2015. október 8., csütörtök

Magyar Nemzeti Galéria, Modern Idők - Élő MúzeumCafé

SI
Magyar Nemzeti Galéria? Többek között az októberi Múzeum+ esti programjaitól, amiknek témája ezúttal a Trend. A trend, ami nemcsak divatot jelent, hanem azt az irányt, amelyet a divatok is követnek. És ahogy az öltözködésben, a divat világában megfigyelhetők trendek, éppúgy a múzeumok világában is. Vannak trendek a műgyűjtésben és a kiállítások rendezésében is. A divat az, ami kimegy a divatból, a trend azonban örökké formálja a divatot. A divat a jelenről szól, a trend pedig arról, amit a jövőről gondolunk. Ennek megértését segítik az est vendégei, Tóth András, a USE Unused  márka divattervezője és Zack Milaskey szemüvegtervező, akinek kereteit már olyan világsztárok is hordják, mint Quentin Tarantino és Robbie Williams. A Francia Intézetben nemrégiben nyílt Képbe zárt írások kiállításunkhoz kapcsolódó egyedülálló összművészeti produkció premierjét is láthatják az estre látogatók, a PR-Evolution Dance Company, a Rencontres Audiovisuelles, a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Nemzeti Galéria koprodukciójában. A vers, a zene és a tánc mozaikjaiból összeálló etűdök jelennek meg a szemünk előtt egyedülálló vizuális élményt formálva. Szó lesz arról is, hogy mi befolyásolja a művészeti trendeket és hogy hogyan rendezték át a múzeum munkatársai a 20. századi állandó kiállítást? S természetesen lesz zene és borok, a workshopban pedig saját alkotásainkkal egészíthetjük ki ruhatárunkat.


Az este részletes programja:

VENDÉG ELŐADÓINK

18.30 TÓTH ANDRÁS, divattervező, USE Unused
20.30 ZACK MILASKEY, Tipton Eyeworks


„NEKED A DIVAT MONDJA MEG, HOGY KI VAGY?” – séták a gyűjteményben

18.15 és 20.00 Divatos művészek az európai művészetben
Tárlatvezetés a Remekművek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből c. kiállításban – Mertus Ágnes

19.15 és 21.00 Új irányzatok a 20. század elejének magyarországi művészetében
Tárlatvezetés a Modern Idők c. kiállításban – Krasznai Réka

18.30 Guided Tour in English - Trending art and artists from the collection of the Hungarian National Gallery
18.00 ÉLŐ MÚZEUMCAFÉ BESZÉLGETÉS
Szemléletváltás – a Magyar Nemzeti Galéria 20. századi állandó kiállításának újrarendezéséről

Mennyi időre szól egy múzeum „állandó” kiállítása? Miért kell időről időre átrendezni ezeket a tárlatokat is? Miért van az, hogy mostanában szinte divatja lett a múzeumokban az állandó kiállítások átrendezésének? Mennyire kell „alakíthatónak” lennie ma egy jó állandó kiállításnak? Miért, hogyan, milyen koncepció mentén rendezték át a Magyar Nemzeti Galéria 20. századi állandó kiállítását a közelmúltban a múzeum munkatársai? Ezekre és ehhez hasonló további kérdésekre keressük a választ meghívott vendégeinkkel.

A beszélgetés résztvevői: Gergely Mariann, Plesznivy Edit, Szeifert Judit és Zwickl András művészettörténészek, a Magyar Nemzeti Galéria újrarendezett 20. századi állandó kiállításának kurátorai. A beszélgetést Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője vezeti.


19.15 REND ÉS TREND
Műgyűjtés, műkereskedelem és múzeumok a 21. században – Bellák Gábor művészettörténész előadása

Mit gyűjtsünk? Mit vásároljunk? Mitől érdekes egy kiállítás? Ízlés, minőségérzék, érzékenység, tudás, bátorság – és pénzről még szó sem volt! Az előadás megpróbálja Rendszerezni azokat a tényezőket, amik a művészeti Trendeket befolyásolják.


20.00 KALEIDOSZKÓP PREMIER
Vers, tánc, videó és zene – a PR-Evolution Dance Company, a Rencontres Audiovisuelles és a Nemzeti Táncszínház koprodukciója

Az előadást a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiből a Francia Intézetben rendezett Képbe zárt írások című kiállítás inspirálta. A kiállítás vezérfonala írásbeliség és képiség találkozása, szó és kép összefonódása. A Kaleidoszkóp produkció pedig az írott szó – a vers – és a tánc- és a videó művészet világának viszonyrendszerét boncolgatja.

