2020. március 9., hétfő

A General Press könyvkiadó márciusi újdonságai

SI


A GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ
MÁRCIUSI ÚJDONSÁGAI


David Baldacci: Bukottak

Amos Decker és FBI-os kolléganője, Alex Jamison épp a nő testvérét látogatják meg Baronville-ben. A rozsdaövezetben fekvő egykori bányászváros barátságtalan hely: hatalmas a munkanélküliség, és a reményvesztett lakosok nagy része a kábítószerben keres menedéket. Decker mindössze négy órát tölt a városban, amikor egy rémisztő kettős gyilkosság színhelyén találja magát. Csakhamar kiderül, hogy az elmúlt hetekben négy másik, bizarr emberölés is történt, így nyilvánvalóvá válik számára: valami baljós folyik Baronville-ben, amivel a rendőrség nem tud vagy nem akar mit kezdeni.
Decker beleveti magát a nyomozásba, és hamarosan rájön, hogy a gyilkosságok egy sokkal nagyobb összeesküvés apró darabkái, egy olyan összeesküvésé, amely immár a hozzá közel állók életét is fenyegeti… Ráadásul ezúttal mintha a csalhatatlannak hitt memóriája is cserben hagyná.

Megjelenés: 2020. március 16.
 

Brigitte Riebe: Csodás idők – Berlin nővérei 2.

Berlin, 1952. Miközben nővére, Rike a berlini család luxusáruházának igazgatásában találja meg a hivatását, Silvie a második világháború vészterhes évei után csak egyetlen dolgot akar: élvezni az életet. Az önmegvalósítás útjára lépve pedig a családi vállalkozás helyett olyan karriert épít, amire mindig is vágyott – riporter lesz a nyugat-berlini rádiónál. Hamarosan azonban rádöbben, hogy ez nem elég a boldogsághoz. A magánéletében ugyanis nem olyan sikeres, mint a munkában, és a harmincadik születésnapjához közeledve nem érti, miért nem találta még meg az igazit. Ekkor a benne dúló szenvedély egy olyan férfi karjába űzi, aki hozzá hasonlóan habzsolja az életet. Amikor pedig viharfelhők kezdenek gyülekezni a családi áruház felett, Silvie-nek át kell gondolnia az övéihez és az élethez való viszonyát, és rá kell jönnie, mi is az, amire valójában vágyik. De vajon sikerül-e megtalálnia az egyensúlyt a munka és a család között, és elindul-e a boldogság felé vezető úton?

Az ötvenes években játszódó nagy sikerű családregény-trilógia második részében folytatódik a Thalheim család fordulatokban gazdag története.

Megjelenés: 2020. március 30.
 

Julien Sandrel: A csodák könyve

Louis tizenkét éves. Ma reggel meg akarja osztani az anyjával a legfontosabb titkát: hogy életében először szerelmes. Thelma azonban, mint mindig, a munkájával van elfoglalva. A dühös és csalódott fiú felpattan a gördeszkájára, és leszáguld egy lejtőn. Az alján azonban belerohan egy teherautóba.
A prognózis komor. Ha négy héten belül Louis nem tér magához a kómából, már nem várható javulás az állapotában. Thelma kétségbeesve tér haza a kórházból, és a fia szobájában talál egy kis füzetet. Benne Louis felsorolta az összes „csodáját”, vagyis azokat a tapasztalatokat, amelyeket az életében át szeretne élni.
Thelma úgy dönt, hogy oldalról oldalra haladva elvégzi ezeket a csodákat. Ha Louis meghallja a kalandjait, meglátja, milyen szép az élet. Talán ez segít neki visszatérni. És ha négy héten belül Louis-nak meg kell halnia, akkor Thelma a csodák könyvén keresztül éli azt az életet, amelyről a fia álmodott.
De nem olyan könnyű egy tinédzser álmait megvalósítani, amikor az ember már kinőtt a kamaszkorból...

Megjelenés: 2020. március 31.


VILÁGSIKEREK-SOROZAT

UTÁNNYOMÁSOK


Sven Nordqvist: Pettson horgászni megy

– Rosszkedvem van, és nyugalmat szeretnék! – fakad ki egy õszi reggelen Pettson. Findusz rögtön azon kezd morfondírozni, mivel is vidíthatná fel morcos gazdáját.
– Elmehetnénk horgászni – javasolja végül –, attól biztos jókedved lesz.
Pettson azonban nem akar kimozdulni. Kint minden hideg és nyirkos, pedig fel kéne ásni a krumpliföldet, és a tüzelõ is elfogyott. Ám a kandúrt nem akármilyen fából faragták: kitalálja, mitõl múlik el az öreg rosszkedve, sõt talán még arra is sikerül rávennie, hogy munka helyett vele játsszon...

Megjelenés: 2020. március 16.

Sven Nordqvist: Tűzijáték a rókának

Pettson és a kandúrja, Findusz békésen éldegélnek vidéki házukban. Ám egy nap híre megy, hogy róka ólálkodik a tyúkólak körül. Az öreg és a macska mindent latba vetnek, hogy feltartóztassák a betolakodót: áltyúkot készítenek, tűzijátékot rendeznek, szellemesdit játszanak... De vajon mit szól ehhez a ravaszdi?


Megjelenés: 2020. március 10.


Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt

Az öreg Pettson magányosan éldegélt kis vidéki házában. A tyúkjain kívül más társasága nem volt, így néha bizony nagyon egyedül érezte magát. Egyik nap a szomszédja, Andersson néni állított be hozzá, és egy kartondobozt nyújtott át neki, amire nagy betűkkel az volt ráírva, hogy Findusz zöldborsó. Amikor azonban az öreg kinyitotta a dobozt, borsó helyett egy kiscicát talált benne. Azonnal a szívébe zárta az apró jószágot, és innentől kezdve a tanyán teljesen megváltozott az élet...

Megjelenés: 2020. március 16.
forrás: General Press