világ 2012-15" alapkoncepció: Fekete Zoltán, Gács Tamás, Kéri
Attila, Ókovács Szilveszter, Turkovics Monika, Végh Endre
Alkotóstáb:
Végh Endre kreatív igazgató, Fekete Zoltán art director, Gács Tamás
fotós/rendező, Kostil Danila társrendező, Garai Gábor operatőr; Pater
Sparrow látványtervező, Solymosi Tamás a táncbetét koreográfusa; Tóth Ali -
Virág Anikó jelmez, a film line producere és gyártásvezetője: Keresztes
Felicián.
www.opera.hu