19.00 ZENE
Antonia Vai Band

18.00-21.30 WORKSHOP
Púderrózsaszín és csipke: saját készítésű kiegészítők

BOR
Ax & Ax Borászat

TEAHÁZ
Big Ben


Következő időpontok és témák:
November 12. PSZICHÉ
December 10. VARÁZS

2015. október 4., vasárnap

"A" DARVAS, egy színészsors három stációban

SI

Darvas Iván kiállítás

A kiállítás megtekinthető:
2015. szeptember 12. - 2016. február 28. között a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet egy kiállítással kíván megemlékezni Darvas Iván születésének 90. évfordulójáról.
A XX. századi magyar színjátszás fejedelme ő, az egyik legnagyobb formátumú művész, kinek szerteágazó tehetségét színpadi és filmszínészként, rendezőként, képzőművészként egyaránt ismerhetjük. Személyében olyan művészt idézünk meg, akinek művészi és emberi helytállását, hitvallását időről időre meg kell mutatni. Élete során rendíthetetlenül és következetesen tette le voksát olyan értékek mellett, melyek az utókor számára is példamutatóak. Darvas Iván szerteágazó munkásságának bemutatásával párhuzamosan számtalan pályatárs fölidézését tervezzük, mint Várkonyi Zoltán, Tolnay Klári, Ruttkai Éva vagy Makk Károly. Olyan színházakat mutatunk be, mint a rövid életű, ám annál értékesebb Művész Színház vagy a Vígszínház. Olyan színházi korszakokra emlékezünk, mint a borzongató 1950-es évek vagy a Darvas Iván által „aranykorként” jellemzett 1960-as évek.
Ez az időszak izgalmas szelete a magyar színháztörténetnek. A tárlat az OSZMI kiállítóhelyén, a Bajor Gizi Színészmúzeum három kiállítóterében kap helyet. A tárlat ideje alatt számos kísérőprogramokat szervezünk majd.
A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap és Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával jöttlétre. 
A" DARVAS, EGY SZÍNÉSZSORS HÁROM STÁCIÓBAN című kiállításunk megnyitóját 2015. szeptember 13-án tartottuk a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
A kiállításmegnyitón Halász Judit (Kossuth- és Jászai Mari- díjas színésznő) és Hegedűs D Géza (Kossuth- és Jászai Mari- díjas színész) emlékezett meg Darvas Ivánról.

 http://szinhaziintezet.hu
http://szinhaziintezet.hu/index.php?action=hirek

Balance Premier a Fővárosi Nagycirkuszban

SI



Szombaton este hatalmas sikerrel kezdte hódító útját a Balance című műsor, amelyben – ahogy a szokatlan név is sejteti – a főszerep az egyensúlyé. A produkciót december 31-ig láthatja a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban.
Annyira természetesnek tartjuk, hogy az egymásba vetett bizalom nélkül nehezen létezhet az ember, hogy nem is gondolunk rá. A Balance nyújtotta élmények után – ha akarjuk, ha nem – másképpen látjuk a világot. Otthon az önfeláldozó feleség, a támaszra vágyó gyermek, vagy a munkatársak láttán. Egymásra utaltak vagyunk valamennyien, akiknek jól esik, ha jó időben, jó helyen belekapaszkodhatunk valakibe, ha baj van. Lényegében ez a jelentősége a Balance-nak, amelynek fellépői apró mozdulataikkal, egymás iránti alázatukkal, összetartozásukkal, közös sikereikkel megfogalmazzák mindazt, amire nekünk van szükségünk. De nem gondolunk rá, mert annyira természetesnek tartjuk, hogy az egymásba vetett bizalom nélkül nehezen létezhet az ember.
Az előadás fellépői között szerepel a moszkvai Idol fesztivál Arany Közönségdíját elnyerő Gerling csoport magasdrót- és halálkerék-számával, igazi magyar virtust, tradicionális produkciót láthat a közönség a Teibler csoport előadásában, az X-Treme Brothers egy handstand számot mutat be kivételes egyensúlyérzékkel és összehangolt mozgással. A keleti varázs és a páratlan ügyesség találkozik a rendkívül tehetséges lábzsonglőr, Kimberly Lester produkciójában, míg a vidám pillanatokról Pascal bohóc gondoskodik. Az akrobatika elemeit is felhasználva mutatja be zsonglőrprodukcióját az ukrán White Fantasy, míg a Flying Farfans különleges kereszttrapéz-számával hódít a levegőben. Nem mindennapi bátorságról és kölcsönös bizalomról tesz tanúbizonyságot a Duo Claire formáció, a perzsacicák és oroszlánok pedig bármire képesek a simogató kezek irányítása alatt. A műsor egyik legdinamikusabb száma a Flying Ball kosárlabda show-ja, amely a fiatalok és sportkedvelők kedvencévé válhat. 

Tudta ön,
·       hogy a Balance-ban igazi magyar virtust, ezzel együtt, vagy éppen ezért, tradicionális produkciót lát a közönség a Teibler csoport előadásában, akik célul tűzték ki, hogy felelevenítsék az egyik legklasszikusabb magyar artistamutatványt, a deszkaszámot,

·       hogy a cirkuszba járók ezentúl minden egyes előadást követően találkozhatnak a fellépőkkel, közösen szelfizhetnek, autogramot kérhetnek tőlük, így átjárhatóvá válik a nézők és artisták világa közötti misztikus határ, hogy a cirkuszművészet megújítása kapcsán ARTista Café címmel havonta ingyenes előadásra, beszélgetésre hívják a nézőket a Fővárosi Nagycirkuszba. 
maciva.hu


2015. október 2., péntek

Balance - Új műsor a Fővárosi Nagycirkuszban

SI


Fővárosi Nagycirkusz október 3-án mutatja be legújabb műsorát Balance címmel, amely tematikájában és gondolatiságában is az egyensúly, a harmónia köré épül, finom mozgásokkal keres üzenetet, óvatos bátorsággal próbál letisztult látványvilágot felmutatni. Valamennyi műsorszámot belengi az egyensúly, a balansz termékeny problematikája, a fellépők sokszor emberfeletti teljesítményt igénylő műsorszámai elgondolkodtatnak önmagunkkal és környezetünkkel való kapcsolatunkról, a fizikai törvényeinek legyőzéséből adódó katartikus élménybe beleszövődik a gondolat: én hogyan teremtem meg az egyensúlyt az életemben?

Összhangban lenni egymással és önmagunkkal, kiegyensúlyozottan fordulni oda (vissza) önmagunkhoz, a társunkhoz, a szerelmünkhöz, konkrétan életünk és produkciónk, azaz, „csapatunk” valamennyi tagjához. Egyensúly az ember-állat viszonyban, egyensúly a minket körülvevő csodákkal, tárgyakkal.

Az előadás fellépői között köszönthetjük a moszkvai Idol fesztivál Arany Közönségdíját elnyerő Gerling csoportot, igazi magyar virtust, tradicionális produkciót láthat a közönség a Teibler-csoport előadásában, a Louléban megrendezett I. Nemzetközi Cirkuszi Artistafesztivál bronzérmese, az X-Treme Brothers egy handstand számot mutat majd be kivételes egyensúlyérzékkel és összehangolt mozgással. A keleti varázs és a páratlan ügyesség találkozik a rendkívül tehetséges lábzsonglőr, Kimberly Lester produkciójában, míg a vidám pillanatokról Pascal bohóc gondoskodik. Az akrobatika elemeit is felhasználva alakította ki zsonglőrprodukcióját az ukrán White Fantasy, míg a Flying Farfans különleges kereszttrapéz-számával hódít a levegőben. Nem mindennapi bátorságról és kölcsönös bizalomról tesz tanúbizonyságot a Duo Claire formáció, a Baross Imre Artistaképző iskola két növendéke, miközben produkcióját egy háló segítségével mutatja be fent a kupolában. A kis- és nagymacskák, perzsacicák és oroszlánok valószínűleg a gyermekek kedvenceivé válnak majd.

A műsor egyik legdinamikusabb száma a fiatalokat és a sportkedvelőket csábítja a cirkuszba, az Ukrajnából érkezett Flying Ball kosárlabda show-ja kapcsán a Fővárosi Nagycirkusz kedvezményben részesíti azokat a kosárlabdásokat, akik 10 fős csapatot szerveznek, és bemutatják verseny- vagy szakosztály-igazolványukat, vagy a helyszínen sikeresen dobnak kosárra. Azonban bárki kipróbálhatja magát, aki érvényes cirkuszjeggyel rendelkezik, és sikeres dobás esetén ajándékban részesülhet.

Októbertől több más újdonságra is számíthat a publikum! A Fővárosi Nagycirkusz útnak indítja Adj arcot a művésznek! elnevezésű programját, amelynek célkitűzése az artistaművészek gépies megjelenítése helyett a hús-vér emberi kvalitások kihangsúlyozása, valamint a hétköznapi csoda-csináló képességre történő figyelemfelhívás. Fekete Péter, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos ezzel a kezdeményezéssel kivívta a zuhangi második Kínai Nemzetközi Cirkuszfesztivált előkészítő Szakértői Fórumon, a rangos nemzetközi szakmai tanácskozáson résztvevők elismerését is.

Minden előadáson egy sztár bukkan fel a díszpáholyban, aki családjával nézi meg a cirkusz legújabb műsorát, a Balance-ot. A neves színművészekkel, énekesekkel, írókkal, költőkkel, képzőművészekkel, közéleti személyiségekkel és sportolókkal akár még egy közös fotót is készíthet, aki szeretne. A cirkusz októbertől ingyenes Wi-Fi használatot biztosít látogatói számára a WifiZone hálózatán keresztül, egy gyors regisztrációt követően. Ehhez kapcsolódóan szelfi- és fotókészítésre csábítja a nézőket, ugyanis aki bekapcsolódik a játékba, akár még egy ingyenes belépést is nyerhet a januári Fesztivál Plusz előadására.

A sok izgalmas újdonság mellett a már tradicionálisnak számító Parádéra is várja az érdeklődőket a Fővárosi Nagycirkusz a bemutató napján, október 3-án 11 órától, a Hősök terén. A látogatók ízelítőt kaphatnak az új, Balance című produkcióból, valamint egy különleges számmal is készülnek a szervezők.



Egyensúlyban a művészet
The Gerlings / magasdrót (Kolumbia)
Magasban piramist építeni
Megtapasztalni a lehetetlent csakis feltétlen bizalom mellett érhető el. Ez az összetartó erő formálja egyedivé a kolumbiai Gerling csoport produkcióját: olyan vizuális élmény, amely a végső katarzis érzését varázsolja át a mindennapokba. Itt semmi sincs átadva az irrealitásnak: átírva a 19. századba visszanyúló klasszikus magasdrót-számot, a hét artista emberpiramisa a fellegekben épül, miközben egymásra utaltságuk minden pillanatát létező csodaként vetítik ki a kupolás térbe. A levegőben kialakuló piramis nemcsak lélegzetelállító látványt nyújt, hanem példáz is: hogyan válhat egy mutatvány emberi értékek közvetítőjévé. Figyelni egymás minden rezdülésére, érezni a kölcsönös bizalmat, együtt megélni a lehetetlent!
Flying Ball / kosárlabdaszám (Ukrajna)
Az ukrán kosárlabdacsapat számában a sport cirkuszművészeti elemekkel keveredik, a műfajok közti játéknak az eredménye pedig egész bámulatosan egyedi. Azok számára lehet igazán élvezetes ez a produkció, akiket nem oltottak be humor ellen, ugyanis a csapat rendkívül szellemesen – s olykor némi öniróniával is – fogja meg a sport frázisait, miközben a közönség valóban úgy érezheti, hogy egy óriási tétmeccsen szurkol a kedvencének. A lendületes, nagy energiákat megmozgató társulat mindemellett különböző térformációk segítségével mutat rá arra, mennyire fontos a csapatmunka, hiszen a köztük lévő végtelen összhang teszi igazán nagyszerűvé és szerethetővé az akrobatikus elemekkel fűszerezett produkciót.
Eva Chris / macskaszám (Németország)

Házikedvenc, újraértelmezve
Emberi tulajdonságok és ösztönös megnyilvánulások együttes létezését viszi porondra előadásában Eva Chris, németországi idomárhölgy. Kisállat-számában házikedvencek kapnak főszerepet, játékosságuk saját, ügyességük gondozójuk munkáját dicséri. A kapcsolatteremtés és a szavakon túli kommunikáció eredményeként élvezhetjük a nyolc kiscica elemi adottságait felülíró játékot, az ezúttal ügyességi kellékekkel – és kis tappancsnyomokkal – benépesített cirkuszi talajon. Mit jelent idomárnak lenni? Átlépni a megértés és megértetés láthatatlan korlátján, gesztusokban, mozdulatokban megnyilvánuló szeretettel foglalkozni, tanítani és a legtöbbet kihozni az állatokból, nemcsak türelmet, de odaadást is igényel, olyan tulajdonságokat, amelyeknek hiánya napjainkban egyre inkább megtapasztalható. A cicák pajkosságán, tanulékonyságán és a feladatok végrehajtásán felül, az együtt-létezés örömének csodáját is kínálja a kisállat-produkció.
Pascal / bohóc (Hollandia)
Szakrális szórakozás
A hollandiai származású Pascal gyermekkora óta tudatosan készül a magas szintű, gesztusokat és mimikákat tréfába olvasztó szórakoztatásra. A Németországban élő előadóművész először négyévesen fordult meg cirkuszban, nagybátyja jóvoltából. Az ott látott bohóc-tréfák ajtót nyitottak számára a cirkuszi életút fele, és ezt a különleges létformát azóta is lankadatlan elhivatottsággal gyakorolja. Tapasztalt előadói háttere (Medrano Cirkusz, Holland Nemzeti Cirkusz, Benidorm Cirkusz) biztos talajt szolgáltat az állandóan fejlődésben lévő produkcióihoz, melyek, többszöri átformálásuk után, mára inkább nevezhető komikus-színházi, mintsem hagyományos bohóc-jeleneteknek. A ritmikus füttyszó mögé rejtett tréfákból talán nem tudjuk kikövetkeztetni a bohóc világmegváltó gondolatait, de érezzük azt a kisugárzást, amely összeköthet vele mindnyájunkat – történhet ez szó szerinti matrózkötéllel, vagy csupán egy elejtett pillantással. Pascal kiváló clown-darabján keresztül szólítja meg az embereket, miközben szórakoztat és sejtet, egyúttal szétszakítva egymáshoz is láncol, majd az újrahangolt hagyomány komikumában láttatni enged egy láthatatlan világot.
Duo Claire / hálószám (Magyarország)
Hitünk a másikban
                                                                                    „Életemet a kezedbe adom”
 „Rád bízom magam!”, üzeni a két lány a kötélről egymásnak. Nem mindennapi bátorságról és kölcsönös bizalomról tesz tanúbizonyságot a Duo Claire két növendéke, miközben produkcióját egy háló segítségével mutatja be fent a kupolában. A két hölgy most kezdi el aktív artista pályafutását, eddig a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában tanulták leendő szakmájukat, ahonnan az utóbbi időben egyre színvonalasabb performance-ok kerülnek ki. A lányok hálószáma hibátlanul összehangolt, mozdulataik testvériesen egymásra utalt. Mindegy, hogy egy légi terpeszről, átfordulásról, vagy a gravitáció teljes megszégyenítéséről van szó, a lányok nem haboznak eleget tenni a kihívásnak, sem belekapaszkodni – tizedmásodperces pontossággal – a másik jobbjába. Hitük a közös munkában – és partnerükben – elképzelhetetlenül mély, ez képes őket még nagyszerűbb előadásokra sarkallni, amelyek nem csak elbűvölik a közönséget, de emberségből is példát mutatnak – ezért a megnézésük kihagyhatatlan.

Kimberly Lester/ lábzsonglőr (Nagy-Britannia)
Hibátlan varázslat
                                                                                  „fejtetőre állított játékos világ”
 A keleti varázs és a páratlan ügyesség találkozik a rendkívül tehetséges lábzsonglőr, Kimberly Lester produkciójában. Miss Lester családi gyökereit tekintve portugál, a művészet iránti érdeklődését pedig az anyatejjel együtt szívta magába – ugyanis cirkuszi családból származik. Előadásával már bejárta a világot, és számos díj boldog tulajdonosa. A hasonló vállalkozások közül is kiemelkedő bemutatóját az elegancia és az elbűvölő nőiesség jellemzi, amelyet fátyoltánc és hastáncos elemek tesznek még elragadóbbá. Nem számít, hogy légies tárgyakkal vagy elguruló labdákkal dolgozik, előadása hibátlan, tudása pedig minden elismerést megérdemel. A cirkuszművészet igazi gyöngyszemét láthatja az, aki jegyet vált a hölgy produkciójára. Nem fogja megbánni! Kimberly varázslatos performance-a megerősíti hitünket abban, hogy minden lehetséges és elérhető távolságba kerül, ha eléggé kitartóak és határozottak vagyunk abban, amit életcélunknak tűztünk ki.
Teibler csoport / deszkaszám (Magyarország)
Igazi magyar virtust, ezzel együtt, vagy éppen ezért, tradicionális produkciót lát a közönség a Teibler csoport előadásában, akik célul tűzték ki, hogy felelevenítsék az egyik legklasszikusabb magyar artistamutatványt, a deszkaszámot. A kilencfős csoport vezetője Teibler Tamás, akivel a csoport másfél éve dolgozik a most látható attrakción. A mutatványt külön érdekessé teszi a csoport nagy létszáma, így nem mindennapi élményben lehet része a publikumnak. Mint azt Teibler Tamás egy interjúban elmondta, nem csupán jellegében próbálnak a magyar cirkuszhagyományokhoz kapcsolódni, hanem a jelmezek és a zeneválasztás terén is. A csoport, s ez nem elhanyagolható, a nemzetközi porondon is sikerrel szerepel, 2014-ben egy nagyszabású szicíliai turnén kápráztatta el a közönséget. A külföldi vendégszereplések mellett, természetesen, a magyar nézőkről sem feledkeznek meg, idén már láthatóak voltak a Cirkuszok Éjszakája rendezvénysorozat keretein belül is.
Redy Montico / oroszlánszám (Olaszország)
Vadállatok és gazdájuk szerelme
„Szeretet és respekt ember-állat viszonyban”

A cirkuszt látogató „nagymacskák szerelmeseinek” nem mindennapi izgalomban és meglepetésben lesz részük Redy Montico jóvoltából, aki oroszlánjaival kápráztatja el a közönséget. Az olasz mester, mint macskarajongó a házi kedvenceivel, úgy él együtt oroszlánjaival. A ragadozók hol a porond valamelyik oldalára ugrálva, hol két lábra állva mutatják meg, hogy miért is nevezik őket az állatok királyának; máskor tetszhalottként nyúlnak el a földön, vagy épp élvezik a mesterükkel való – nem ritkán testi – játékot. A hatalmas nagymacskák és idomárjuk Olaszországból érkeztek, hogy összeszokott csapatként lélegzetelállító produkcióval emeljék az előadás fényét. Műsoruk a finom eleganciát, a tökéletes koncentráltságot és a felszabadult játékosságot tükrözteti egymásba, ami az olasz idomár művészi alázatát és odafigyelését dicséri. Az oroszlánok számára nem létezik lehetetlen kérés, egy mosoly, egy jutalomfalat vagy taps reményében gazdájuk minden kívánságát teljesítik. Harmónia a műsorszámban, ember és vadállat együttmunkálkodásának tökéletes harmóniája.
White Fantasy/ zsonglőrszám (Ukrajna)
Egy cirkusz nem igazi cirkusz zsonglőrök és akrobatikus mutatványok nélkül! De mi történik, ha ezeket a műfajokat gondosan összegyúrja két igazán páratlan művész? Olyan egyedi és utánozhatatlan produkció születik, amelyet ritkán láthat a nagyérdemű, ám a White Fantasy a budapesti közönség számára is elhozza ezt a különleges élményt! A kettőst alkotó Dmitrij és Szergej előtt már gyermekkorban sem volt kérdés, hogy a cirkusz varázslatos világának szentelik életüket. A két kimagasló tehetség a kijevi iskolában találkozott először, s kölcsönös érdeklődéssel fordult egymás munkássága felé, így természetesnek tetszhetett a közös alkotás felé tájékozódás is, melynek köszönhetően világszerte bebizonyíthatták, hogy a kíváncsiság, a kitartás és az újdonságok iránti nyitottság hármas együttese mindig valami kiemelkedőt hoz létre.
Flying Farfans / fliegende (USA)
A Flying Farfans lélegzetelállítóan látványos fliegende-produkciója – ahogy a cirkusz több más mostani látványossága is – csúfos foltot ejt a gravitáció becsületén: nem más ez, mint élet a levegőben, méterekkel a biztos talaj fölött, ahol a vérprofi artisták igazán elevenné válnak, s minden mozdulatuk magabiztosságot és energikusságot sugároz. A magasban bemutatott triplaszaltó csupán a kezdet!  Az amerikai társulat a nézők elé tárja a cirkusz igazi meztelenségét, amikor is nemes egyszerűséggel magára az emberi testre helyeződik át a mutatvány hangsúlya, s arra, hogy mi mindenre képes ez a test, miközben önmagával is küzd. A trapéz pedig kiváló eszköz az egyedülállóan lenyűgöző bizalomjátékhoz, amelynek során az ember megtanul feltétel nélkül bízni önmagában és a partnerében is; a nézők számára pedig igazolást nyerhet a tézis, miszerint minden lehetséges, ha igazán figyelünk egymásra – a valóban egymásra figyelünk.


X-Treme Brothers / kézegyensúlyozó szám (Románia)
Tökéletes összhang - X-Treme Brothers
                                                           „Igaz barátság, törékeny egyensúly, egymásra figyelés”
 Keleti szomszédunkból, Romániából érkezik a Fővárosi Nagycirkuszba az X-Treme Brothers, a portugáliai Louléban megrendezett I. Nemzetközi Cirkuszi Artistafesztivál (I. Festival International Artistas de Circo) bronzérmese. A csapat kivételes egyensúlyérzékkel és összehangolt mozgással bizonyítja, ez a trió vitathatatlanul a műfaj egyik legjobbja. A kis társulat tíz éve dolgozik együtt, karrierjüket nemzetközi sikerek fémjelzik, idén felléptek már egyebek között Svájcban és Franciaországban is. Az olykor a gravitáció törvényét meghazudtoló mozdulatokat különleges hang- és látványvilággal teszik még felejthetetlenebbé.
The Gerlings / halálkerék (Kolumbia)
Haláli kerék
A csendnek feszülő drót időnkénti zaklatott pendülése remegteti meg a pattanásig feszülő várakozást, és mikor már azt hinnénk, túl vagyunk a veszélyen, rákövetkezik egy újabb lélegzetelállító szám. Dupla halálkereket látunk gurulni a kifeszített dróton. Ha eddig nem tapasztaltuk meg az egymásba vetett vak bizalom fontosságát, a kolumbiai teljesítmény tapintható fogalommá nemesíti az érzést. Mutatványukban ezúttal nem kettő, hanem négy artista teszi kockára életét a dupla halálkerék görgetése közben: kettő a kerék belsejében, míg kettő a tetején tartja egyensúlyban a kifeszített dróton guruló kereket. Ebben a számban nemcsak a testek érintkezése, de a tárgy általi összeköttetés is fontossá válik: a „hogyan” és a „mikor” minden pillanata meghatározó erejű. A csapat a moszkvai Idol Nemzetközi Cirkuszfesztiválon való fellépése után Magyarországra érkezik, hogy a lehetetlent megkísértve mutathassa meg, mit is jelent valójában a „balance”, azaz, egyensúlyban lenni egymással, a világgal és önmagunkkal.
maciva.hu

 

Fotóvernisszázs a karikatúra és fotókiállítás

SI


MEGHÍVÓ
Egy zarándok útja – Balogh Ádám fotókiállításának megnyitója este hatkor kezdődik. A Lenspen támogatásával megvalósult tárlat egy hónapon át látható a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában.
Időpont: 2015. október 1. (csütörtök), 18.00 óra
Helyszín: Sajtóház, Mikszáth-terem
Budapest, VI. kerület. Vörösmarty u. 47/a


***

A fotóvernisszázs után, fél héttől a Rát- és Táncsics-teremben a Magyar Karikatúraművészeti Szakosztály „Zene szemeimnek” című kiállításának megnyitójával ünnepeljük a Zene Világnapját.

 Tisztelettel várjuk az érdeklődőket.

muosz.hu

Textúra 2015 a Magyar Nemzeti Galériában

SI
TEXTÚRA 2015
Képzőművészet - irodalom - színház

A Szépművészeti Múzeumban tavaly ősszel lezajlott nagysikerű összművészeti előadássorozat idén is folytatódik: 2015-ben a Magyar Nemzeti Galéria ad teret képzőművészet, irodalom és színház találkozásának. Tíz kortárs magyar szerzőnk írt vadonatúj irodalmi szöveget a múzeum állandó kiállításából kiválasztott, egy-egy inspiráló képzőművészeti alkotáshoz. Az elkészült irodalmi műveket a Galéria kiállítótereiben ismerhetik meg az érdeklődők, tíz színművész tolmácsolásában. Idén már a tánc, a fotó, a filmművészet, a zene és a divattörténet is társul a művészetek nagy közös együtthatásához. A képtárban sétálva a néző bekerül egy színház és a valóság közötti térbe. A színészek az adott festmény előterében adják elő az egyes produkciókat: produkciókat: egyszerre megelevenítve az írott szöveget, valamint a hang, a vizualitás és a mozgás kiegészítő élményével új megvilágításba helyezve az azt inspiráló műalkotást. A néző saját maga döntheti el, mennyi időt tölt el az egyes színházi jeleneteknél. A színészek a darabokat mind a hat este párhuzamosan és folyamatosan, többször egymás után adják elő.
A Magyar Nemzeti Galériában megvalósuló projekt egy olyan különleges, összművészeti, színházi élményt nyújt a látogatóknak, amely által a 2015. évi őszi évad egyik legizgalmasabb produkciója lesz. 
PREMIER: OKTÓBER 6. KEDD (19.00-21.45, javasolt érkezés: 18.30)
TOVÁBBI ELŐADÁSOK: OKTÓBER 13. 27. / NOVEMBER 3. 10. 17.

Rendező: Valló Péter, Kossuth-díjas magyar rendező, Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Radnóti Színház főrendezője

Írók/képzőművészeti alkotások/színművészek
Barnás Ferenc / Mednyánszky László: Shylock, 1900 k. / Jordán Tamás
Bánki Éva / Mányoki Ádám: Őszibarackos csendélet, 1721 / Trokán Péter
Berg Judit / Haris László: 1975. VI.5 / Kovács Lehel
Cserna-Szabó András / Szabó Ákos: Konyha, 1961 / Őze Áron
Dunajcsik Mátyás / Kisfaludy Károly: Tengeri levegői vihar, 1825 k. / Sipos Vera
Karafiáth Orsolya / Rippl-Rónai József: Kalitkás nő, 1892 /Pálfi Kata
Lovas Ildikó / Strobentz Frigyes: Adagio, 1909 / Zsigmond Emőke
Péterfy Gergely / Orlai Petrics Soma: Sappho, 1850-es évek / Takács Kati
Rakovszky Zsuzsa / Farkas István: Szirakuzai bolond, 1930 / Kelemen József
Spiró György / Gulácsy Lajos: Dante találkozása Beatricével, 1907 / Péter Kata

Iskolai szervezett csoportok kedvezményes látogatásával kapcsolatos információ: program@szepmuveszeti.hu

Jegyárak:
3800 Ft (teljesárú)
2800 Ft (diákok, nyugdíjasok, Baráti Kör tagok és az időszaki kiállítások díjtalan látogatására jogosultak számára)
Jegypénztárak nyitva tartása: K-V 10.00-17.00 (az előadások napján 19.00-ig)

Jegyek korlátozott számban kaphatók!



Plakát/művészet – Élő MúzeumCafé-beszélgetés
2015. október 4., vasárnap, 15:30
Magyar Nemzeti Galéria, C épület
A tervezőasztaltól a hirdetőoszlopig. Válogatás Gunda Antal grafikusművész hagyatékából című kiállítás zárása alkalmából a plakátnak a képzőművészetben elfoglalt helyéről, a magyar plakátművészet elmúlt évtizedeiről beszélgetünk vendégeinkkel, akik közül hárman a hazai plakát-alkotók három generációját képviselik.
A beszélgetés résztvevői:
Bakos Katalin művészettörténész, a kiállítás kurátora,
Pataki János, a MOKÉP Sajtó- és Propagandaosztályának 1976 és 1982 között volt vezetője,
Kovács Vilmos grafikus, Gunda Antal kor-, pálya- és munkatársa,
Gyárfás Gábor
grafikus, a Magyar Plakát Társaság tagja,
Rozman Ágnes grafikus, Gunda Antal tanítványa, a Képzőművészeti Egyetem Tervezőgrafika Tanszékének docense.
A beszélgetést Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője vezeti.
A beszélgetésen való részvétel ingyenes.



BÁBKÉZLÁB
Babáknak és a Mamáiknak a Fabrika Műhellyel.
Október 6-tól, keddenként, 6 alkalommal várjuk a babákat és a mamáikat!
A foglalkozásokat a Fabrika Műhely vezeti.
Kiknek ajánljuk?
  • 20 hónapos kortól, földön kúszó-mászóknak és mamáiknak.
Gyertek ragasztani, satírozni, énekelni, mondókázni. Bújjunk bele királyfik, és állatok bőrébe, brummogjunk, és varázsoljunk!
Minden kedden 10-10.50-ig.
  • Október 6.: Piros - INGYENES!
Piros, mint az alma, amin összeveszik a Nyuszi, a Süni, és a Vakond. Kibékülnek végül?


… És formát ölt a gondolat… Schikedanz Albert, a Műcsarnok építőjeTárlatvezetés Muladi Brigittával 2015. október 15. (csütörtök) 18:00-19:30
2015. október 15-én Baráti Kör támogatóinkat és tagjainkat egy különleges tárlatvezetésre invitáljuk a Műcsarnok nemrég megnyílt kiállítására, Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátorának vezetésével.
A jelentkezéssel, a részvételi díjjal és a részletekkel kapcsolatban keressék a Baráti Kör szervezőit a baratikor@szepmuveszeti.hu címen.
mng.hu

Farkas Ádám életmű-kiállítása a Művészetmalomban

SI

Minden hónap második vasárnapján családok részére kínálunk programot,
 
2015. október 11., vasárnap 10-12 óra között
TÉRHAJLATOK ÉS ÁTHATÁSOK
Farkas Ádám életmű-kiállítása
Kísérőtárlat » Válogatás a Magyar Képzőművészeti Egyetem Farkas Ádám-osztályában végzett tanítványok munkáiból
 
Dinamikus szobrok - MúzeumiMeseMatiné 4–8 éveseknek
 
A gyerekprogramra a belépőjegy 500 Ft/gyerek.
A tárlatvezetésre és az előadásra a belépés 750 Ft.
Cím: MűvészetMalom, Szentendre, Bogdányi út 32.
További információk: www.femuz.hu; Facebook: ferenczymuzeum
Tel: +36 /26 920 990
 
A következő alkalom:
2015. november 8-án MúzeumiMűhely és előadás a szülőknek;